Bélkő 2. Végre napsütésban
Halihó 
! Sziasztok !Hát akkor, csapjunk a lecsóba! Bár jelzem, bajban vagyok, mint éticsiga az albérlet kereséssel, mert nem tudom, hogy mivel kezdjem
? Akkor kezdem először is a jó hírrel és a köszönettel
! Mindenkinek nagyon nagyon szépen köszönjük, aki szavazott ránk az „Év könyve” versenyen
! Büszkén jelentem, hogy bekerültünk a TOP 30-ba!!! 
Nélkületek ez nem sikerült volna! De még mindig nincs vége! A következő fordulónál a cél a TOP 10-be való bejutás. Kérek szépen mindenkit, hogy ismételten adjon le ránk egy szavazatot
! Most már kevésbé macerás, hiszen nem kell regisztrálni, csak belépni a szavazó felületre. Egyébként, képzeljétek, a Helmától összesen négyen kerültünk fel a TOP 30-as listára! Úgyhogy, ha a többieknek is segítetek egy-egy szavazattal, azért még külön hálásak leszünk! És akkor most jöjjön a buli, buli, buli, buliiiii! A vasárnapi rövidke sétánkról csak azt mondanám el, hogy egyik kétlábú sem tagadta meg önmagát. A gazdi úgy bevitte a susnyásba és a getvába a csapatot, mint szesztestvérek egymást a kocsmába. Bár a gazdi szerint, ez az út tökéletesen járható volt, és egyébként is, előre figyelmeztetett mindenkit, hogy úgy készüljenek, sarasak lesznek. Úgyhogy, panasznak helyt nem adott. Bár, nem is panaszkodott senki. Csak akkor hangzott el néhány szexuális cselekvésre utaló szó felszólító módban, amikor a „tök tiszta, járható úton” néhány tüskés bokor betámadta a kétlábúak szabad testfelületét. Szafi mondjuk, kicsit elégedetlen volt, merthogy senki nem hagyta kapirászni. Úgyhogy a végén úgy döntött, hogy tőle teljesen szokatlanul, előreszaladt, majd türelmetlenül várta csapatunkat, mintegy jelezve, hogy nem érti, miért maradtunk le! Pláne, hogy mi nem is ástunk! Más értelme – Szaffi szerint – semmilyen lemaradásnak nincs. Miután egész későn indultunk el a sétára, így hazafelé már igencsak iparkodunk kellett. Egyrészt, mert lassan már ránk sötétedett, másrészt meg, kezdtek már repkedni a mínuszok. Vagy ha nem is a mínuszok, de lényegesen kevesebb fok tartózkodott kint, mint bent, a meleg kályha mellett. Kittiből és Viktorból dőlt a hülyeség, és a gazdival azt hittük, hogy ezt már nem lehet fokozni. De tévedtünk. A mai kirándulás alkalmával bebizonyították, hogy mindig van lejjebb. Azt mondjuk szívből sajnáljuk, hogy Zsófi barátnőm és Zozi nem lehetett velünk, mert már csak ők hiányoztak volna a csapatból. Emlékeztek, egy hete megtámadtuk a Bélkőt, de sajnos, akkor az időjárás nem kedvezett nekünk. Most viszont, bár hidegben, de verőfényes napsütésben hódítottuk meg majdnem a csúcsot. A gazdi próbált volna kedveskedni nektek élő bejelentkezéssel, de mint kiderült, feleslegesen koptatta a nyelvét, mert térerő híján, igencsak kevés adat jutott el hozzátok. Lemaradtatok például arról is, amikor a gazdi alapból nem találta hol kell az élő videót indítani, és ezzel máris okot szolgáltatott arra, hogy Kitti jódarabig froclizza. Hiába, ez van, ha az ember olyan helyen kirándul, ahová már lajtos kocsival kell vinni a wifit. Most, hogy velünk volt a kölyökgazdi is, nem a beton úton mentünk fel a hegyre, hanem rövidítettünk. Egyébként jelzett földutakon mentünk. Kitti szerint megérte, mert jókora távot levágtunk. A gazdi buzgón helyeselt, de csak pantomimes stílusban, mert a tüdejét gyakorlatilag kiköpte a meredek úton. Természetesen, a fotózást most sem úszhattuk meg. Az egyik fotó elkészítésekor Mogyinak igencsak sikerült kihúzni a gyufát. A gazdi ugyan őt nem kérte hogy pózoljon, egyedül nekem volt „akadály, hopp”, ám hebehurgya haverom úgy döntött, hogy ő is hoppol egyet. Rá egyenesen a farkamra! Persze hogy, a fotó elkészülte után nekimentem, hogy megszaggatom, mint üzbég paraszt a gombos harmonikát. Ő viszont úgy gondolta, hogy Szaffit is be kellene vennünk a játékba, és nekiugrott, mint vak vakond a rotációs kapának. Ez még ugye, nem lett volna baj, ha leállítja magát, amikor egyszerre hárman is rászóltak, hogy ezt talán nem kellene. De Mogyi még jobban bepörgött, mint egy túlhúzott búgócsiga. Gyakorlatilag, hárman sem tudták elkapni. Ám amikor végül Kitti kölyökgazdinak sikerült, akkor tőle szokatlanul, szigorúan hozta kutyájának a tudomására, hogy egy kretén f@sz, és büdös bunkó, és még kapott további olyan jelzőt, amit általában nem dicséretnek szánnak. Ám a legmeglepőbb Viktor volt, akit a gazdi így beszélni még soha nem hallott, de még a kölyökgazdi is csak elvétve. Maradjunk annyiban, hogy a Viktor szófordulataiban is előjött a Teremtő, annak egy feltételezett szerve (elvégre, nem biztos, hogy pasi az Úr), amelyet a magyar nyelv, az esetek többségében büdösnek állít be, és amely szervével szexuális zaklatást kellene végrehajtania a szidalmazó által kijelölt személlyel, vagy ez esetben kutyával. Természetesen, a csúcshoz közeledve, egyre több kép készült, hiszen a látvány leírhatatlan. (Úgyhogy most több képet is fogok a tájról csatolni, mint egyébként szoktam, mert szerintem sem lehet ezzel a látvánnyal betelni. Viktor és a gazdi elvitatkozott Petőfi zordon Kárpátokról tett megjegyzésén. Viktor – lévén ő is alföldi – maximálisan egyetértett vele, a gazdi szerint meg ezt nekik 
, mert igenis itt lehet csak börtönéből szabadult sas lelke az embernek!) )Felfelé menet, először Mogyi, majd Szaffi került rabláncra, mert a két idiótának az volt a perverziója, hogy a meredek szakadék szélén szédelegjenek. Egyedül én maradtam szabadon. A gazdi büszkén közölte, hogy ez van, a tudás tehet csak szabaddá! A másik két kretén így járt. Bár, azért engem is vissza-vissza kellett parancsolni a szakadék széléről. De a gazdi azért azt tudta, hogy én nem fogok szabadesést produkálni. Már majdnem felértünk a tetőre, mikor a gazdi, a fotózás miatt kérte, hogy mindkét ebtársamat részesítsék amnesztiában. Kár volt, mert két szirtisas (vagy az isten tudja milyen) madárnak pont akkor támadt kedve felröppeni egy szikla tetejéről. Mogyi meg úgy vélte, hogy ez neki is sikerülhet, így hát felszaladt a magas sziklára, ahonnét gondolta, egyetlen ugrással elcsípheti a szárnyasokat. Tulajdonképpen, csak a három kétlábúra hozta rá a hátsó fali infarktust. Kórusban üvöltöttek, hogy „Mogyi vissza!” Én nem izgultam, elvégre csalánba nem üt a ménkű. Meg tulajdonképpen, Fido bácsi is úgy tanult meg repülni, hogy magas pontról esett le. Hátha Mogyinak is összejött volna. Sose lehet tudni! Amúgy Szaff is neki akart lódulni, de szerencsére, nála győzött a lustaság, és az, hogy barátnőm nem híve a nagy kihívásoknak. Kivéve, ha az Eger – Sanghaj alagút kiásásáról van szó. Na, ettől kezdve Mogyoró hosszú ideig maradt pórázon. Most kicsit feljebb mentünk, mint a múltkor, de végül is, teljesen a bányához nem tudtunk felmászni, mert az már valóban nagyon nyaktöréses út lett volna. Mármint a kétlábúaknak. Mert nekünk meg sem kottyant. Így is, egy szakaszon a 3 ketlábú azt a szervét használta helyváltoztatásra, amelyik egyébként általában békésen pihen a nadrágban, és amelynek nevével szokták illetni a nem igazán szimpatikus, bunkó egyedeket. Magyarul, seggencsuszi volt a javából! Most lefelé jövet is élvezkedett a gazdi, merthogy nem zuhogott a nyakába az eső. Szóval, nyugodtan lehetett fotózkodni. Ámbátor, Kitti és Viktor megállapították, hogy gyakorlatilag csonttá fagytak, mert hiába sütött a nap, azért igencsak hideg szél fújt a hegyen. Viktornak olyan szinten fagyott le a keze, hogy a gazdi felajánlotta neki, jó pénzért szívesen fejleszti a finommotorikáját, mert még a cipzárját sem volt képes felhúzni. Azonban a hideg, a csípős nyelvét nem fagyasztotta meg, így aztán megjegyezte, hogy a világon készült „kövön kutya” képek 70% át a gazdi szabadította rá az emberiségre. Persze, ezen Kitti is nagyon jót vigyorgott, de a gazdi közölte vele, hogy csak irigy, mert Mogyit ilyen sziklákra fel se lehetne küldeni! Nem még, hogy pózoljon is rajta! Erre fel, Viktor máris kijelentette, hogy mert én „kövön kutya” vagyok, Mogyi meg csak simán „ebenguba”. Ki-ki a képessége szerint… (Karácsonykor Mogyira rápakolják a mákos gubát, és akkor már szó szerint, „eben guba” lesz
) . A gazdi felhívta lánykája figyelmét, hogy jobb ha hallgat, hiszen ő profi fotóssal fotóztatta magát és Mogyorót. Úgyhogy ne mondja bagoly a verébnek, hogy nagyfejű! Kitti közölte, hogy ez nem egészen így történt, hanem maga a fotós kérte fel őket gyakorlási célzattal, merthogy állatot még sosem fotózott. Erre Viktor gonoszul megjegyezte, hogy „Ja, értem! Tehát állatot akart fotózni, de vihetted magaddal Mogyit is!” Azért az nem kispályás, ahogy Viktor leállatozta élete párját
! Bár a gazdi szerint, a kölyökgazdi simán megérdemelte, mert hogy Kitti sem fogta vissza magát, amikor az édesanyjának a lelkébe kellett tiporni. Az történt, hogy nagy családi fotózásokat akartak nyélbe ütni a gyönyörű környezetben. A Kitti – Viktor – Mogyi trio tök jól is mutatott. A gazdinak voltak kétségei afelől, hogy ő maga hogy fog kinézni a fotón. Merthogy a szél olyanra fújta a frizuráját, hogy úgy nézett ki, mint aki nem elég hogy összeveszett a fodrászával, de ráadásul, még pofán nyalta a zárlatos villanyoszlopot is. Viktor javasolta, hogy Kitti adja addig kölcsön a sapkáját az édesanyjának. Erre a kölyökgazdi zsigerből odavágta, hogy „Dehogy adom! Attól még hülyébben nézne ki, mint így!” Na, gazdi! Ezt megkaptad! Anyák napjáig, remélem, kitart. Egyébként, a három kétlábúból folyamatosan dőlt a hülyeség, mint szippantós kocsiból a trágyalé. Azt a sok ökörséget csak akkor tudnám elmondani, ha folyamatosan hangfelvételt készítettem volna róla. A gazdi komolyan el is gondolkodott rajta, hogy legközelebb élő közvetítés helyett, felveszi a baromságokat, és nem írásos naplót tárunk elétek, hanem hangjátékot, amit megspékelünk egy-egy fotóval és videóval. Ettől az ötlettől csak azért nem kapok sokkot, mint kisnyugdíjas a villanyszámla láttán, mert pontosan tudom, hogy a gazdi technikai zsenialitása ezt a megoldást lehetetlenné teszi. Pedig amúgy a beszólásaiktól tényleg kár megfosztani a világot. Komolyan mondom, ezek helyből sokkal hülyébbek, mint más nekifutásból. Természetesen, a séta alatt többször is találtam egy – egy aprócska botocskát, de valamiért a kétlábúak nem vették jó néven, hogy azzal akarom üldözőbe venni őket. Végül azért, csak sikerült eggyel megnépnevelnem őket. Ezt az utolsó élő bejelentkezésen láthattátok is. Na, jó hosszúra nyúlt a beszámoló! Hát, ennyire futotta. Egy „unalmas” sétáról ettől többet nem tudok mondani
.
? Akkor kezdem először is a jó hírrel és a köszönettel! Mindenkinek nagyon nagyon szépen köszönjük, aki szavazott ránk az „Év könyve” versenyen! Büszkén jelentem, hogy bekerültünk a TOP 30-ba!!! Nélkületek ez nem sikerült volna! De még mindig nincs vége! A következő fordulónál a cél a TOP 10-be való bejutás. Kérek szépen mindenkit, hogy ismételten adjon le ránk egy szavazatot! Most már kevésbé macerás, hiszen nem kell regisztrálni, csak belépni a szavazó felületre. Egyébként, képzeljétek, a Helmától összesen négyen kerültünk fel a TOP 30-as listára! Úgyhogy, ha a többieknek is segítetek egy-egy szavazattal, azért még külön hálásak leszünk! És akkor most jöjjön a buli, buli, buli, buliiiii! A vasárnapi rövidke sétánkról csak azt mondanám el, hogy egyik kétlábú sem tagadta meg önmagát. A gazdi úgy bevitte a susnyásba és a getvába a csapatot, mint szesztestvérek egymást a kocsmába. Bár a gazdi szerint, ez az út tökéletesen járható volt, és egyébként is, előre figyelmeztetett mindenkit, hogy úgy készüljenek, sarasak lesznek. Úgyhogy, panasznak helyt nem adott. Bár, nem is panaszkodott senki. Csak akkor hangzott el néhány szexuális cselekvésre utaló szó felszólító módban, amikor a „tök tiszta, járható úton” néhány tüskés bokor betámadta a kétlábúak szabad testfelületét. Szafi mondjuk, kicsit elégedetlen volt, merthogy senki nem hagyta kapirászni. Úgyhogy a végén úgy döntött, hogy tőle teljesen szokatlanul, előreszaladt, majd türelmetlenül várta csapatunkat, mintegy jelezve, hogy nem érti, miért maradtunk le! Pláne, hogy mi nem is ástunk! Más értelme – Szaffi szerint – semmilyen lemaradásnak nincs. Miután egész későn indultunk el a sétára, így hazafelé már igencsak iparkodunk kellett. Egyrészt, mert lassan már ránk sötétedett, másrészt meg, kezdtek már repkedni a mínuszok. Vagy ha nem is a mínuszok, de lényegesen kevesebb fok tartózkodott kint, mint bent, a meleg kályha mellett. Kittiből és Viktorból dőlt a hülyeség, és a gazdival azt hittük, hogy ezt már nem lehet fokozni. De tévedtünk. A mai kirándulás alkalmával bebizonyították, hogy mindig van lejjebb. Azt mondjuk szívből sajnáljuk, hogy Zsófi barátnőm és Zozi nem lehetett velünk, mert már csak ők hiányoztak volna a csapatból. Emlékeztek, egy hete megtámadtuk a Bélkőt, de sajnos, akkor az időjárás nem kedvezett nekünk. Most viszont, bár hidegben, de verőfényes napsütésben hódítottuk meg majdnem a csúcsot. A gazdi próbált volna kedveskedni nektek élő bejelentkezéssel, de mint kiderült, feleslegesen koptatta a nyelvét, mert térerő híján, igencsak kevés adat jutott el hozzátok. Lemaradtatok például arról is, amikor a gazdi alapból nem találta hol kell az élő videót indítani, és ezzel máris okot szolgáltatott arra, hogy Kitti jódarabig froclizza. Hiába, ez van, ha az ember olyan helyen kirándul, ahová már lajtos kocsival kell vinni a wifit. Most, hogy velünk volt a kölyökgazdi is, nem a beton úton mentünk fel a hegyre, hanem rövidítettünk. Egyébként jelzett földutakon mentünk. Kitti szerint megérte, mert jókora távot levágtunk. A gazdi buzgón helyeselt, de csak pantomimes stílusban, mert a tüdejét gyakorlatilag kiköpte a meredek úton. Természetesen, a fotózást most sem úszhattuk meg. Az egyik fotó elkészítésekor Mogyinak igencsak sikerült kihúzni a gyufát. A gazdi ugyan őt nem kérte hogy pózoljon, egyedül nekem volt „akadály, hopp”, ám hebehurgya haverom úgy döntött, hogy ő is hoppol egyet. Rá egyenesen a farkamra! Persze hogy, a fotó elkészülte után nekimentem, hogy megszaggatom, mint üzbég paraszt a gombos harmonikát. Ő viszont úgy gondolta, hogy Szaffit is be kellene vennünk a játékba, és nekiugrott, mint vak vakond a rotációs kapának. Ez még ugye, nem lett volna baj, ha leállítja magát, amikor egyszerre hárman is rászóltak, hogy ezt talán nem kellene. De Mogyi még jobban bepörgött, mint egy túlhúzott búgócsiga. Gyakorlatilag, hárman sem tudták elkapni. Ám amikor végül Kitti kölyökgazdinak sikerült, akkor tőle szokatlanul, szigorúan hozta kutyájának a tudomására, hogy egy kretén f@sz, és büdös bunkó, és még kapott további olyan jelzőt, amit általában nem dicséretnek szánnak. Ám a legmeglepőbb Viktor volt, akit a gazdi így beszélni még soha nem hallott, de még a kölyökgazdi is csak elvétve. Maradjunk annyiban, hogy a Viktor szófordulataiban is előjött a Teremtő, annak egy feltételezett szerve (elvégre, nem biztos, hogy pasi az Úr), amelyet a magyar nyelv, az esetek többségében büdösnek állít be, és amely szervével szexuális zaklatást kellene végrehajtania a szidalmazó által kijelölt személlyel, vagy ez esetben kutyával. Természetesen, a csúcshoz közeledve, egyre több kép készült, hiszen a látvány leírhatatlan. (Úgyhogy most több képet is fogok a tájról csatolni, mint egyébként szoktam, mert szerintem sem lehet ezzel a látvánnyal betelni. Viktor és a gazdi elvitatkozott Petőfi zordon Kárpátokról tett megjegyzésén. Viktor – lévén ő is alföldi – maximálisan egyetértett vele, a gazdi szerint meg ezt nekik , mert igenis itt lehet csak börtönéből szabadult sas lelke az embernek!) )Felfelé menet, először Mogyi, majd Szaffi került rabláncra, mert a két idiótának az volt a perverziója, hogy a meredek szakadék szélén szédelegjenek. Egyedül én maradtam szabadon. A gazdi büszkén közölte, hogy ez van, a tudás tehet csak szabaddá! A másik két kretén így járt. Bár, azért engem is vissza-vissza kellett parancsolni a szakadék széléről. De a gazdi azért azt tudta, hogy én nem fogok szabadesést produkálni. Már majdnem felértünk a tetőre, mikor a gazdi, a fotózás miatt kérte, hogy mindkét ebtársamat részesítsék amnesztiában. Kár volt, mert két szirtisas (vagy az isten tudja milyen) madárnak pont akkor támadt kedve felröppeni egy szikla tetejéről. Mogyi meg úgy vélte, hogy ez neki is sikerülhet, így hát felszaladt a magas sziklára, ahonnét gondolta, egyetlen ugrással elcsípheti a szárnyasokat. Tulajdonképpen, csak a három kétlábúra hozta rá a hátsó fali infarktust. Kórusban üvöltöttek, hogy „Mogyi vissza!” Én nem izgultam, elvégre csalánba nem üt a ménkű. Meg tulajdonképpen, Fido bácsi is úgy tanult meg repülni, hogy magas pontról esett le. Hátha Mogyinak is összejött volna. Sose lehet tudni! Amúgy Szaff is neki akart lódulni, de szerencsére, nála győzött a lustaság, és az, hogy barátnőm nem híve a nagy kihívásoknak. Kivéve, ha az Eger – Sanghaj alagút kiásásáról van szó. Na, ettől kezdve Mogyoró hosszú ideig maradt pórázon. Most kicsit feljebb mentünk, mint a múltkor, de végül is, teljesen a bányához nem tudtunk felmászni, mert az már valóban nagyon nyaktöréses út lett volna. Mármint a kétlábúaknak. Mert nekünk meg sem kottyant. Így is, egy szakaszon a 3 ketlábú azt a szervét használta helyváltoztatásra, amelyik egyébként általában békésen pihen a nadrágban, és amelynek nevével szokták illetni a nem igazán szimpatikus, bunkó egyedeket. Magyarul, seggencsuszi volt a javából! Most lefelé jövet is élvezkedett a gazdi, merthogy nem zuhogott a nyakába az eső. Szóval, nyugodtan lehetett fotózkodni. Ámbátor, Kitti és Viktor megállapították, hogy gyakorlatilag csonttá fagytak, mert hiába sütött a nap, azért igencsak hideg szél fújt a hegyen. Viktornak olyan szinten fagyott le a keze, hogy a gazdi felajánlotta neki, jó pénzért szívesen fejleszti a finommotorikáját, mert még a cipzárját sem volt képes felhúzni. Azonban a hideg, a csípős nyelvét nem fagyasztotta meg, így aztán megjegyezte, hogy a világon készült „kövön kutya” képek 70% át a gazdi szabadította rá az emberiségre. Persze, ezen Kitti is nagyon jót vigyorgott, de a gazdi közölte vele, hogy csak irigy, mert Mogyit ilyen sziklákra fel se lehetne küldeni! Nem még, hogy pózoljon is rajta! Erre fel, Viktor máris kijelentette, hogy mert én „kövön kutya” vagyok, Mogyi meg csak simán „ebenguba”. Ki-ki a képessége szerint… (Karácsonykor Mogyira rápakolják a mákos gubát, és akkor már szó szerint, „eben guba” lesz) . A gazdi felhívta lánykája figyelmét, hogy jobb ha hallgat, hiszen ő profi fotóssal fotóztatta magát és Mogyorót. Úgyhogy ne mondja bagoly a verébnek, hogy nagyfejű! Kitti közölte, hogy ez nem egészen így történt, hanem maga a fotós kérte fel őket gyakorlási célzattal, merthogy állatot még sosem fotózott. Erre Viktor gonoszul megjegyezte, hogy „Ja, értem! Tehát állatot akart fotózni, de vihetted magaddal Mogyit is!” Azért az nem kispályás, ahogy Viktor leállatozta élete párját! Bár a gazdi szerint, a kölyökgazdi simán megérdemelte, mert hogy Kitti sem fogta vissza magát, amikor az édesanyjának a lelkébe kellett tiporni. Az történt, hogy nagy családi fotózásokat akartak nyélbe ütni a gyönyörű környezetben. A Kitti – Viktor – Mogyi trio tök jól is mutatott. A gazdinak voltak kétségei afelől, hogy ő maga hogy fog kinézni a fotón. Merthogy a szél olyanra fújta a frizuráját, hogy úgy nézett ki, mint aki nem elég hogy összeveszett a fodrászával, de ráadásul, még pofán nyalta a zárlatos villanyoszlopot is. Viktor javasolta, hogy Kitti adja addig kölcsön a sapkáját az édesanyjának. Erre a kölyökgazdi zsigerből odavágta, hogy „Dehogy adom! Attól még hülyébben nézne ki, mint így!” Na, gazdi! Ezt megkaptad! Anyák napjáig, remélem, kitart. Egyébként, a három kétlábúból folyamatosan dőlt a hülyeség, mint szippantós kocsiból a trágyalé. Azt a sok ökörséget csak akkor tudnám elmondani, ha folyamatosan hangfelvételt készítettem volna róla. A gazdi komolyan el is gondolkodott rajta, hogy legközelebb élő közvetítés helyett, felveszi a baromságokat, és nem írásos naplót tárunk elétek, hanem hangjátékot, amit megspékelünk egy-egy fotóval és videóval. Ettől az ötlettől csak azért nem kapok sokkot, mint kisnyugdíjas a villanyszámla láttán, mert pontosan tudom, hogy a gazdi technikai zsenialitása ezt a megoldást lehetetlenné teszi. Pedig amúgy a beszólásaiktól tényleg kár megfosztani a világot. Komolyan mondom, ezek helyből sokkal hülyébbek, mint más nekifutásból. Természetesen, a séta alatt többször is találtam egy – egy aprócska botocskát, de valamiért a kétlábúak nem vették jó néven, hogy azzal akarom üldözőbe venni őket. Végül azért, csak sikerült eggyel megnépnevelnem őket. Ezt az utolsó élő bejelentkezésen láthattátok is. Na, jó hosszúra nyúlt a beszámoló! Hát, ennyire futotta. Egy „unalmas” sétáról ettől többet nem tudok mondani.A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 
