Könyvbemutató Felnémeten
Halihó 
! Sziasztok !Nos, kedveseim, túl vagyunk a könyvbemutatón, ami piszok jól sikerült! Bevallom őszintén, én azzal a feltett szándékkal jöttem haza, hogy máris beszámolok nektek mindenről, de képzeljétek el, hogy a gazdi leült, hogy kicsit kifújja magát, mielőtt nekifog írni, majd azzal a svunggal el is aludt. Úgy, ahogy volt. Ruhástul. Egy kicsit ki volt ütve a szentem
. Pedig, esküszöm, hogy nem szed semmiféle tiltott szert. De még be se piált a nyomorult. Egész egyszerűen, csak most jött ki rajta, hogy egy hete már megint nem alszik rendesen, csak napi 3-4 órát. Na, de vissza a tegnapra! Mindig azt szoktuk mondani, hogy hú, ez a bemutató volt a legjobb! De most, tényleg ez volt az eddigi legjobb buli! A gazdit mintha hájjal kenegették volna, mert képzeljétek el, még Pestről is jöttek négyen, hogy megnézzenek bennünket
! (Azért írt szerényen felhívnám a gazdi figyelmét, mielőtt nagyon elszállna magától, hogy az emberek piszokul nem rá kíváncsiak, hanem ránk
! Elvégre, mi sokkal kevesebbet, helyesebbek és szerethetőbbek vagyunk, mint a gazdi! Ráadásul, mi kifejezetten szeretjük a buksi- és a pocaksimit, a gazdi meg szerintem, annyira nem venné jó néven, ha valaki elkezdené simogatni a hasát, vagy a füle tövét kapirászná… Bár, azért a jelenetet én magam megnézném…) Igaz, az ebtársaimat most csak én képviseltem, de hát, erre szokta azt mondani a gazdi, hogy a tudás tesz szabaddá… Majd, ha Mogyika is könyvtárkompatibilis lesz, anélkül, hogy állandóan szemmel kellene tartani, akkor jöhetnek ők is. Szaffival mondjuk, nem lenne baj most se, mert ő fekszik, alszik, aztán részéről el van kapálva a dolog, de a gazdi úgy volt vele, hogy Mogyit egyedül nem akarta itthon hagyni. Úgyhogy, maradt Szaffi is. De egyébként is, már alapból hozzászoktak, hogy ők néha otthon dekkolnak, amíg én dolgozok a gazdival. Na, vissza a találkozóra! Tök jó hangulatban telt az egész, a végén meg még ott maradtunk beszélgetni egy kicsit, és akkor hallottam egy olyan sztorit, amin még én is jót vigyorogtam, nem még a gazdi! Képzeljétek, van egy kis haverom, akit személyesen is ismerek már régóta. Az apukájának megvan mind a két könyvem, és abból szokott esti mesét olvasni a srácoknak. Természetesen, erősen cenzúrázva a dolgot, és azokat a szavakat, amiket a gazdi amúgy nem kifejezetten gyerekek fülének és szemének szánt, azokat gyakorlatilag, kisípolja. És ez így tökre működőképes is volt. Eddig. De mi történt a héten? A kis srác eltűnt a wc irányában. A szülők egy darabig elvoltak aggodalom nélkül, de aztán csak feltűnt nekik, hogy a gyerkőc igen-igen hosszú ideig benn van a klotyón. De nyögésnek, vagy egyéb olyan hangnak nyoma sincs, ami arra utal, hogy rosszul van. Ahhoz túl nagy, hogy lehúzza magát… Hát, csak rányitottak megnézni, hogy mégis mi van vele? Hát, képzeljétek! Kis haverom ül a budin, és közben Roxit olvasott! Cenzúrázatlanul! Azt kell, hogy mondjam, erre a gazdi még a legmerészebb álmában sem gondolt, hogy a végén még titokban is ami könyvünket fogja valaki olvasni! Mindenesetre, mostantól oda fog figyelni a szövegezésre, mielőtt a Napló is fóliázás alá kerülne
. Hú, azt meg el ne felejtsem, hogy nagy-nagy köszönetet mondjak a Felnémeti Vadvirág Kórusnak, akik a találkozó előtt gondoskodtak a jó hangulat megteremtéséről, és vidám énekszóval köszöntötték a bemutatóra érkezőket. Nagyon szépen köszönjük nekik a kedves műsort!!! Most pedig, egy kedves kötelességemnek kell még eleget tenni. Illetve, dehogy az én kötelességem! A gazdié! Merthogy, a találkozóra a gazdi fánkot sütött. De miután alapból a gazdi lusta, mint egy tetű, így nem „normális” fánkot, készített, hanem csak olyan „lusta asszony” félét, amit el is nevezett „rest asszony fánkjának”. De ezzel olyan sikert aratott, mintha egy kevésbé lusta asszony „követte” volna el a dolgot, és a résztvevők követelték a receptet. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egész nem egy nagy durranás. Tulajdonképpen, ha nagyon összekapnánk magunkat, még mi, négylábúak is simán meg tudnánk csinálni. A tészta az nagyjából 5 perc alatt kikeverhető, és utána már csak a sütés van hátra. Na, mondom akkor, hogy mi kell hozzá! Liszt. Attól függően, hogy milyen mennyiséget akar valaki gyártani. A gazdi tegnap fél kiló lisztből csinálta. Ehhez tett három zacsi sütőport (nem bízta a véletlenre), négy nagyobb tojást, pici sót, a cukrot meg csak úgy bele zúdította találomra. Hát, mennyi lehetett
