Kicsi a rakás! Meg a lakás…

Halihó! Sziasztok!

Mielőtt rátérnék a pár nap történéseinek elmesélésére, pár „szolgálati közleményt” közzé kell tennem. Először is, Mindenkinek szívből köszönjük a ránk leadott szavazatokat! S bár a gazdi először kicsit elszöntyönpöntyörödött, amiért nem jött össze az Év könyve cím, de aztán elolvasta azokat a kommenteket, amiket írtatok, és azóta feszt a meghatottságtól pityereg, meg sír-rí. És azt mondja, hogy most már pont nem érdekli a díj, mert Tőletek egy komment többet ér, mint egy tucat „Év könyve”. És azt is mondta, hogy tutira nem hagyjuk abba a naplót, amíg akárcsak egy valaki is kíváncsi ránk. Sokat gondolkodott a harmadik köteten; legyen-é, avagy se, de most úgy döntött, hogy ez még meglesz. Csak nektek, csak itt, csak most! Illetve, nem most, de hamarosan. Ami viszont most lesz meg: fény derül arra, kik nyerték az ajándékkönyveket. Sky S.T. írónő felajánlását, egy „Vigyázat, jövök!” c. e-bookot Ida Bauerné nyerte. Holló Józsefné Margó pedig egy Roxi kutya naplója – Második nekifutás kötettel lesz gazdagabb. Szívből gratulálok a nyerteseknek!

Más. Megérkezett a meghívó a január 16-i könyvbemutatóra, amit most a képek között szeretettel nyújtok át nektek! Ez most azért is lesz különleges bemutató, mert a vendégek között egy igazi színművésznő is lesz, Tatár Gabi, aki klasszisokkal jobban fogja tolmácsolni a szavaimat, mint a gazdi, és kifaggatja minden titkáról a gazdit. És… Ráadásul a Gesta fuvarorumot is bemutatjuk. Azt még nem tudom, hány négylábú fog részt venni a találkozón, én biztos, hogy ott leszek. Ha szerencsénk van, akkor Kitti kölyökgazdi és Viktor is velünk lesz, meg persze, Zsófi és Éva anyu. A Főnivel február 23-án, a szülinapján találkozhattok, a felnémeti könyvtárban.

És még egy dolog! Most már megállíthatatlanul közeledik a karácsony. Aki könyvvel szeretne kedveskedni valamelyik szerettének, annak szívből tudom ajánlani a Helma Kiadó kiadványait. Itt biztos, hogy mindenki talál magának megfelelő ajándékot! És persze, a gazdi könyvei is megvásárolhatók. A Roxi 1. kivételével, mert az sajnos, elfogyott. És nagy eséllyel még januárban sem lesz kapható. Szóval, ha szeretnétek egy példányt a Roxi 2-ből, vagy a Gesta fuvarorumból, akkor igyekezzetek, egyrészt azért, nehogy ezek is elfogyjanak, mint vegán bálon a rántott sárgarépa, másrészt, mert így még karácsonyig nagy eséllyel megérkezik az ajándék.

Na, ennyit a szolgálati közleményekről. És most lássuk, mi történt mostanság a Roxi-falkában!

Azt tudjátok, hogy hétfőn a gazdi kicsit szorosabb kontaktba került a mettlachival, mint azt szerette volna. Ez a körülmény nem kicsit rányomta a bélyegét a heti programunkra. Bár, kétségtelen, hogy az idő sem volt épp a barátunk a héten. De a gazdi fáslis, sajgó lába sem azt jelezte előre, hogy most aztán kitúrázzuk magunkat a világból. Pedig keddre kirándulást terveztünk Marcsikával. Csóri (miután még nem olvasta akkor a naplót), teljesen gyanútlanul állított be hozzánk, felpakolva egy csomó meglepivel. Majd mikor szembesült vele, hogy a gazdi leginkább egy trottyos, trottyant amputált lábú kecskebékára hajaz, és a sétatempója egy benyugtatózott, rokkantnyugdíjas csigáéval vetekszik, rádöbbent, hogy igen nagyot fogunk benne csalódni. Merthogy, ugye, eddig az volt, hogy Marcsika jött, mi meg mentünk. Sétálni. Most meg, mentünk. Négyszékre. Kitettünk a konyhába négy széket, és indultunk maradra. Jobban mondva, azért csak elmentünk a gyógyszertárba, és ha már addig elcammogott a gazdi, hát tettünk még egy kört a bicikliúton. De ezalatt az idő alatt bebizonyítottuk Marcsikának, hogy mi már tök rendes kutyik vagyunk, és már Mogyoró is tudja, hogy kell viselkedni a póráz végén. Szaffi persze, most is hozta a formáját. Ő sportot űz abból, hogy mindig ellenkezőleg kerüli meg a villanyoszlopokat, fákat, mint az, aki a pórázt tarja. Ennek egyenes következménye, hogy valaki tutira fel fog kenődni a tereptárgyra. Ez az esetek többségében Szaffi. A drága jószágot nem szokta meghatni, hogy pofával tompít, csak bambán szokott kinézni a fejéből, és látszik rajta, hogy azon meditál, ki volt az a barom, aki elé telepítette a betonoszlopot, ráadásul ilyen gyorsan. Mert ezek a betonoszlopok már csak ilyenek. Rohamtempóban nőnek ki a földből, mint csiga előtt a százéves fűzfa.

Szerdán sulinap lett volna, de nem lett. Mert a gazdi még mindig nem tudott segítség nélkül cipőt húzni, az igazat megvallva, még papucsot is nehezen. Ennek ellenére bevállalta, hogy csütörtökön csak kimegyünk a pályára, ha kell, zokniban visz ki bennünket. Meg is háláltuk neki, mert mind a hárman szuper teljesítményt nyújtottunk. Suli után még sétáltunk egy kicsit. A gazdi sétának nevezte. De nem az volt, csak újabb fájdalomcsillapító krémért mentünk a gyógyszertárba. És amíg a gazdi bent peszterkedett, addig nekünk volt kedves kötelességünk kint, a vizes, hideg járdán strázsálni. Szerintem, ez nem séta. Ez vegytiszta szopás. Ne is próbáljatok meggyőzni az ellenkezőjéről!

Délután meglátogatott bennünket Éva anyu, Zsófi és Zokni. No, akkor aztán volt ereszd el a hajam! Szőröm. Farkam. Tökmindegy. 3 kétlábú, 4 négylábú, plusz egy Macs, egy lakásban! Csóri Macs már a kivándorláson gondolkodott, mert Zokni félreérthetetlenül adta tudtára, hogy ha a gazdik figyelme lankad, ő bizony értekezést fog írni a macskák ételként való feldolgozásáról. De a gazdik figyelme nem csökkent, így Zokni csak Macs megvető pillantását kaphatta meg, pedig haverom már magában meg is alkotta a paprikás macska receptjét. Így haverom már csak a kevéske jutifalattal vigasztalódhatott. De azt is keveselte.

Vacsira mi fincsi májat kaptunk táppal, és bő levessel, amit tök fölösleges volt a gazdinak a kajára kanalazni, mert az első fél percben úgyis a mettlachira küldtük a fincsi lét. A konyha földje ezek után úgy nézett ki, mintha Hasfelmetsző Jack ott ontotta volna ki az áldozatai vérét és belét. A gazdi egy darabig elgondolkodott rajta, hogy ő meg a mi belünket ontja ki, mert a kőnek már úgyis mindegy, de rajtunk meg legalább bosszút áll a mettlachi meggyalázásáért.

Remélem, lassan vége lesz ennek a mocsok időnek, mert már belegárgyulunk a semmittevésbe. Még rosszalkodni sincs kedvünk. Eszünk, iszunk, alszunk… Szaff békegalambokat ereget, Mogyi meg, próbálja lelkileg feldolgozni, hogy nem rohangálhat kényére-kedvére.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya