A gazdi az új hason korcsolyázó világbajnok!

Halihó! Sziasztok!

Na, csak ide értem végre! Illetve a gazdi. A védelmében jegyezném meg, hogy még vasárnap van, és ugye, vasárnapra ígértük a beszámolót. Persze, megint jól kicseszett velem a gazdi, mert a nyavalya se tudja már sorrendbe rakni a történéseket, szóval a tér – idő kontinuum dűl, borul. De úgyse az a lényeg. Gondolom, úgyis leginkább arra vagytok kíváncsiak, hogy miféle kűrt nyomott le a gazdi a kerti tavon. A gonoszkodóknak, akik nem átalottták azt feltételezni, hogy a mi tappancsunk is benne van a dologban közlöm, hogy a mi mancsunk tiszta, mint a frissen leesett hó. Ennek ellenére a gazdi is a mi édesanyánknak és komplett rokonságunknak kívánt szexben gazdag szép napokat, mindenféle taligányi apróhangyával és cerkóf majommal. Sőt, szintén bennünket kínált fel a vacogó fogú krokodilnak, és egyben azt is óhajtotta, hogy egy kiéhezett grizli medve nézzen bennünket jól megpakolt lakodalmas asztalnak. Pedig, mondom néktek, hogy mi ártatlanok vagyunk, mint a ma született bárány.

Na, szóval, az történt, hogy a Főni kiadta ukázba a gazdinak, hogy minden nap törje fel a tavon a jeget, a halak jól felfogott érdekében. A gazdi eleget is tett a kívánalomnak. Igaz, hogy a szerencsétlenkedése, már eleve alapot szolgáltatna egy burleszkhez, de ne merüljünk el a részletekben… A gazdi egy ásóval (mi mással?) ütlegeli a jeget, amíg azon nem keletkezik egy aprócska lék. Ezt a tó több oldalán is elővezeti, mert úgy van vele, hogy inkább sok kicsi, mint egy nagy. Ő tudja. A lényeg, hogy amíg a gazdi küzd az ásóval és a jéggel, addig mi jól elszórakoztatjuk egymást egy kis kergetőzéssel, bunyózással. A gazdi meg miközben pőröli a jeget, folyamatosan utalásokat tesz arra, hogy a jég is inzultálhatná orálisan az édesanyukáját. Pedig, ha tudta volna, hogy az lesz a szerencséje, hogy a jég nem engedett az erőszaknak…! Na, szóval, ahogy Mogyival fogócskáztunk, a gazdi mondta nekünk, hogy amennyiben neki szaladunk a lábának, vagy felborítjuk, jobb, ha önként jelentkezünk élő áldozatnak valamelyik afrikai kannibál törzshöz, vagy ajánljuk fel a skalpunkat trófeaként Pampalíninek, a nagy vadásznak. Jelzem, a közelébe se voltunk a nyomorultnak, de az istenadta csak forgatta a fejét, mint az Ördögűző c. filmben a megszállt leányzó, hogy éppen honnan várhat támadást részünkről. Addig, addig tekergette a fejét, meg a nyakát, míg valahogy csak sikerült hassal rácsusszani a jégre. A piszok nagy szerencséje az volt, hogy még nem sikerült léket vágnia a tavon, így a viszonylag vastag, ép jégfelület nem szakadt be alatta. Bár a gazdinak baromi gyorsan felgyorsult az anyagcseréje, annyi esze volt, hogy nem a jégen próbált talpra evickélni, hanem, mint valami elcseszett oroszlánfóka, csuszmákolta kifelé magát a partra, miközben körülbelül olyan hangokat is adott ki magából. Igazából, még a megszokott szitokcunami se hagyta el a száját, mert az is benne rekedt, mint székrekedéses csávóban a „szoaré”. Egészen addig pisszenni se mert, amíg ki nem vonszolta magát a partra. Akkor persze, már mi is ott voltunk, mert igen kíváncsiak voltunk rá, milyen új játékot talált ki nekünk a gazdi, amihez le kellett feküdnie. Mogyoró nyelves puszik tömkelegével próbálta szóra bírni a gazdit, míg én a hátára ülve, a nyakát rágicsálva akartam megtudakolni, hogy akkor tulajdonképpen, mit is játszunk… Szaffnak is feltűnt a rendhagyó csoportosulás, és úgy gondolta, hogy ebből a buliból ő se maradhat ki, úgyhogy önmagát meghazudtoló tempóban közeledett felénk. Ám némi koordinációs zavar miatt, nem sikerült időben lefékeznie, cserébe, engem lefejelt, mint bolond vakond a harangvirágot, sőt, az igazat megvallva, sikerült is lelöknie a gazdi hátáról. Én viszont ragaszkodtam a kivívott pozíciómhoz, és azonnal ellentámadást indítottam a barátnőmmel szemben. A ringet, természetesen, a gazdi háta biztosította. Ezalatt, a gazdi hasalt a földön, megszólalni nemigen tudott, mert Mogyi épp a nyelvével garattisztítást végzett rajta. Csak akkor jutott szóhoz, amikor Mogyoró, végezvén a beszédszervek alapos kitakarításával, a fülek pucoválásához látott neki. Ekkor, a gazdiból, mint a vulkán tört elő az elemi erő, és egy komplett berberorszlán csordát is elrémítő hangorkán. Ekkor került szóba, hogy édesanyánk ősidők óta az utcán keresi a kenyerét, és tulajdonképpen, a honfoglalástól napjainkig összefoglalta a magyar történelmet is. De nem ám úgy egyszerűen, egyetlen mondatban, hogy a „Szent Jobbtól a balf@szig”, hanem szépen cirádásan, a lehető legtöbb történelmi és irodalmi személyiséget felvonultatva. Én ugyan erősen kétlem, hogy a nevezett úriemberek és hölgyek elkövették volna azokat a cselekedeteket, amikkel a gazdi megvádolta őket, de hát, nem vagyok én történész. Amúgy a szentek is felsorakoztak rendesen, és nekik is kifejezetten izgalmas, erotikus szórakozást kínált fel a gazdi, válogatás nélkül, mindenféle partnerrel. Majd újra mi kerültünk porondra, mert miközben Szaffira támaszkodva próbált talpra evickélni, barátnőm úgy döntött, hogy nem bank ő, se segélyszervezet, se nőegylet, hogy a gazdi rátápászkodjon, és megugrott, mint szöcske legény a kombájn elől, így a gazdi újfent kiterült, mint gyalogbéka az úthenger alatt. Ekkor már határozott célzást tett rá, hogy amint talpra áll, első dolga lesz, hogy megszervezze a kivégzésünket. Kérdem én: Miért is? Mit tettünk mi? Mi rosszat? Nem mi segítettük rá a jégre! Önként és dalolva csinálta meg a haskűrt, ami egyébként, szerintem, világszám lehetne. Egy kis gyakorlással. Mi csak segíteni akartunk neki, meg a részvétünkről biztosítani. De neki már ez sem jó! Hát mondjátok meg, mit kezdjünk vele?

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:

Roxi kutya