Macs, az alamuszi terrorista

Halihó ! Sziasztok ! Na, most aztán mivel kezdjem? Azzal hogy Szaffi még mindig helyből lököttebb, mint más nekifutásból? Hogy esze annyi, mint futószőnyeg a légifolyosón? Vagy Maccsal, aki a gazdi életére tört, de legalábbis a protkójáéra? Vagy azzal, hogy a gazdi már úgy imádkozik, hogy ennek a hétnek legyen vége, és térjen vissza minden a régi kerékvágásba, mint muzulmán a pacsirta szó hallatán. Konkrétan, az életéből most már tényleg csak az ótvar meg a szifilisz hiányzik, de ha nagyon belehúz, még azt is összeszedheti! Na, akkor a gazdit tulajdonképpen le is tudtam! Jöhet Szaffika! Attól, hogy a gazdinak meghalni sincs ideje, azért még csak kivisz bennünket egy-egy sétára. Nem mondom, hogy ezeken kopik el csüdig a tappancsom, mert igencsak szűkre szabottak, de azért mégiscsak séta. Ráadásul, most az utolsó kettőn, Éva anyu se volt velünk, merthogy náluk is zajlik az élet rendesen. Zsófi barátnőm is visszacuccolt Miskolcra, hogy tovább okosítsa a fejét. Minek az a sok tanulás?! Inkább maradt volna itthon velem játszani! A gazdi amúgy is azt szokta mondani, persze kizárólag akkor, ha nem az ő kölykeiről van szó, hogy tanulni fölösleges, és ezt le is vezeti a következőképpen: Aki keveset tanul, az keveset tud. Aki sokat tanul, az sokat tud. Aki sokat tud, az többet felejt, mint aki keveset tud. Viszont, aki többet felejt, az kevesebbet tud, mint aki kevesebbet felejt. Tehát akkor, érdemes tanulni?! Még szerencse, hogy az államvizsgán anno, nem kértek tőle ilyen levezetést. Mert akkor csúnya bajban lett volna! Na, vissza Szaffikához! Az van, hogy a múltkor kimentünk a patakhoz, és a gazdi már megint olthatatlan vágyat kezdett érezni a susnya-túra iránt. Úgy gondolta, megnézzük, át tudunk-e menni egyik útról a másikra egy kerítés mellett. Nos, mondom sem kell, nem tudtunk. Olyannyira nem, hogy még a patakot se tudtuk megközelíteni, mert akkora gaz, meg dzsindzsa volt körülötte. Persze, a mi drága, kis barátnőnk, Szaffi, talált egy kb. 10 cm széles „utat” a getvában, amin keresztül átavászkodott a patak túloldalára. Miután előtte már komoly fegyelmezésen esett át, amikor a gazdi szólt neki, hogy igen csak jobb lenne, ha visszaszédelegne hozzánk, azonnal indult is. Csakhogy, nem találta meg az előtte felfedezett 10 centis átjárót! Hát, gyerekek, azt kell, hogy mondjam, hogy ha Csipkerózsika királyfijának olyan dzsindzsán kellett volna átverekednie magát, mint Szaffinak, hát az a nyomorult királylány azóta is ott rohadhatna a vártoronyban, orsóstúl, mindenestül. Komolyan mondom, mint valami dzsungelharcos az őserdőben, úgy szenvedte át magát az igen-igen sűrű aljnövényzeten. A gazdi megállapította, hogy „jóvan”, mára se lett okosabb négylábú haverja.

És akkor most, jöjjön Macs! Ennek az idiótának újabban az ütött föl, hogy nem hajlandó bejönni a garázs tetejéről csak úgy, hogyha a gazdi ölbe hozza be. Én nem tudom, hogy az lett-e a fixa ideája, hogy ha önként jönne be, akkor mi cafatokra szedjük, vagy mi ütött fel neki? Szerintem, simán csak köcsög, és élvezi, ahogy a gazdi kepeszkedik érte, és ölben, babusgatva fuvarozza be a házba. Tegnap is ez volt. Macs ordított, mint egy üvöltő dervis a garázs tetején, 10 kilométeres körzetben hírül adva, hogy jelenti, megérkezett, és piszkosul flamós. A gazdi meg automatába kapcsolva magát, indult is érte. A Főni, a garázs mellett/mögött meg már felhalmozott egy csomó deszkaszerűséget, meg vasat, meg kereszteletlen cigánygyereket, ami szerinte „majd jó lesz még egyszer valamire”. A gazdinak mindenesetre arra jó, hogy ne tudjon hozzáférni rendesen, ha ez a négylábú vernyákoló szőrgombóc megjelenik. A nyomorult meg csak üvölt, hogy vegye már végre ölbe a gazdi. A gazdi meg, mondta neki, hogy legalább kegyeskedjék közelebb fáradni, és miközben ez hagyta el a száját, épp egy hosszú, keskeny, ámde vastag deszka előtt állt meg, ami úgy mellmagasságban helyezkedett el. Ez az idióta Macs, a garázs tetejéről pont erre a deszkára ugrott rá, csak az ellenkező végén mint ahol a gazdi várta. És akkor belépett a libikóka effektus. Azaz, Macs a deszka végére rá, a palló másik vége meg fel. Azaz, felcsapódott, mint egy boncolásra előkészített hulla szeme, és úgy állba csűrte a gazdit, hogy a fogai mentem belekezdtek, hogy megvívják a csatájukat a bennmaradásért. A gazdi búrája torz lett, mint Quasimodoé fénykorában, a szájából pedig előtörtek azok a kifejezések, amiért valószínűleg soha nem fogja megkapni a „legkifinomultabban beszélő író” díjat. Elgondolkodott rajta, hogy Macs vacsora helyett, csak pofán vágást kap, esetleg egy valagon billentést, aminek következményeként megszemlélheti történt-e valami változás a Hold és a naprendszer körül. Végül azonban, megkegyelmezett neki, és saját jól felfogott érdekünkben is, tálalta neki a vacsorát. Amúgy, csak, hogy izgassam a fantáziátokat, ha végre lesz lélegzetvételnyi időnk, akkor valami igazi meglepiről számolunk majd be. Na, most aztán remélem, fúrja az oldalatokat a kíváncsiság!

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:

Roxi kutya