Mogyimentes napok

Halihó! Sziasztok!

Na, nagy nehezen csak ideérek. Szóval, említettem nektek, hogy vasárnap megjöttek Kitti kölyökgazdiék. A nagy találkozás után felnyalábolták Mogyorót, és megszabadítottak tőle pár napra. A Főni meg, bennünket pakolt fel, aztán irány volt a telek, hogy egy kicsit kifutkározhassuk magunkat, ő meg szétnézzen, minden rendben van-e. Hát nem volt! Képzeljétek, mi történt! Mi a gazdival észre sem vettük, mert amint kiszálltunk a kocsiból, azonnal indultunk fel a parton labdázni. Szaff meg, a Főni után kocogott, aki szintén gyanútlanul lépett be az elkerített részre. Mondjuk, a gazdi jelezte neki, hogy valami őz rendesen elintézte a kerítést, nézze csak a Főni, hogy bedőlt az egész. Aztán egyszer csak a Főni meglátta. Egy valaha gyönyörű szarvas feküdt kibelezve közel a másik kerítéshez. Szerencsétlen állatnak levágták a szarvát, leszedték róla a húst, csak a bordacsontja világított a szőrös bőrben. Mint valami mészárszék… A gazdinak nem szokása az átkozódás, de most csak kiszaladt a száján, hogy szakadt volna az anyjába a feje annak a gazembernek, aki ezt az aljasságot művelte. A Főninek is hasonló volt a véleménye, és ő kicsit keményebben is fogalmazta meg, hogy mit tenne az illetővel, ha a keze közé kapná. Szaffóka, kihasználva, hogy a gazdiék nem láttak a méregtől, azonnal belevetette magát a szarvastetembe. A nyomorult elintézte magának, hogy zsinórban a harmadik nap is fürdés legyen neki. Míg a Főni eltüntette a maradványokat, a gazdi biztos távolságra vonult velünk, mert úgy gondolta, hogy eléggé feszesre húzta a tetű orvvadász a Főni idegeit, nem hiányzik, hogy még mi is csavarjunk egyet rajta a sertepertélésünkkel. Szóval, ez a telkes séta most nem igazán sikerült úgy, ahogy általában szokott. Így aztán, hamar véget is vetettek neki a kétlábúak, és úgy döntöttek, hogy inkább a kertben folytatjuk a levegőzést. A Főni ott mindig talál magának valami munkát, mi meg szabadon játszhatunk, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy állattetembe botoljunk. A gazdi úgy gondolta, hogy ideje engem rendesen lefárasztani, ezért előkapta a lombseprűt, és azt forgatta ide-oda az orrom előtt. Meg emelgette, huzigálta. Én meg, mint valami őrült steptáncos, ugráltam a seprűért. Természetesen, a labdát a számból nem engedtem ki. Aztán megtörtént. Konkrétan megerőszakoltam a gazdit. Jobban mondva, nem én, hanem a gereblyenyél. Az történt ugyanis, hogy a gazdi szabaddá akarta tenni az egyik kezét, hogy azzal Szaffit putyulgassa, de ugye, egy kézzel nem bírta a lombseprűt forgatni. Így aztán, a nagyon okos fejével kitalálta, hogy kicsit ráül, és a nem éppen babapopsi méretű valagával megtartja a célszerszámot, miközben a másik kezével emelgeti, meg forgatja. Igen ám, csakhogy egy pillanatra levette a szemét rólam, én meg abban a pillanatban teljes testsúllyal ráugrottam a lombseprű gereblye részére, mi által a nyél másik vége análisan inzultálta a gazdit, aki egyrészt közölte velem, hogy feszüljek meg, másrészt felhívta a figyelmemet, hogy a bakancslistáján egyáltalán nem szerepelt egy lombseprű nyele általi erőszak, és tirhuljak a szeme elől, mert ha sikerül felállnia a hintáról, és elkap, abban biztos lehetek, hogy én leszek a XXI. század legszebb karóba húzott kutyája.

Hétfőn és kedden kiélveztük, hogy Mogyi nélkül mentünk sétálni, és mindenféle olyan utakra is elmentünk, ami egyébként nem egészen Mogyi kompatibilisek. Ma viszont újra együtt vonoltunk kki, Kitti kölyökgazdival egyetemben, aki megállapította, hogy a gazdinál igencsak befigyel a kettős mérce, mert szerinte, nekem a gazdi mindent megenged, szegény, ártatlan Mogyórócskát meg mindenért leszidja. A gazdi közölte vele, hogy nem Mogyit szidja, hanem a kölyökgazdit, aki két nap alatt képes hazavágni azt a munkát, amit a gazdi és az edző három hónap alatt belefektetnek Mogyoró nevelésébe. A kölyökgazdi szerint viszont, jobb, ha a gazdi hallgat, mert ő meg Mogyoró alakját tette tönkre, merthogy elhizlalta csóri jószágot, és most neki kell a szigorú gazdit alakítani, és visszafogyasztani Mogyorót. Amúgy, a mai sétán túl sokat nem láttak belőlünk a kétlábúak, mert folyamatosan a földet túrtuk, némi pocokzsámány reményében. Azt nem találtunk, de én egy kisebb darab őzmaradékot igen, amit boldogan tettem magamévá. No, amit én azért kaptam, az nem volt kispályás. Maradjunk annyiban, hogy a kiserdő szélén most tisztán kivehető egy Roxi-szerű képződmény a talajban. Befigyelt egy pár piszok nagy saller is, és közben a gazdi úgy ontotta magából a szidalmakat, mint egy elszabadult szökőkút a vizet. Kitti meg, röhögött, mert csak azt látta, hogy míg a gazdi édesanyámat és engem szid, addig én bús szemekkel meredek rá, de közben a számat nyalom, leszedegetve róla az értékes ízmaradványokat. A gazdinak is feltűnt, hogy a bűnbánó meghunyászkodás mellett, azért én még élvezem az ízeket, és ram ordított, hogy ne nyaljam a szám, mert kitépi a nyelvem, és azzal fojt meg. Persze, azonnal visszahúztam a nyelvem, mert ettől a némbertől kitelik, és megteszi, amit beigért. Ettől kezdve, én folyamatosan a gazdi hátsójában voltam, olyannyira, hogy már azt se lehetett eldönteni, hol végződik az orrom, és hol kezdődik a gazdi valaga. Amúgy, Szaffi is ott kocogott mellettem, ő meg azért, mert a séta során többször is megfosztatott a szabadságától, és az utolsó alkalommal őt is felvilágosította a gazdi, hogy még egy alkalmi süketség, és mehet koldulni a fajtamentőkhöz. A végén azért Mogyorónak is sikerült kihúzni a gyufát, bár ő úszta meg a legkevesebbel, mert vele a kölyökgazdi mégiscsak kesztyűsebb kézzel bánik, mint velünk a gazdi. Ámbár azon nagyon jót vigyorogtak, amikor Kitti igencsak morcosan hívta vissza Mogyit, aki pedig nem a gazdijánál, hanem a mi gazdinknál jelentkezett le. Be is állt mellé, úgy ahogy illik, és jelezte, hogy készen áll a megjavulásra. Kitti mondta is neki, hogy ”Fosol, igaz-e, hogy a némber megint megröptet, mint kínai gyerek a papírsárkány a tengerparton?” Na, igen, Mogyi abszolút tisztában van vele, hogy a gazdi simán elröpíti héthatáron túlra. Szárnyak nélkül is.

Kedveseim, az van, hogy legközelebb – jó esetben is – csak szombaton este fogunk jelentkezni, mert holnap reggeltől olyan szinten lesz mozgalmas a kétlábúak élete, mint a New york-i repülőtér csúcsidőben. Holnap már itthon lesz Papus, ami azt is jelenti, hogy a gazdi nagy részben vele fog foglalkozni. Pénteken könyvbemutató, amin Papus is részt vesz. Szombaton családi ünnep, ráadásul sokszoros. A Főni szülinapja, Papus névnapja, és a gazdi sógorának a szülinapja. Szóval, lesz mit csinálni a gazdinak, nemigen fog unatkozni. De ne búsuljatok, szombaton este, vagy vasárnap, mindenről beleszámolunk majd. Reméljük, hogy a könyvbemutatóról is készülnek képek, és akkor azt is megosztjuk veletek. Bár, szerintem, azokon semmi érdekes nem lesz, hiszen én sem leszek ott a bemutatón.

És még egy szolgálati közlemény: a Helma Kiadó új „szolgáltatással” bővítette a repertoárját. A megjelent könyvekbe bele lehet olvasni. Szerintem, próbáljátok ki ti is, éljetek a lehetőséggel!

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya