Végre újra sétaaa!

Halihó ! Sziasztok ! Végre megint séta, sétaa, sétaaaaa! És ráadásul, Éva anyuval és Zoknival kiegészülve! Említettem már nektek, hogy mi olyan, de olyan rendes gyerekek vagyunk, hogy semmi disznóságot nem csinálunk? Úgyhogy most, a gazdiék hozták a hülyegyerek designt. Azaz, hogy nem egészen… Illetve mégis… Tudjátok, mit? Elmesélem, aztán döntsétek el Ti, hogy ki volt a lököttebb! Az ebek, avagy a kétlábúak? Azt kell, hogy mondjam, hogy kicsit már fel voltunk spanolva, amikor indultunk sétálni. Tényleg csak egy kicsit. Egy icurka-picurkát… Az icurka-picurka izgalom úgy jött át, hogy a gazdinak már azért is küzdenie kellett, mint vakondnak a betonon, hogy fel tudja húzni a cipőjét. Merthogy, Mogyoró mindenáron segíteni akarta, illetve, gyorsabb tempóra bírni. Ez úgy nézett ki, hogy hol a gazdi fején táncolt, hol az orrüregeit tisztította. (Amiért nem is értem egyébként, hogy a gazdi miért háborgott, mikor kifejezetten ráfér a még mindig taknyos orrára a puceva.) Vagy szimplán a füleit kezdte csócsálni, szintén azért, hogy némi ösztökélést adjon a gazdinak. De ő meg csak azt hajtogatta, hogy „Mogyoró, a qrvaanyád, dögöljek meg, itthon hagylak aztán ríhatsz magadnak, meg beszélgethetsz a szomszéd nénivel nagy örömödben!” Szokásától eltérően, most Szaffi is jobban toporzékolt. De ő csak bioakadályt képzett, igaz, azt mindig a legváratlanabb pillanatban, elősegítendő, hogy a gazdi is csatlakozzon a négylábúakhoz, és az ingatag kétlábon járás helyett válassza inkább a négy végtag stabilitását. Én magam egyáltalán nem zavartam a gazdit a készülődésben. Mindössze, a kapu és a szoba között tettem meg száz kilométert az alatt a három perc alatt míg a gazdi végre összevakarászta magát. A kapuban még gyorsan- frissen lejátszottunk egy kör Twister mérkőzést, és gyakorlatilag megkötöztük a gazdit, mint a húsvéti sonkát. De azért, nagy morgolódások közepette, csak sikerült neki kiszabadítania magát a pórázcsapdából. Éva anyuéknál volt a találkozó, ahol Mogyoró, jószándéka jeléül, azonnal végig pisálta a paradicsomokat, majd elégedetten várta a dicséretet a kertészkedésért. A dicséret ellenben elmaradt, csak a gazdi megjegyezte, hogy Mogyoró se a gödöllői egyetemen szerzett agronómusi diplomát. Ja! Azt meg nem is mondtam, hogy Mogyi alapból úgy köszöntötte Éva anyut, hogy teljes testsúlyával belehelyezte magát a gyomorszájába. Miután Éva anyu újra kapott levegőt, közölte, hogy talán inkább induljunk, mielőtt akár ő, akár a paradicsomok újabb atrocitásnak lennének kitéve. Na, ettől kezdve viszont, tényleg abszolút jól viselkedtünk! Szinte ránk se kellett szólni. Egyedül Mogyika volt az, aki néha, hogy izgatottságát levezesse, olyanokat ugrott a pórázon, mint egy kanyi nyúl. Megérkeztünk a szép helyünkre, ahol a gazdi, mint ötletgazda, felvetette, hogy talán, a nyakig érő füvön keresztül, csak jó lenne felmászni a dombra, és ott letelepedni amíg mi rohangálunk. Az kétségtelen, hogy az értelmi szerző a gazdi volt, de Éva anyu meg zsigerből rábólintott a dologra, így hát a hepehupás talajon, a derékig érő fűben, felavászkodtak egy viszonylag tiszta placcra, ahol kényelmesen elhelyezkedtek. A gazdi, ha nem is gálacipőben, de semmiképpen sem túrára való lábbeliben indult el otthonról, ami most aztán meg is bosszulta magát. Részben, mert azonnal úgy érezhette a gazdi, mintha épp a Velencei-tóban áztatná picike kis topogóit, részben meg, az összes tüske és szúró nyavalya bekvártélyozott a topánkáiba, és egyúttal izgalmasan stimulálta a gazdi talpán elhelyezkedő idegvégződéseket. Na, felértek nagy nehezen a dombra, ahol Éva anyu és a gazdi lehuppant egy fűkupacra. Zokni a gazdi mellett helyezkedett el, és feltétlen szeretetéről úgy biztosította a gazdit, hogy a bal fülét totálisan tisztára pucolta. Majd a jobb oldalán feltűnt Mogyoró, aki a jobboldali fülét kezdte tisztogatni. A gazdi úgy érezte magát, mintha legalábbis két sztahanovista ablakpucoló vette volna közre a fejét, és megállapította, hogy most már nemcsak a fülei lesznek patyolattiszták, de az agya is, hiszen a két kutyanyelv a jobb és baloldali behatolás után, középen találkozott. Már jó ideje üldögélt a két kétlábú (mi meg persze közben szaladoztunk, meg szimatolgattunk), mikor Éva anyu hirtelen annak a döbbenetének adott hangot, hogy „Jaj, valamibe bele könyököltem, aminek szaga is van!” A gazdi oldalra pillantott, majd megállapította, hogy nem csoda ha van szaga, elvégre az a nak eléggé specifikus tulajdonsága. A gazdi ráadásul jót vigyorgott azon, hogy Éva anyu valószínűleg azért nem vette észre a kupac trutyit, mert előtte Zokni azon helyezkedett el. De most legalább Éva anyu átérezheti azt a felemelő lelkiállapotot, amit Szaffi és Zokni szoktak érezni, miután dögben, vagy ürülékben hemperegtek. Az illatfürdőzés után a kétlábúak úgy döntöttek, hogy talán jobb lesz hazaindulni. Remélem, hogy most már mindennaposak lesznek ezek a fajta séták!

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya