Nem volt unalmas a nap

Halihó ! Sziasztok ! Na, gyerekek, rengeteg mesélni és megbeszélni valóm van! De mivel is kezdjem? Tudjátok, mit? Kezdjük a megbeszélni valóval! Az a helyzet, hogy már utolsó fázisban tart a gazdi „Gesta fuvarorum avagy ketten egy fülkében” című könyvének a kiadása. Konkrétan, már a borító tervet készítik neki. Kérdésem a következő: részetekről, lenne-e igény a könyvre? Bár ebben a könyvben az én mancsom minimálisan sincs benne, de azért elképzelhetitek, hogy mi minden történhetett az egyhónapos utazás során, ha abban kalandban a Főni és a gazdi volt a főszereplő! Ráadásul, azért a gazdi tanult már tőlem egy s mást arról, hogyan kell megnevettetni az olvasókat. (Ízelítőt olvashattok a könyvből a www.roxikutyanaploja.hu honlapon a „Gesta fuvarorum” fül alatt!) Szóval, ha érdekelne benneteket, akkor kérlek, jelezzétek a gazdi felé a www.roxikutyanaploja.hu oldalon, akár a „Gesta fuvarorum” ízelítője alatt hozzászólásban, vagy a vendégkönyvben! Illetőleg, akár előrendelést is leadhattok az info@helma.hu email címen. Előre is nagyon szépen köszönjük a segítséget! Ja! Amúgy készül ám a „Jószomszédi (v)iszony” is! Aki arra vevő lenne, az itt, kommentben jelezze, persze a honlapon is van rá lehetőség. Abban is lesz sírás – nevetés, és nem lelőve a poént: minden jó , ha a vége jó !

Na, akkor a hivatalos részt kivégeztem! Jöhetnek a tegnapi és a mai kalandok! Tegnap reggel Kisfőnök kifuvarozott bennünket Szarvaskőbe, ahonnan mi gyalog jöttünk haza a Les-rét felé. De úgy, hogy nem a könnyebbik utat választottuk, hanem inkább az árnyasabb, erdős, de egyben meredekebb útvonalat. A túra alatt Mogyi és Szaffi is rabláncra került egy időre. Mogyoró a túlzott, Szaffi pedig az ólomcsiga tempó miatt. Az a helyzet, hogy Mogyoró már az elején kihúzta a gyufát a gazdinál, mert ő úgy döntött, hogy mi az neki, körbe futni a Bükk-hegységet, és nekivágott az erdőnek! A gazdi meg szólongatta, hogy kegyeskedjen visszamászni, mielőtt egy vadász golyót repít a hátsójába. Mert a gazdinak ugyan mindegy, ha Mogyi ólomnehezékkel jár ezután, de neki nem biztos, hogy a továbbiakban is kellemes komfortérzete lenne, ha sétára kerül a sor. Amúgy, jelzem, Mogyoró az első szóra futott vissza a gazdihoz, de nem állt meg, hanem csak megkerülte a gazdit, és a másik irányból is körbe rohanta a hegyet. Mikor végre visszatalált hozzánk, és meg is állt, a gazdi a nyakába akasztotta a pórázt, közölte vele, hogy „Na, most rohangálj, kisköcsög, ha tudsz!”, és egy jó darabig annyi szabad mozgást engedélyezett neki, amíg utasításra, felmászott egy-egy kijelölt buckára pózolni. Mert a gazdi a továbbiakban sem tett le arról, hogy elkészítse rólunk a 2.655.000. beállított fotót is. Közölte velünk, hogy kénytelen ilyen fényképeket csinálni, mert ahhoz, hogy spontán fotókat lőhessen, egyrészt neki kellene gyorsnak lenni, mint fosos embernek a wc keresésekor, másrészt meg, a telefonjának, ami amúgy is másodpercekkel később exponál, mint ahogy azt a gazdit szeretné. Szóval, maradt az „akadály, hopp!”, „ülsz!” , „állsz!” , „fekszel!” Hogy miért kell a gazdinak minden jóba valami fostalicska dolgot csempészni?! Szaffikát meg, egy idő után azért kellett póráz végre tenni, mert a nyomorult úgy elfáradt, hogy már nem akarta vonszolni a habtestét, és ha az ő tempójában haladtunk volna, akkor még ma este is ott kolbászolhatnánk az erdő mélyén, valahol Szarvaskő és Eger között. Miután Mogyoró amnesztiát kapott, már tudott viselkedni, és attól kezdve nem kellett kétszer szólni a gazdinak, hogy jöjjön vissza, ha túlságosan előre merészkedett. Azt kell mondjam, azért kellemesen elfáradtunk a séta alatt, és annyira nem is bántuk, hogy délután a gazdi és a Kisfőnök leléptek, hogy meglátogassák Papust.

