Kretének gyülekezete

Halihó ! Sziasztok !

 

Bár még mindig halljuk Kismacs nyávogását, puha lépteinek halk neszét, és ilyenkor a szívünkbe vasmarokkal mar a bánat, és a gazdi reggelente, még neki is előveszi az „elköszönő” jutifalatot, és mikor ráébred, hogy már nincs, akinek odaadja, a szeméből patakokban folyik a könny.

De az élet nem áll meg! Bármilyen fájdalmas is szerettünk elvesztése, az idő feltartóztathatatlanul halad tovább. És ha nem is gyógyítja be a sebeket, de kezeli, és megérteti velünk, hogy az élet színpadán, kivétel nélkül mindenki csak az átutazó szerepét kapja. Aztán, ha „leszerepeltünk”, már csak a színfalak mögül figyelhetjük a darabot… Hisszük, hogy Kismacs is szemmel tart bennünket, és ha látta az elmúlt napokat, akkor magát hanyat dobva, égnek álló lábakkal kalimpálva röhögött a falkánkon.

Kezdte a kreténséget a gazdi. Ez még hétfőn volt. A f@szság, amit elkövetett, nem publikus, de az tény, hogy cselekedetéért felvételt nyert az Idióták Klubjába, sőt egyenesen elnöknek választották, és meg is koronázták, mint a „bolondok királyát”. Bár a gazdi pillanatnyi elmezavarra hivatkozott, szerintem, van ott baj az emeleten már rendesen. Ezt csak azért említem, mert a gazdi olyan szinten kúrta fel az agyát, hogy közölte, nem érdekli, hogy sár van, dzsuva, vagy kardfogú tigrisek kergetőznek idegzsábás oroszlánokkal az almári laposon, akkor is kimegyünk sétálni, mert ha ki nem mozoghatja magából az ideget, akkor valószínűleg embert öl, vagy ha nem lesz kéznél kétlábú, akkor bennünket gyilkol halomra. Pedig, kivételesen, mi tényleg semmi rosszat nem tettünk. Szerencsére, Éva anyu nem hagyta magára a barátnőjét, és elkísért bennünket az ideglevezető sétára. A két nő alaposan kipletykálta magát, így mire hazaértünk, a sötétlila köd a gazdi feje körül már átváltott orgonalilába. Azért a biztonság kedvéért, mi lapítottunk egész este, mint kutyakaki a fűben, mert ugye, sose lehet tudni, mikor tör elő a gazdiból a gyilkos vadállat. Aztán, ha lekaszabol bennünket, akkor ki fog nektek mesélni?

Tegnap, megállás nélkül esett az eső, úgyhogy kizárólag a lakásban punyadhattunk. Estefelé, azért a gazdi úgy döntött, hogy ha már a testünket nem tudja, legalább az elménket edzi egy kicsit. Vacsora előtt így fejlesztőztünk agytorna gyanánt. Mindenki három játékot kapott, 2-2 körre. A játékok megoldásával még nem is volt gond, mert mindenki elvégezte a rá kirótt feladatot. Igaz, ki-ki a maga vérmérséklete, illetve elmeállapota alapján. Szaffi simán földhöz b…ta, ha nem sikerült kinyitni egy-egy zárat (bár jelzem, 2 játékot is profi szinten oldott meg), Mogyi lökdöste, piszkálta a játékot, mint húszabáló a vegán töltött káposztát, és közben azt leste, én mikor nyitok ki egy zárat, hogy aztán, mint a villám lecsaphasson az általam kikapart jutifalatra. Én meg szenvedtem, mint qrva a gyóntatószékben, mert mondanom sem kell, a gazdi nekem osztotta ki a legnehezebb feladatokat. Be kell valljam, én is komolyan elgondolkodtam a Szaffi-féle földhöz b…szós megoldáson. De a gazdi azt mondta, hogy meg ne próbáljam, mert úgy valagon billent, hogy az aranyerem felcsúszik fogkoronának. De mondom, a játékokkal még nem is lett volna baj, de a gazdi olyan lassan adagolta ki a rejtekekbe a jutifalatot, mintha direkt idegesíteni akart volna bennünket. Persze, ezt is mindenki a maga módján reagálta le. Én ültem a seggemen, és bánatosan lestem a gazdira, Szaffi „gyomorhörgött”, és az „ásólábaival” megpróbálta leműteni a gazdiról a nadrágot. Igaz, ez csak részben sikerült, de cserében a farmer anyaggal együtt némi bőrszövet is távozott a gazdi lábáról. Estére úgy nézett ki a gazdi combja, mint aki most esett át egy nagyobb kocsmai verekedésen. Kék, zöld, lila és fekete színben pompázott. Mogyi egyfolytában ugatott, és a kétlábon való táncot gyakorolta. Azt hiszem, most a Dunántúli ugrós volt repertoáron. A gazdi az ugatásra célozva, utasította, hogy nyeljen dugót, vagy ha nem teszi, akkor a gazdi fogja beletömni. De nem ám szimplán a száján át, hanem a hátsóján keresztül tamponálja a hangszalagját. Mogyi nem sértődött meg, hanem villámgyorsan kikapta a gazdi fenyegető kezéből a hamit, némi hüvelykujjal együtt. A gazdi ekkor közölte vele, hogy ha nem tudná, akkor most felvilágosítja, hogy Mogyi kedves mamája cédaként dolgozott, az édesapja pedig orálisan elégíttette ki magát a mamával. Természetesen, ezek a szavak nem ilyen cizellált módon hagyták el a gazdi szüzies ajkait.

