A gaazdi Romhányi nyomdokaiba lép
Halihó 
! Sziasztok !
! Sziasztok !Én a helyetekben mos nem ennék – innék. De ti tudjátok… Én szóltam.
Szóval, az van, hogy egyszer minden jónak vége szakad, így hát tegnap már mindenki intézte a dolgát: Kitti kölyökgazdi elszállítmányozta Viktort Jászberénybe, mert bármennyire is csípi a fejünket, azért csak húzott haza már a szíve a családjához. A Főni és a gazdi meg, intézkedési célzattal vette a nyakába a várost, de előtte „kitörő örömmel” köszöntöttük körünkben újra Mogyorót, aki estig, míg a kölyökgazdi haza nem ért, újra nálunk héderelt. Szóval, a délelőttünk rendesen el lett cseszve. (Azért kicsit kárörvendtünk is, mert a gazdiéknak se sikerült semmit elintézni, úgyhogy ma folytathatják a rohangálást. Esőszakadásban.) A Főni és a gazdi 3 körül értek haza. Akkor felnyaláboltak bennünket, és kimentünk a telekre, hogy a gazdi egy kicsit lefárasszon bennünket, és megnyugtassa a lelkünket, ami már igencsak háborgott a háromnapos szobafogság miatt. Azt kell mondjam, a lefárasztás tök jól sikerült, mert a végén már konkrétan a nyelvemet tapostam a fáradtságtól. Ekkor, ez a mindentől elrugaszkodott gazdám, még mindig követelte volna a labdát
! Én viszont túl jártam az eszén, és a hívószóra labda nélkül jelentem meg nála. Erre ez a nyomorult közölte, hogy „Oké, akkor labda nélkül fogsz bemászni a szakadékba! Nekem ugyan mindegy!” Mit volt mit tennem, a parancs az parancs, le kellett mennem a gödör aljára. Ám ezalatt, a gazdi rástartolt a lasztimra. De előbb keljen fel, aki rajtam ki akar fogni
! Annyi esélye volt a gazdinak velem szemben, mint csigának a „világ legszebb lába” versenyen. Mielőtt a labdához ért volna, én elé vágtam, mint öngyilkosjelölt a száguldó kamion elé, felkaptam a labdámat, és minden szőrszálammal jeleztem a gazdi felé, hogy bekaphatja! Eközben Szaffi átfúrta magát a kerítés alatt, és a telek melletti úton kocogott, velünk párhuzamosan, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A gazdi szidalmára csak nézett ártatlanul, mint zsebtolvaj a másodfokon. Mogyoró folyamatosan kötekedett velem, de arra már lusta volt, hogy ugyanazt a távot ő is lefussa, amit nekem kellett. Inkább a nyelvét földig lógatva, a gazdi mellett csücsülve várta meg, amíg én visszaérkezek 1-1 „kiküldetésből”. Nyápic. Este 6 után érkezett meg a kölyökgazdi Mogyoróért, és hogy némi tápot vegyen magához. Na, és ekkor kezdődött az elmebaj! Merthogy, a kölyökgazdi és a gazdi is hozta a formáját, fullba nyomták a kretént, és alkalmanként a Főni is becsatlakozott. Először is, a gazdi közölte Kittivel, hogy beszélt az edzőnkkel, és úgy döntöttek, hogy közösen fogják kivégezni a kölyökgazdit, ha röpke két nap alatt hazavágja azt a melót, amit eddig belefektettek Mogyoróba! Erre Kitti azt mondta, hogy eszébe sincs, de ő akkor is flexit fog használni, merthogy másképp nem bír Mogyival. Mármint séta téren. A gazdim nagyon finoman és nőiesen megígérte Kittinek, hogy ez esetben a flexit fel fogja dugni abba a nyílásába, ami eredetileg csak kijárat lenne, és amin túl mindig sötét van. Ha nem jöttetek volna rá, a gazdi Kitti seggére gondolt