Ma csak a megszokott „dühöngőbe” mentünk ki egy bő másfél órás sétára. Szaffi már az elején megteremtette a jó hangulatot, ugyanis nem tudni, mi ütött belé, de az élre tört, mint Zrínyi anno a kirohanásakor, és vágtatott esze nélkül előre. A gazdi meg úgy gondolta, hogy jó lecke lesz neki, ha ő meg visszafelé kezd el futni, és így aztán, kénytelen lesz barátnőm kétszer megtenni azt a távot, amit eredetileg csak egyszer óhajtott. A gazdi Szaff után kiáltott, majd mikor konstatálta, hogy a hang eljutott a füléhez, gyorsan elbújt egy bokorban, és várta, hogy Szaffika oda kocogjon hozzá. Várta, várta, mint kisnyugdíjas a postást a nyugdíjemeléssel, de ugyanúgy ahogy a pénzes postás se, Szaffika sem érkezett meg. A gazdi óvatosan kikandikált a bokor mögül (mi már Mogyival akkor mellette voltunk), és látta, hogy ebtársunk, komótosan sétál felé, miközben hol ide szimatol, hol oda szimatol. Úgy volt vele, hogyha a gazdi akar tőle valamit, akkor menjen a gazdi oda hozzá, mert ő bizony nem ereszkedik le arra a szintre, hogy holmi eszetlen futásba kezdjen csak azért, mert a gazdi ezt várta el tőle. Mit mondjak? Nemes jellem az én barátnőm! Amúgy a séta alatt olyan nagyon kirívó dolog nem történt, láttunk őzikét, akit a gazdi nem engedett megkergetni, patakoztunk, fogócskáztunk, Szaffi tovább ásta az Eger – Sanghaj alagutat… Szóval, elvoltunk mint a befőtt. Mikor leértünk az almári lapos végéhez, szembe találkoztunk Enzo haverommal, akit már ezer éve nem láttunk. Mogyoró persze, megpróbált kikezdeni vele, pedig rosszul járt volna, mert Enzónak a fogtömésébe is kevés lett volna. Úgyhogy kénytelen voltam én megvédeni a kis majmot. A gazdi viszont nem tudni, miért, engem is leállított, és közölte, hogy a pofátlanságnak is van határa, és ne menjünk ketten egy kutyára pusztán azért, mert a haverunk a türelmesebb fajta ebek táborát erősíti. Amúgy nem azért a 20 fillérért, de Enzo szuper kereső- és mentőkutya lett, szóval, amúgy is megérdemli a tiszteletet még a kelekótya Mogyitól is! A gazdi rávette Enzo gazdiját, hogy hadd csináljon közös képet rólunk. Haverom pofáján látszott, hogy nem érti, mi a francnak kell neki pózolni egy sima mezőn?! Hát, barátom, így jártál! Nekünk ilyen kétlábú jutott, ez van, ezt kell szeretni, te meg rosszkor voltál rossz helyen! Hazafelé a gazdi még „bálaugratott” bennünket, jobban mondva Mogyit és engem, mert Szaffit bakdaruval sem tudta volna felemelni a bála tetejére. Séta közben a gazdiból újra feltört a versenyszellem, mint a talajvíz a rosszul szigetelt pincébe, és közölte, hogy majd ő megmutatja a mesterséges intelligenciának, hogy a fasorban sincs hozzá képest! Nem azért mondom, de kb. ugyanannyi idő alatt, mint az MI, ő is rittyentett egy verset. Jó, ezért sem fogják jelölni a gazdit az irodalmi Nobel-díjra, de ez a vers legalább rímel! Megosztom veletek is, mert miért legyen nektek jobb mint nekünk, akiknek szintén végig kellett hallgatni a „költeményt”. Íme hát!

Roxi, Szaffi Mogyika, mind a három nagy birka!

Szaladoznak szerteszéjjel, versenyt futnak ők a széllel.