Ma suliban voltunk, ahol bebizonyítottuk, hogy nálunk hülyébbeket nemigen lehet találni a földkerekségen. Ha mégis, akkor az illető valószínűleg rácsok között tölti az életét, és mutogatják, mint anno a szakállas nőt a cirkuszban.

Mogyi az első öt percben megpróbálta leamputálni az edző orrát, akinek igencsak nagy erőfeszítésébe került, hogy Mogyit ne lógassa fel az első fára, és ne tapossa ki a belét. Miután leellenőrizte, hogy az orra a helyén maradt, csak a lyukak száma szaporodott meg rajta, közölte, hogy még szerencse, hogy nem hord piercinget, mert ez a hülye, biztos kiharapta volna belőle.

A következő kretén Szaffi volt, aki őrző-védőzés közben, annyira ugatott, hogy sikerült szembeköpnie az edzőt. De nem ám úgy, himmihummi módon! Konkrétan, a Szaffi csula beterítette az edző arcát, mint Moszkvát a hóesés, sőt a nyálból bőven jutott Timi szájába is. Amikor végre levegőhöz jutott, csak ennyit tudott kinyögni: „Ezt nem hiszem el! Ez az idióta tényleg beleköpött a számba!” Ezek után az, hogy én meg megszaggattam, mint üzbég paraszt a gombos harmonikát, már csak hab volt a tortán.

Hazafelé, megint a gazdi hozta el a kreténségi pálmát. Olyan dzsuvába vitt bennünket, ami előtt a monszun eső utáni dzsungel simán levágja a haptákot. Felszólított bennünket, hogy menjünk előre, de kutyák vagyunk mi, nem hülyék! Így aztán, a gazdi kénytelen kelletlen, felcsapott „úttörőnek”, és miközben taposta az utat, mint bolond paraszt a hordós káposztát, új, cifra szitokáradattal szórakoztatott bennünket. Lépésenként emlegette a rosszéletű lányokat, akikre nem is igazán értem, miért haragudott annyira, hiszen ők csak örömet hoznak a sóvárgó férfiak életébe. A legjobban nekem most a következő szitokcunami tetszett:

„Hogy az getvás, dzsuvás Úristen cseszné meg a szúrós, csipkerózsás qrva anyját a szájába tekert ragadós füvének!” Értelmet ne keressetek benne, mert az nincs, de élvezzétek a hangulatot! Amúgy azt hiszem, a gazdinak megint kinőtt az a szerve, ami tudtommal, eddig csak a Főninek volt. Most a gazdi, ezt is csak alpári módon, minden finomítás nélkül emlegette. Mert máskor, legalább hozzá szokta tenni, hogy „édes”, meg „kis”, most azonban, szigorúan ragaszkodott az egyszerű és hivatalos „f@szom” megszólításhoz.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi is boldog vau:

Roxi kutya