? Nagyjából, 30 deka. De egyébként, ízlés szerint lehet beletenni nyugodtan. Tett bele egy kis vaníliaaromát (a citromhéj se rontja el
), és tejfölt. Azért azt mondanám, hogy ha van otthon kefír, azzal még finomabb, mert még lazább lenne a tésztája a fánknak. Ehhez a mennyiséghez három kis pohár kefírt nyugodtan lehet számítani. Ha nincs kefír vagy joghurt, akkor a tejföl mellé egy pici tejet önt, hogy lazább legyen a tészta. Amúgy, a nokedlitől hígabb, a palacsintatésztától meg sűrűbb szutyit kell, hogy kapjatok. Tehát, olyan állagúnak kell lenni, hogy a kanálról még lecsorogjon, de azért legyen valamilyen tartása is. A tésztát a forró olajba belecsorgatni, és készre sütni. Elég gyorsan megsül. Utána, még melegen fahéjas, vagy kakaós cukorba bele forgatni. Ennyi az összes tudománya a dolognak. Igazából, el se lehet rontani. Akinek mégis sikerül elcseszni, az jutalmat kap! Amúgy, a receptet ettől kicsit normálisabb formában, a gazdi felteszi a honlapra is, a „Szakácskönyv Kitti lányomnak” fül alá. A találkozón egyébként, beszélgettünk a gazdi további terveiről is. Kérdezték, hogy lesz-e folytatása a Roxi kutya naplójának? Hát…, az nagyon úgy tűnik, hogy talán még egy rész lesz, de az már mindenképpen a befejező. Aztán én elköszönök tőletek. Legalábbis könyvben, mert itt a Face-en, meg a honlapon, persze folyamatosan ontjuk a sztorikat. De könyv már több nem lesz. Lesz viszont „Gesta fuvarorum”, meg „Jószomszédi (v)iszony”, meg „Szakácskönyv Kitti lányomnak”, és azért a gazdi még arról sem tett le, hogy befejezze a gyerekeknek szánt „Roxi kutyát”. Elvégre, ez lett volna az eredeti cél. Hát jó félre csúszott, mit mondjak! Ma, ha minden igaz, sétálunk egy nagyot. Feltéve, hogy a gazdi össze bírja kapni magát. Ha nem bírja, majd mi segítünk neki! De abban nem lesz köszönet! Ezt megigérhetem.
. Pedig, esküszöm, hogy nem szed semmiféle tiltott szert. De még be se piált a nyomorult. Egész egyszerűen, csak most jött ki rajta, hogy egy hete már megint nem alszik rendesen, csak napi 3-4 órát. Na, de vissza a tegnapra! Mindig azt szoktuk mondani, hogy hú, ez a bemutató volt a legjobb! De most, tényleg ez volt az eddigi legjobb buli! A gazdit mintha hájjal kenegették volna, mert képzeljétek el, még Pestről is jöttek négyen, hogy megnézzenek bennünket! (Azért írt szerényen felhívnám a gazdi figyelmét, mielőtt nagyon elszállna magától, hogy az emberek piszokul nem rá kíváncsiak, hanem ránk! Elvégre, mi sokkal kevesebbet, helyesebbek és szerethetőbbek vagyunk, mint a gazdi! Ráadásul, mi kifejezetten szeretjük a buksi- és a pocaksimit, a gazdi meg szerintem, annyira nem venné jó néven, ha valaki elkezdené simogatni a hasát, vagy a füle tövét kapirászná… Bár, azért a jelenetet én magam megnézném…) Igaz, az ebtársaimat most csak én képviseltem, de hát, erre szokta azt mondani a gazdi, hogy a tudás tesz szabaddá… Majd, ha Mogyika is könyvtárkompatibilis lesz, anélkül, hogy állandóan szemmel kellene tartani, akkor jöhetnek ők is. Szaffival mondjuk, nem lenne baj most se, mert ő fekszik, alszik, aztán részéről el van kapálva a dolog, de a gazdi úgy volt vele, hogy Mogyit egyedül nem akarta itthon hagyni. Úgyhogy, maradt Szaffi is. De egyébként is, már alapból hozzászoktak, hogy ők néha otthon dekkolnak, amíg én dolgozok a gazdival. Na, vissza a találkozóra! Tök jó hangulatban telt az egész, a végén meg még ott maradtunk beszélgetni egy kicsit, és akkor hallottam egy olyan sztorit, amin még én is jót vigyorogtam, nem még a gazdi! Képzeljétek, van egy kis haverom, akit személyesen is ismerek már régóta. Az apukájának megvan mind a két könyvem, és abból szokott esti mesét olvasni a srácoknak. Természetesen, erősen cenzúrázva a dolgot, és azokat a szavakat, amiket a gazdi amúgy nem kifejezetten gyerekek fülének és szemének szánt, azokat gyakorlatilag, kisípolja. És ez így tökre működőképes is volt. Eddig. De mi történt a héten? A kis srác eltűnt a wc irányában. A szülők egy darabig elvoltak aggodalom nélkül, de aztán csak feltűnt nekik, hogy a gyerkőc igen-igen hosszú ideig benn van a klotyón. De nyögésnek, vagy egyéb olyan hangnak nyoma sincs, ami arra utal, hogy rosszul van. Ahhoz túl nagy, hogy lehúzza magát… Hát, csak rányitottak megnézni, hogy mégis mi van vele? Hát, képzeljétek! Kis haverom ül a budin, és közben Roxit olvasott! Cenzúrázatlanul! Azt kell, hogy mondjam, erre a gazdi még a legmerészebb álmában sem gondolt, hogy a végén még titokban is ami könyvünket fogja valaki olvasni! Mindenesetre, mostantól oda fog figyelni a szövegezésre, mielőtt a Napló is fóliázás alá kerülne. Hú, azt meg el ne felejtsem, hogy nagy-nagy köszönetet mondjak a Felnémeti Vadvirág Kórusnak, akik a találkozó előtt gondoskodtak a jó hangulat megteremtéséről, és vidám énekszóval köszöntötték a bemutatóra érkezőket. Nagyon szépen köszönjük nekik a kedves műsort!!! Most pedig, egy kedves kötelességemnek kell még eleget tenni. Illetve, dehogy az én kötelességem! A gazdié! Merthogy, a találkozóra a gazdi fánkot sütött. De miután alapból a gazdi lusta, mint egy tetű, így nem „normális” fánkot, készített, hanem csak olyan „lusta asszony” félét, amit el is nevezett „rest asszony fánkjának”. De ezzel olyan sikert aratott, mintha egy kevésbé lusta asszony „követte” volna el a dolgot, és a résztvevők követelték a receptet. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egész nem egy nagy durranás. Tulajdonképpen, ha nagyon összekapnánk magunkat, még mi, négylábúak is simán meg tudnánk csinálni. A tészta az nagyjából 5 perc alatt kikeverhető, és utána már csak a sütés van hátra. Na, mondom akkor, hogy mi kell hozzá! Liszt. Attól függően, hogy milyen mennyiséget akar valaki gyártani. A gazdi tegnap fél kiló lisztből csinálta. Ehhez tett három zacsi sütőport (nem bízta a véletlenre), négy nagyobb tojást, pici sót, a cukrot meg csak úgy bele zúdította találomra. Hát, mennyi lehetett? Nagyjából, 30 deka. De egyébként, ízlés szerint lehet beletenni nyugodtan. Tett bele egy kis vaníliaaromát (a citromhéj se rontja el), és tejfölt. Azért azt mondanám, hogy ha van otthon kefír, azzal még finomabb, mert még lazább lenne a tésztája a fánknak. Ehhez a mennyiséghez három kis pohár kefírt nyugodtan lehet számítani. Ha nincs kefír vagy joghurt, akkor a tejföl mellé egy pici tejet önt, hogy lazább legyen a tészta. Amúgy, a nokedlitől hígabb, a palacsintatésztától meg sűrűbb szutyit kell, hogy kapjatok. Tehát, olyan állagúnak kell lenni, hogy a kanálról még lecsorogjon, de azért legyen valamilyen tartása is. A tésztát a forró olajba belecsorgatni, és készre sütni. Elég gyorsan megsül. Utána, még melegen fahéjas, vagy kakaós cukorba bele forgatni. Ennyi az összes tudománya a dolognak. Igazából, el se lehet rontani. Akinek mégis sikerül elcseszni, az jutalmat kap! Amúgy, a receptet ettől kicsit normálisabb formában, a gazdi felteszi a honlapra is, a „Szakácskönyv Kitti lányomnak” fül alá. A találkozón egyébként, beszélgettünk a gazdi további terveiről is. Kérdezték, hogy lesz-e folytatása a Roxi kutya naplójának? Hát…, az nagyon úgy tűnik, hogy talán még egy rész lesz, de az már mindenképpen a befejező. Aztán én elköszönök tőletek. Legalábbis könyvben, mert itt a Face-en, meg a honlapon, persze folyamatosan ontjuk a sztorikat. De könyv már több nem lesz. Lesz viszont „Gesta fuvarorum”, meg „Jószomszédi (v)iszony”, meg „Szakácskönyv Kitti lányomnak”, és azért a gazdi még arról sem tett le, hogy befejezze a gyerekeknek szánt „Roxi kutyát”. Elvégre, ez lett volna az eredeti cél. Hát jó félre csúszott, mit mondjak! Ma, ha minden igaz, sétálunk egy nagyot. Feltéve, hogy a gazdi össze bírja kapni magát. Ha nem bírja, majd mi segítünk neki! De abban nem lesz köszönet! Ezt megigérhetem.A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau Roxi kutya 
