Én a szakszaki

Halihó ! Sziasztok !

Szakad az eső. Ami nem baj, mert kellett már nagyon. De! Dörög az ég is. Ami nekem megint csak nem baj, de két agyban karcsú haveromnak annál inkább. Bár, most azt kell, hogy mondjam, Szaffika egész jól viseli a kiképzést. Keresztbe feküdt a Főni és a gazdi párnáján, a fenekét mértani pontossággal elhelyezte a gazdi fején, és kivételesen nem hiperventillál, csak befúrta a fejét a párna alá, és 1-1 csattanáskor jelzi a véleményét, hogy ott rohadna meg a vihar, ahol van, és ha egyszer elkapja az időjárás felelőst, az élve tutira nem fogja megúszni! Mogyikáról meg végképp megállapíthatjuk, hogy agyi anorexiás, mert ő ugyan nem fél, de valamiért azt vette a borsónyi agyába, hogy ha ugat, akkor abbamarad a dörgés. Így aztán, az ő performansza a következőképpen néz ki: fekszik nyugodtan a gazdi lábán, majd dörren az ég. Mogyi felugrik, kirohan a teraszra, kettőt ugat, majd visszajön. Újfent felugrik az ágyra, de akkor már nem feltétlenül a gazdi lábát találja el, hanem más, sérülékenyebb és puhább alkatrészét. Abban helyezkedik el kényelmesen. Természetesen, nem telik el két másodperc, újra dörren, csattan egyet. Mogyoró ezúttal négy lábbal a gazdi beléből veszi a repülőstartot, és miután nem használt a teraszról való figyelmeztetés, így most már az udvarra megy le, ahol kicsit hosszabban mondja el a véleményét az égi háborúról, de ezáltal ugye, szarrá áztatja magát, majd visszajön, és most már hót adta csatakosan helyezkedik el nagy kényelmesen a gazdin. Én, a magam részéről, fekszek nyugodtan. Amikor nagyot csattan, én is hangot adok a véleményemnek, hogy minek ez a hajcihő, csendesebben nem lehetne megoldani az eső szakadást?! A gazdi akkor felteszi a költői kérdést, hogy „Mégis mi az anyátok pichájáért ugattok, akkor talán abbamarad a dörgés?! Most aztán pofa be mindenkinek, vagy kiraklak benneteket az esőre, hátha némi ész is csöpögne a hülye fejetekbe!

Amúgy jelzem, a gazdi se teljesen tiszta fialás, vagy az ő fejéből is kimosta az eső a maradék csepp eszét is. Az van ugyanis, hogy tudjátok, diktálni szokta a Naplót. Most is ez történt, ám közben a Kisfőnök belépett az ajtón, és mielőtt a gazdi kikapcsolta volna a mikrofont, az igen nagytudású kétlábúm, elkezdett dumálni vele. Így végül, „csak” öt percnyi anyagot kellett visszatörölnie a naplóból. Szóval, amikor a hülyeségről van szó, a gazdi simán hozza a „bagoly mondja verébnek” forgatókönyvet. Nem tudom, hogy ennek az időjárásnak köszönhetően, vagy a tegnapi színházi előadásnak, de a gazdi ma reggelre szentimentális lett, mint egy 80 éves szűzből ifiasszonnyá avanzsált öregecske menyecske, és közölte velem, hogy vagy lejegyzem az ő gondolatait is, vagy mehetek a fajtamentőkhöz! Hát, akkor inkább már leírom. Bár, az igazat megvallva, örömmel teszem, mert tulajdonképpen egyetértek a gazdival. Szóval: szívből szeretnénk nektek megköszönni, hogy vagytok nekünk, hogy olvastok! Azért pedig végképp nagyon hálásak vagyunk, ha visszajelzést is írtok kommentben! Nem hiszitek el, de rengeteg energiát ad, amikor azt látjuk, hogy sikerül némi vidámságot vinni ebbe a sokszor kegyetlen, szomorúsággal teli életbe. És ahogy nektek mi adjuk az erőt, úgy ti meg nekünk! Még egyszer nagyon szépen köszönjük! Na, szentimentalizmus egy évtizedre letudva!!!

A mai fotókon azt szeretnénk megmutatni, hogy mi mindig, és mindenkor a gazdi mellett állunk. Még a fürdőszoba projektben is! És rajtunk nem múlik, mi aztán igazán szívesen nyújtunk segítő tappancsot a mestereknek. Azt azért nem értjük teljesen, hogy miért nem örülnek neki a kétlábúak? Mert szerintünk, tök jó munkát végzünk, és lassan már meg kaphatnánk a „munka hőse” kitüntetést is.

A legközelebbi viszontlátásig nagy Pacsi és boldog vau Roxi kutya