. Miközben a kétlábúak jóízűen vacsoráztak és csemegéztek, mi szomorúan konstatáltuk, hogy nekünk abból már nem jut egy morzsa sem. Kitti kijelentette, hogy dagadtak vagyunk, mint a Kisgömböc, mikor már túlzabálta magát gyerekkel, anyókával, lovas katonával… Úgyhogy, igazán nem hiányzik nekünk semmiféle plusz kaja. A gazdi felháborodottan hívta fel a figyelmét, hogy szó sincs kövérségről, nézze meg, Szaffi is mennyit fogyott! A kölyökgazdi röhögve állapította meg, hogy tényleg, most már tiszta agártestű, de inkább ikerterhes gazellának mondaná. Szaffit nem hatotta meg az alkatára tett gúnyos megjegyzés, és hörögve-morogva követelte a pótvacsorát. Letelepedett a Főni elé, és kuncsorgó szemekkel lesett rá, amíg a Főni a sajttortát majszolta. Kitti eközben újra beindította az egyszemélyes szinkron stúdiót, és folyamatosan szinkronizált bennünket. Ami jópofa dolog, de a végeredmény katasztrófális. Ugyanis, amikor Mogyi szinkronhangját alakítja, gyakorlatilag mindannyian bevadulunk, mint fanatikus állatvédő a rántott hús láttán. Mondjuk, Szaffi most nem vadult, inkább szigorúan ragaszkodott a Főni előtti helyéhez. Ült mint egy faszent, és leste-várta, hogy mikor pottyan le egy kis alamizsna szegény éhező kutyának. Ezt látván Kitti kölyökgazdinak támadt egy korszakalkotó ötlete, és kiadta az utasítást az édesanyjának, hogy Romhányi József „A róka és a holló” című verse alapján, a gazdi is írja meg „A Főni és Szaffi” esetét. A gazdi először zsigerből lehülyézte lánykáját, de aztán, tudjátok milyen a gazdi, minden kihívásnak meg akar felelni. Így hát, nekifogott, és a Romhányi szenzációs műve alapján a következő verset rittyentette:
! Én viszont túl jártam az eszén, és a hívószóra labda nélkül jelentem meg nála. Erre ez a nyomorult közölte, hogy „Oké, akkor labda nélkül fogsz bemászni a szakadékba! Nekem ugyan mindegy!” Mit volt mit tennem, a parancs az parancs, le kellett mennem a gödör aljára. Ám ezalatt, a gazdi rástartolt a lasztimra. De előbb keljen fel, aki rajtam ki akar fogni! Annyi esélye volt a gazdinak velem szemben, mint csigának a „világ legszebb lába” versenyen. Mielőtt a labdához ért volna, én elé vágtam, mint öngyilkosjelölt a száguldó kamion elé, felkaptam a labdámat, és minden szőrszálammal jeleztem a gazdi felé, hogy bekaphatja! Eközben Szaffi átfúrta magát a kerítés alatt, és a telek melletti úton kocogott, velünk párhuzamosan, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A gazdi szidalmára csak nézett ártatlanul, mint zsebtolvaj a másodfokon. Mogyoró folyamatosan kötekedett velem, de arra már lusta volt, hogy ugyanazt a távot ő is lefussa, amit nekem kellett. Inkább a nyelvét földig lógatva, a gazdi mellett csücsülve várta meg, amíg én visszaérkezek 1-1 „kiküldetésből”. Nyápic. Este 6 után érkezett meg a kölyökgazdi Mogyoróért, és hogy némi tápot vegyen magához. Na, és ekkor kezdődött az elmebaj! Merthogy, a kölyökgazdi és a gazdi is hozta a formáját, fullba nyomták a kretént, és alkalmanként a Főni is becsatlakozott. Először is, a gazdi közölte Kittivel, hogy beszélt az edzőnkkel, és úgy döntöttek, hogy közösen fogják kivégezni a kölyökgazdit, ha röpke két nap alatt hazavágja azt a melót, amit eddig belefektettek Mogyoróba! Erre Kitti azt mondta, hogy eszébe sincs, de ő akkor is flexit fog használni, merthogy másképp nem bír Mogyival. Mármint séta téren. A gazdim nagyon finoman és nőiesen megígérte Kittinek, hogy ez esetben a flexit fel fogja dugni abba a nyílásába, ami eredetileg csak kijárat lenne, és amin túl mindig sötét van. Ha nem jöttetek volna rá, a gazdi Kitti seggére gondolt. Miközben a kétlábúak jóízűen vacsoráztak és csemegéztek, mi szomorúan konstatáltuk, hogy nekünk abból már nem jut egy morzsa sem. Kitti kijelentette, hogy dagadtak vagyunk, mint a Kisgömböc, mikor már túlzabálta magát gyerekkel, anyókával, lovas katonával… Úgyhogy, igazán nem hiányzik nekünk semmiféle plusz kaja. A gazdi felháborodottan hívta fel a figyelmét, hogy szó sincs kövérségről, nézze meg, Szaffi is mennyit fogyott! A kölyökgazdi röhögve állapította meg, hogy tényleg, most már tiszta agártestű, de inkább ikerterhes gazellának mondaná. Szaffit nem hatotta meg az alkatára tett gúnyos megjegyzés, és hörögve-morogva követelte a pótvacsorát. Letelepedett a Főni elé, és kuncsorgó szemekkel lesett rá, amíg a Főni a sajttortát majszolta. Kitti eközben újra beindította az egyszemélyes szinkron stúdiót, és folyamatosan szinkronizált bennünket. Ami jópofa dolog, de a végeredmény katasztrófális. Ugyanis, amikor Mogyi szinkronhangját alakítja, gyakorlatilag mindannyian bevadulunk, mint fanatikus állatvédő a rántott hús láttán. Mondjuk, Szaffi most nem vadult, inkább szigorúan ragaszkodott a Főni előtti helyéhez. Ült mint egy faszent, és leste-várta, hogy mikor pottyan le egy kis alamizsna szegény éhező kutyának. Ezt látván Kitti kölyökgazdinak támadt egy korszakalkotó ötlete, és kiadta az utasítást az édesanyjának, hogy Romhányi József „A róka és a holló” című verse alapján, a gazdi is írja meg „A Főni és Szaffi” esetét. A gazdi először zsigerből lehülyézte lánykáját, de aztán, tudjátok milyen a gazdi, minden kihívásnak meg akar felelni. Így hát, nekifogott, és a Romhányi szenzációs műve alapján a következő verset rittyentette:„Lenn csücsült a Főni a kisszék kemény fáján,
Kezében sajttorta, fogyasztásra várván.
Elé telepedett búsan Szaffika a kutya,
Ki nem jutott tortához fagyosszentek óta.
Hogy a Főnire nézett, elszállt komor kedve,
Felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt bánatos szeme: „Főnikém, te édes!
Hogy kétlábúak közt király légy, régen esedékes !
És a neved, ,, Főni „, ó, oly olvadó-omló.
Csak a fogad csikorog, mint egy rozsdás olló.”
A dicséret szép szó, ámde mindhiába, buzgón tömi a tortát Főni a saját szájába.
Ráadásul, a gazdi is kinyitja nagy száját,
hogy hangosan üvöltse le az élete párját:
” Úgy merj csak egy falatot is adni az ebnek,
Csúnya vége lesz rád nézve ennek a tettnek!”
Így hát, Szaffika, hogy meggyőzze a Főnit,
Szomorú szemekkel tett térdére két praclit.
A Főni röhögött, erre várt Szaffóka,
Főni kezéből kipottyant a torta.
S ha már leesett, ugyan ki más enné meg?
A finom sajttorta mind az ebeké lett. „
Szerintetek, noooormááális?
?A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 
