Mindenért, mindig én vagyok a hibás!

Halihó ! Sziasztok!

Akkor kedvcsinálóként a hétre, beszámolok arról, hogy telt az elmúlt háromnap a Roxi-falka környékén. Azt kell mondjam, hogy a péntek, szombat, vasárnap unalmas volt, mint százéves, csípőprotézises matróna táncrendje az Anna-bálon. Ennek egyik oka a tetű idő volt. Hol esett, hol csak olyan nyomorult „dementoros”, ködös nappalaink voltak. De ezt még megfejelte, hogy a gazdi is folyamatosan rohangászott, mint a mérgezett egér. Úgyhogy, gyakorlatilag szoba- és kertfogságban voltunk. Ám, hogy ne pusztuljunk bele az unalomba, tettünk róla, hogy a gazdi életébe is belecsempésszünk némi kis izgalmat.

Mogyiról mindenki tudja, hogy érzelmeit eléggé vehemensen szokta kifejezni. Ez leginkább akkor gáz, amikor a gazdit akarja biztosítani feltétlen szeretetéről. Ilyenkor általában, a gazdin különböző anatómiai elváltozások jönnek létre. Vagy maga a gazdi lesz alakváltó, mint egy menő földönkívüli. Ugye emlékeztek, hogy már akkor gégemetszést hajtott végre a gazdin, minden sebészeti előképzettség nélkül, amikor két hónaposan hazafelé fuvarozták a kölyökgazdival a tenyésztőjétől. Nos, azóta tovább kepézte magát, és a fül-orr-gégészeti nem létező diplomája mellé begyűjtötte a szemészeti kóklerorvosit is. Az történt, hogy a gazdi szentbeszédet tartott neki arról, hogyan illik viselkedni egy BH vizsgára készülő border collienak. Mogyoró csillogó szemekkel, figyelmesen hallgatta, majd kinyilvánította a véleményét: félig megemelte a sejhaját, és egy böcsületes, hosszan elnyúló pukival adta a gazdi tudtára, hogy őt igazából nem érdekli se a BH vizsga, se a többi border collie. Amikor a gazdi közölte vele, hogy elmegy ő abba a jó táncos lábú, hernyótalpas, csípőficamos, agyi anorexiával küzdő édesanyjába, akkor Mogyi felpattant ültéből, a gazdihoz ugrott, és jelzésként, hogy nem haragszik, a gazdi édesanyára tett degradáló jellemzéséért, képen akarta nyalni a gazdit. Ám miután a gazdi és Mogyi még nem gyakorolták a szinkronmozgást, és mozdulataik nem voltak összehangolva, Mogyorónak sikerült az orrával kis híján kibökni a gazdi szemét. Miután a gazdi körbenézett a saját fejében, és visszaállította a szemét eredeti állásba, közölte Mogyoróval, hogy a nap hátralévő részében nem óhajt vele semmiféle testi kapcsolatot kialakítani, és ez határozottan vonatkozik a pocaksimire is. És ha nem szeretné ágyelőként végezni, akkor lesz szíves láthatatlanná, tapinthatatlanná, hallhatatlanná válni.

Én magam pénteken akasztottam ki a gazdit. Természetesen, nem volt bennem semmiféle rossz szándék. Sőt! Kifejezetten a segíteni akarás és a szociális érzékenységem vezérelt, amikor a tettemet elkövettem. A gazdi persze, már megint nem hitt nekem, és ismét belengette a kaktuszra való cserét, illetve megemlítette, hogy a fajtamentőknél tök jó helye van a kutyáknak, és ha magamtól nem költözök oda, hát majd ő megszervezi a hurcolkodást.

Az volt, hogy késő délután, amikor a gazdi végre haza méltóztatott jönni a városból, felpakolva, mint egy málhás ló, én kitörő örömmel üdvözöltem. A gazdi, miközben felhívta a figyelmemet, hogy nem szeretné, ha a sáros tappancsaimmal avantgárd mintázatot helyeznék el a ruháján, ám ha mégis, akkor garantálja, hogy másodpercek alatt képes leszek leolvasni a Göncölszekér alvázszámát, a kapun belülre helyezte a rengeteg szatyrot, hogy be tudja maga után zárni a kaput. Ám én nem bírtam magammal az örömtől, hogy végre hazaért a némber, és gyakorlatilag négy lábon ugráltam körbe. Az egyik ugrásom után azonban egy helyre kis táskán landoltam. Honnan kellett volna tudnom, hogy a szatyor tojásokat rejt magában. Nem volt ráírva, hogy „Vigyázz, törékeny áru!” Szóval, Roxi ugrott, szatyor borult, tojások törtek. De az igazat megvallva, akkor én arra gondoltam, hogy olyan sok nehéz sorsú kutyus rohangál a világban, hát miért ne hívhatnánk meg őket egy kis tojásvacsira? Arról már igazán nem én tehetek, hogy a nyomorult tojások a kapun belül törtek ripityára, a gazdi meg nem volt hajlandó nyitva hagyni a kaput! Így sajnos, nekünk kellett fellafatyolni a földről a tojásokat. Abszolút önfeláldozó módon ezt mi meg is tettük. Érdekes módon, a gazditól mégse dicséretet kaptam. Valami olyasmit mondott, hogy cseszne meg engem a tojásos úristen, miközben terített lakodalmas asztalnak néz egy kiéhezett berberoroszlán a vacogó fogú krokodil barátjával együtt, és igazán sajnálja, hogy apámat nem szponzorálta az óvszergyár, és hogy a francnak kell nekem mádárkodni, mikor nem is repülök. Vagy valami ilyesmi. Pontosan nem tudom, mert el voltam foglalva azzal, hogy nekem is jusson egy kis tojás, mielőtt a két zabagép felnyalja az összeset. Elvégre én dolgoztam meg érte.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:

Roxi kutya