Újra a régi kerékvágásban

Halihó ! Sziasztok !

Na, Szaffinak köszönhetően, így éjnek vadán/hajnalban (ki, mikor olvassa), mégis csak kaptok egy hosszabb beszámolót. Merthogy Szaffika hajnali fél 3-kor úgy verte ki az álmot a gazdi szeméből, mint Mari néni a részeg Pista bácsit sodrófával a kocsmából. A Főniéből is megpróbálta, de az ő szemébe úgy bekvártélyozta magát az álommanó, hogy csak köpött egyet (mármint a manó, nem a Főni), a másik oldalára fordult, és amikor a Főni újra vízszintesbe helyezkedett, tovább húzatta vele a lóbőrt.

De akkor most már ne kapkodjuk el, mint imádkozó sáska a nősülést, hanem haladjunk sorjában!

Igazából még a nyaralásból is maradt egy sztorim, ami azt bizonyítja, hogy a kétlábúim egyrészt pechesek, mint muzulmán a nyolc anyóssal, másrészt, olyanok, mint a fáról lepottyanó szilva: ütődöttek. Az utolsó (elutazás előtti) napon, kora hajnalban még kimentünk sétálni a gazdival, de mire visszaértünk a hotelbe, már érezhető volt, hogy ezt a napot se ússzuk meg eső nélkül. Így is volt. Reggeli után már szemerkélt, de a gazdiék úgy döntöttek, hogy mi nem vagyunk cukorból, ők meg magukra kapják a „kici, olcó,” kínai esőköpenyt, és nyakunkba vesszük a várost és a szabadstrandot. Bevallom, én is azt hittem, hogy nincs még egy olyan hülye, aki esőben megy le a Balcsi partra sétálni, de tévedtem. Jó pár eszetlen kétlábúval találkoztunk, akik szintén úgy vélekedtek, hogy ha sütne a nap, akkor is csak vizesek lennének, mert akkor a Balatonban áztatnák magukat. Így hát, annyira mi sem tűntünk ki a keretének közül, még a puncstorta dizájnos, és a hupikek törpikét idéző köpenyben sem. Mi Szaffival, úgy határoztuk, hogy teljes mellszélességgel kiállunk a gazdiek mellett, és unk az esőre. Szó szerint. Mert mi is lehetne jobb program, mint szakadó esőben, a csúszós fűről kutyafost szedegetni. Ez tényleg exkluzív, és élményteli. Persze, a bosszú nem is váratott magára, a ketlábúak, úgy döntöttek, hogy az akkor már tényleg esőszakadásban is meg akarják tekinteni Balatonlelle minden kis rejtett zugát. Mire visszaértünk a szállodába, úgy néztünk ki, mint a három napja vízbe áztatott felmosórongy. De a slusszpoén: tíz perc múlva kisütött a nap, és attól kezdve egészen estig, még csak felhő sem volt az égen. De nem számít! A Kertész falka tudja, mikor kell sétálni!

És most vissza a jelenbe!

Szaffikát a gazdiék megint elvitték a doktor bácsihoz, mert bár nem fájlalta a lábát, de egy egész kicsi, fura duzzanat volt a lábujja között. Persze, bennünket Mogyival itthon hagytak! Csóri barátnőm csak megszívta, nagyon úgy tűnik, hogy toklász van benne, de jó mélyen, a doktor bácsi ki se tudta venni, csak mindenféle praktikát mondott, hogy péntekig mivel segítsük elő a gyógyulást, meg adott szurit is, aztán most csak bizakodhatunk, hogy műtét nélkül el tudja majd távolítani azt a nyüvedt toklászt. Szegény Szaffika vérző lábbal, meggyötörve szállt ki a kocsiból, Mogyi meg rögtön esett volna neki, mint etióp gyerek a segélycsomagnak. Na, kapott is tőlem akkora frászt, hogy a menekülő cigánybandát is szent családnak nézte. Nem is zaklatta többet! Még a doktor bácsi előtt, a Főni meg a gazdi szárazföldi horgászatot tartottak. Az volt, hogy a tó teljesen elalgásodott, meg iszaposodott, és a Főni nekiesett kitakarítani. Merte a vizet, mint szakácsné a gulyást a cserkésztáborban, a gazdi meg szedegette össze a partra vetett halakat, és pakolta őket a dézsába. Igen ám, de hajolni ugye, nem bírt, így aztán, négykézláb csúszva – mászva űszkélte a nyomorult uszonyosokat, mi meg Mogyival elképzelni sem tudtuk, hogy ez miféle új dili, és miért akarja felül múlni a gazdi a világbajnokságot nyert varacskos disznót. Mire végeztek a tó kiürítésével, a megszokott két gazdám helyett, két lápi lidérc vonult ki a kertből, akik ráadásul olyan „illatot” húztak maguk után, ami felért egy vegyi katasztrófa szagával. Gyorsan kidzsuvázták magukat, és indultak Szaffal a doktor bácsihoz, aki Szaffit eltiltotta péntekig a sétáktól. Ezért barátnőm itthon maradt a Főnivel, mi meg Éva anyuval, Zsófival és Zoknival elindultunk a szép hely felé. Zsófi most már profi szintre fejlesztette az „irányba állításomat”. Elöl, hátul megfog, mint egy aktatáskát, ezzel a bőröm az orromon ráncba áll, mint a gazdi nagyanyjának a rakott szoknyája, Mogyi felé fordít, majd ellök magától, mint Cruser a golyót a vilagbajnokságon. Én meg esek neki Mogyinak, viszek mindent, mint a piros hetes, mert valakin csak le kell vezetnem a feszkót… Egyébként, az irányba állítás csak velem működik, mert Mogyi megfoghatatlan, Zokni meg visít, ha Zsófi meghúzza akár csak egy szőrszálát is.

Mire a sétával végeztünk, Kitti kölyökgazdi is befutott, és haza fuvarozta Mogyorót. A gazdiék hullafáradtan estek be az ágyba, de Szaffika hajnali fél 3-kor úgy döntött, hogy ideje riadót fújni, a Főnivel bejáratni a kertet (Segítség! Valaki ellopta a vizet a tóból! Hülye gyerek! Nem a Főni merte ki a szemed láttára?!), a gazdival putyulgattatni a lábát, és gyomormorgással követelni az általa kihagyott vacsorát. A vacsoraköveteléshez Macs is csatlakozott, pedig ő este is megkapta a maga adagját.

Na, „röviden és tömören” ennyi. Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek!

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya