Tuti buli Szarvaskőben

Halihó ! Sziasztok !

Na, most, hogy a gazdi végre kegyeskedett leszállni a földre, és nem fölötte lebeg 3 méterrel (örülve a 2. kötet megjelenésének), csak megírhatjuk a szarvaskői könyvbemutató történetét. Elöljáróban csak annyit, hogy én közben lehet, nem ennék, innék! De ez én vagyok! A döntés a tiétek!

Na, szóval, csütörtök reggelre a gazdinak sikerült viszonylag emberi kinézetre összekaparnia magát. Már ami a gerincét illeti, mert amúgy a lefosott kilométerkő jobb külcsínnel bír, mint amilyen ábrazata neki volt. Úgyhogy nem volt mit tenni, szakember segítségét kérte, és elvitte a fejét fodrászhoz. Én ugyan mondtam neki, hogy inkább a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző intézet tanári karát kellett volna megkérnie, hogy némi hathatós bűbáj segítségével újra emberi formát öltsön, de a gazdi azt mondta, hogy „jóvanazúgy”, elég lesz, ha csak a sérója mutat civilizált formát. Nekem mindegy, ő tudja! Amúgy se ő lesz a főszereplő, hanem mi, négylábúak! És ez pontosan így is lett! Fél ötre megérkeztünk Szarvaskőbe, ahol már várt bennünket a nagyon aranyos könyvtáros néni. Ám, ahogy kiugrottunk a kocsiból, az orrunk azt jelezte, hogy alig pár méterre tőlünk van valami patak féle, szóval azzal a sunggal csajtattunk is bele. Majd a vizes praclink lenyomatát büszkén elhelyeztük a frissen felsuvickolt könyvtárpadlón. A gazdinak már itt él kezdett égni a pofájáról a bőr, de igazi lángolásba akkor csapott át, amikor a kis asztalra előkészített csészébe belelafatyoltam. Szerintem csak az mentett meg attól, hogy a gazdi agyon ne üssön, hogy tanúi lettek volna a kivégzésemnek, és egyébként is hülyén mutatna az „írói portfóliójában”, hogy könyvbemutató előtt kinyírta a saját kutyáját, ráadásul azt, amelyik nélkül nem is dicskedhetne az „írói titulussal”. De egyébként sem értem a felháborodását. Mit csináljak, ha egyszer szomjas voltam? Csak nem száradhatok ki, mint a szilva aszaláskor! Bár az kétségtelen, hogy előtte a patakból ittam ki magam alól a vizet, szóval lehet, hogy még se pusztultam volna ki, mint a muskátli a sivatagban, akkor se, ha nem iszok bele a könyvtáros néni csészéjébe. A gazdi erősen szabadkozott, és bizonygatta, hogy alapjáraton nem vagyok ennyire kretén, és nem érti, hogy mi ütött belém… A könyvtáros néni nagyon aranyos volt, és közölte, hogy semmi baj, ettől kezdve ez lesz a Roxi-csésze, és majd festet rá egy Roxi-tappancsot is. Remek! Szerintem, tiszta haszonnal úszta meg így a dolgot mindenki. A többiek is vérszemet kaptak, ahogy látták, hogy én kiszolgálom magam víz ivás terén, és ők is könyörgő szemmel ültek sorba egy korty vízért. (Kivéve Szaffot, akinek a figyelmét sokkal inkább a másik asztalra kihelyezett sütik kötötték le.) Ettől kezdve, a könyvtáros néni az általam már kutyaitatóvá degradált csészéből kínálta végig a többi ebtársamat is. És ez még csak az első öt perc története! A találkozó még el sem kezdődött! Ezek után, a gazdiba nem kicsit állt bele a frász, hogy mit fogunk tenni az alatt az egy óra alatt, amíg ő majd mondja a magáét. De jelentem, a bemutató alatt tényleg teljesen rendesen viselkedtünk! Nagy előnyt jelentett az, hogy az ajtó végig nyitva volt, és így tulajdonképpen szabadon jöhettünk, mehettünk a patak és a könyvtár között. A Kisfőnök és Zsófi folyamatosan szemmel tartottak azért bennünket. Bár jelzem, hogy zömében bent tartózkodtunk mi is, és végig jártunk a vendégeken, mint Bocson a bíróság, és begyűjtöttük az összes létező simit, ami a világon fellelhető. Szaffi több ízben hanyatt vágta magát, mint a büdös bogár a ganaj dombon, és várta, hogy a pocakját simogatással kényeztessék az olvasók. Többen nevetve állapították meg, hogy íme a nagy és veszélyes harcikutya! Mogyoró hozta a szokásos formáját, folyamatosan mászkált mint hipochonderben a fájdalom és a „vándorvese-gyulladás”. Zokni ingajáratban volt Zsófi és a gazdi között. Abban azonban mind a négyen egyetértettünk, hogy a gazdi ruhája túlságosan is tiszta, úgyhogy mindannyian helyeztünk el rajta lenyomatokat. Ki pracli, ki nyál mintát hagyott a frissen mosott ruháján. Ja, azt meg még el is felejtettem mondani, hogy Mogyoró azzal nyitott, hogy amint kiszálltunk a kocsiból, fejen pössentette Szaffit! Jó kezdet fél siker! Szerintem, le is kellett volna kaksiznia, akkor tutira szerencséje lett volna Szaffi barátnőmnek egy jó időre! Na szóval, vissza a bemutatóra! Tulajdonképpen szép rendben lement az egész dolog, bár én azt nem értem, hogy miért a gazdit kérdezgették? És miért nem mi ugathattuk el a véleményünket? Na, azt hiszem, lett volna pislogás, ha kendőzetlenül elmondhatjuk a magunkét! Amikor vége lett a találkozónak, egy pár emberrel a gazdiék még ott maradtak beszélgetni, mi meg már ekkor végképp szabadon bóklásztunk a könyvtár környékén. A gazdi a másfél óra alatt azt bizonygatta, hogy tulajdonképpen mi tök jófej, aranyos, helyes kutyusok vagyunk, és a kreténség mint olyan, távol áll tőlünk, mint háromlábú süntől az akrobatikus rock and roll. A gyanútlan népek meg ezt el is hitték! Sajnálom, hogy nem vettek részt az afterpartyn, mert akkor valószínűleg felülbírálták volna a rólunk kialakult véleményünket. Legalábbis akkor biztos, amikor én magam megjelentem először csak egy méteres botocskával. Szépen be is vittem a könyvtárba, mert nehogy már csak praclilenyomatos legyen az a padló! Elfér még ott egy kis forgács meg háncs is, amit le fejtette a botról. Szaffi szemet vetett a rudacskára, elvette tőlem, hogy a továbbiakban ő rágcsálja. Zsófi megkönyörült rajtam, és eldobott nekem egy öt-tíz centis kis vesszőt. Szaladtam is érte nyomban, majd titokba elmormoltam egy „basileo” bűbájt, és visszafelé már a kétméteres suhángot hoztam magammal. Szerintem a könyvtáros néni számára is ekkor vált világossá, hogy amit a gazdi rólam mesélt, hogy okos, komoly, megfontolt kutya vagyok, az akkora kamu, amekkorát még Háry János se tudott volna kitalálni. A találkozón részt vett a kedvenc asszisztens nénink is, aki tudta, hogy a gazdi dereka még hagy némi kívánnivalót maga után. Így a biztonság kedvéért, hozott magával fájdalomcsillapító injekciót. Mint kiderült olyat, amire a gazdi alapból allergiás. Úgyhogy szerintem az őrangyalai most duplán vigyáztak a gazdira, hogy ne akadjon ki a dereka, mert a boszorkánylövés miatt beállt fájdalom mellé igazán nem hiányzott volna egy anafilaxiás sokk. Bár, ha már lúd, legyen kövér! Árucsatolás! Kettő az egyben! Miután a kétlábúak kibeszélgették magukat, megpakolva ajándékokkal, amit ezúton is szívből köszönünk!, elindultunk hazafelé. Hazafuvaroztuk a kedvenc asszisztens néninket is, és mikor már mi magunk is az otthonunk felé vettük az irányt, akkor tetőzött a mai nap kaland szinten. Képzeljétek el, hogy egyszer csak a gazdiék arra lettek figyelmesek, hogy a négysávos és baromian forgalmas út kellős közepén, egy kis szőnyegcirkáló futott! Nem volt nagyobb, mint annak idején szegény Kismacs, sőt vékonyabb is volt, de olyan tempóban rohant, hogy kétlábú tutira nem tudta volna utolérni. A Kisfőnök többször megpróbált megállni, hogy ölbe vegyék a kiskutyát, mielőtt valamelyik autó matricát csinál belőle. De ez a kis idióta úgy rohant, hogy se bekeríteni, se megfogni, se magunkhoz hívogatni nem tudtuk. Végül már mind a négy sávot leállította a kis vakarék, és legalább annyit sikerült elérnünk, hogy visszaforduljon, és már a gazdája irányába fusson, aki ez alatt az idő alatt – gondolom – legalább két hátsófali infarktust élt át. Bízunk benne, hogy a kiskutya hamarosan kiheveri a sokkot, és megjegyzi magának egy életre, hogy a gazditól nem lépünk le, főleg nem akkor, amikor forgalmas út mellett sétálunk! Itthon este még felavattam a világítós labdámat amit az egyik kedves olvasónktól kaptam! Igazából, mind a hárman kaptunk játékot, de bevallom őszintén, hogy mindegyiket einstandoltam. Úgy voltam vele, hogy a bélpoklosoknak ott a jutifalat amit kaptunk, ők egyék azt! Hizlalják a valagukat, nekem jók lesznek a labdák meg a húzókötél is. Még egyszer nagyon nagyon szépen köszönjük Márk Terézia könyvtáros néninek a szuper délutánt, és minden kedves megjelent vendégnek a részvételt és az érdeklődést! Reméljük, nem okoztunk csalódást, és találkozunk legközelebb, a napló második fialásának, akarom mondani „neki futásának” bemutatóján! A találkozóról készült felvételt teljes hosszában meg lehet tekinteni a YouTube-on (https://www.youtube.com/watch?v=hqkqQJ4wj5M) illetve a honlapunkon (www.roxikutyanaploja.hu), amelyre még mindig szeretettel várunk minden kedves Olvasót! Továbbra is arra biztatlak benneteket, hogy az ott megjelent cikkekhez, bejegyzésekhez szóljatok hozzá, írjatok nekünk bátran a vendégkönyvbe! Aki pedig szeret nyerni, és szeretne egy Roxi kutya naplója 2. kötet, az pláne ossza meg úgy ezt a bejegyzést, mint a honlapot, hiszen a könyv azok között lesz kisorsolva, akik a honlapon jelzik felénk, hogy megosztották a posztot!

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya