Szaffi a mókamájszter

Halihó! Sziasztok!

Képzeljétek, ma suliban voltunk, ami kicsit megint átfordult egyszemélyes kabaréba, köszönhetően Szaffinak. Mogyorónak hála pedig, gyakorlatilag megtettem az Eger – Budapest távot, 50 méter hosszúságú pályán. Na, de elmesélem inkább az elejétől fogva. Már tegnaptól csuriban volt az ujjunk, mert hallottuk, ahogy a gazdi megbeszélte az edzővel, hogy amennyiben nem szakad az eső, akkor ma suli lesz. Szerencsénkre, csak a hó esett, az meg nem baj, sőt… A gazdi azért a biztonság kedvéért beöltözött, mint egy Michelin gumiemberke, pulóver, még egy pulóver, mellény… meg még az ángya térde kalácsát is magára szedte. Ha egy medve megette volna, esküszöm, a nyomorult bundás haver egy hétig csak, ruhát szart volna utána. Kitti kölyökgazdival és Mogyival már kint a pályán találkoztunk. Szaffi már ott elkezdte egy másik film nézését. Fogalma nem volt, hogy én miért futok előre, miután a gazdi elengedett, csak szédelgett, mint egy bepiált molylepke. Csak akkor jött rá, hogy milyen rendezvényen van, amikor Mogyoró letámadta. Mikor az edző megérkezett, kis híján elüttette magát. Szerencsére, Timi pontosan tudja, hogy Szaffika olykor olyan, mint a hátramenés, amit az edzésen is pontosan igazolt. Ahogy az edző fogalmazott, „ennek annyi esze sincs, hogy gyalog menjen haza”. Illetve, mondott még olyanokat, hogy „hát, hülye a lyányom, az is volt mindig”. És hogy mivel provokálta ki ezeket a mondatokat? Sorjázom. Először is, őrző-védőn százhuszonhatodszorra se volt képes megkerülni a tetves akadályt, majd a megszerzett kart lenyúlta, mint zsebtolvaj a tömött pénztárcát. Jelzem, oda hozta nekem, mintegy felajánlva, hogy osztozzunk rajta. Ez a tette végül is, nemes cselekedet volt, kár, hogy nem ez a feladat. Az engedelmesen a „feküdj” vezényszóra csodálatos vigyázz állásba vágta magát, lecövekelt, nem mozdult, de egyértelműen jelezte, hogy számára a föld hideg, és nincs az a jutifalat mennyiség, amiért hajlandó lenne lefeküdni. Szóval, míg mi Mogyival jegeltük a hasunkat, addig ez a szagos baseball ütő, magyarul büdös bunkó, csak állt rendíthetetlenül, mint anno Andersen ólomkatonája, és várta a jutifalatot, amit meg is kapott. Mert az edző szerint, neki így is jár, és abszolút megbocsájtható, ha nem fekszik le. Bezzeg nekem, meg Mogyinak „nem megbocsájtható” még az sem, ha csak egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt, mást csinálunk, mint amit kellene. Amúgy Timi folyamatosan kommentelte Szaffi mutatványát, amin Kitti kölyökgazdi és a gaz di, gyakorlatilag húgyosra röhögte magát. Aztán következett Mogyi kiképzése, pontosabban a kifektetés. Ez most több sebből is vérzett. Egyrészt, a kifektetést most a kölyökgazdi felügyelte, ami arra ösztönözte Mogyorót, hogy nem kell annyira komolyan venni a percekig való fekvést, a „mozdulatlanul figyel a kutya” csak opcionális. Aztán zavaró tényezőként ott volt még a hóesés. Mogyi, aki alapjáraton is szereti elkapkodni a hópihéket, most nagyon nehezményezte, hogy nem kergetheti a hideg, olvadó pillangókat. Pont ezért , mindig idő előtt felpattant, és jelentkezett a gazdákánál, hogy ideje befejezni a kiképzést, és átváltani játékra. De a pattogással nem ért célt, ellenben nekünk Szaffival folyamatos séta lett a feladatunk a kishaver orra előtt. Majd, hogy ne zökkentsük ki Mogyorót a fekvésből, csak emelt fejjel ültünk a gazdi mellett, miközben folyamatosan esett a szemünkbe a hó. Sokba kerül nekem ennek a taknyosnak a BH vizsgája.

Na, most meg már itthon vagyunk, és a gazdi szerint tökéletesen hozzuk az „ágyrajárók” és az „ágyőrzők” szerepét, pedig ő sokkal jobban örülne, ha a házőrzők titulusra hajtanánk.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:

Roxi kutya