Volt itt minden, mint a búcsúban

Halihó ! Sziasztok !

Na, lassan csak befutok, mint a pesti gyors. Mondtam nektek, hogy a kétlábúaknak jó szoros programjaik vannak, így aztán a mi foglalkoztatottságunk meg fordított arányban csökkent. Most éreztem csak magaménak azt a mondást, hogy az élet olyan, mint a gyerekrékli: rövid és sz@ros. Gyakorlatilag csütörtök óta „szobafogságban” voltunk, egészen vasárnap délutánig. Szerencsére, az idő is eléggé a puruttya oldalát mutogatta, így nem esett annyira fájdalmasan, hogy elmaradtak a séták. A Főni egyébként játszott velünk a kertben, de az leginkább csak őt fárasztotta ki, nem bennünket. Meg persze, azt se mondhatom, hogy unalmasan teltek a napjaink, mert mindig történt valami körülöttünk, csak éppen, mi nem voltunk aktív részesei az eseményeknek.

Akkor kezdem a csütörtökkel. A gazdiék, miután a gazdi megtartotta az óráját, a Főni meg visszatért a doktor bácsitól, leléceltek a gazdi nővéréékhez, ahonnan hazafuvarozták Papust. Ettől kezdve, a gazdi figyelme csak rá irányult, sőt sikerült rávennie, hogy kisétáljanak a kertbe, ahol a Főni próbált dolgozni. Hangsúlyozom, próbált, én ugyanis mindent megtettem, hogy ne sikerüljön neki. Mondtam is, hogy „hagyja a dagadt ruhát másra”, engem uszítson a labdára – (József Attila után szabadon), de ő csak ragaszkodott hozzá, hogy szerinte, értelmes dolgot is végezzen. Ugyan, mi lehetne értelmesebb, mint engem szórakoztatni?! Na, mindegy. A lényeg, hogy Papus is kisétált, de visszafelé már a Főni segítsége kellett, mert a gazdi már nem bírta megtartani. Megjegyzem, azért látszik, hogy kinek a gyereke a gazdi, mert Papus is, annak ellenére, hogy már alig áll a lábán, szédül, mintha most szállt volna le a körhintáról, azért csak olyan tempót diktál, hogy az ötvenévesek elszégyellhetnék magukat mellette. Szédelegve, tántorogva, roskadozva, de „fut”. Viszont, mire beértek a „sétáról”, úgy kifáradt, hogy este már mozdulni se akart.

Pénteken, a gazdi volt besózva, mint minden író – olvasó találkozó előtt. Izgult, főleg, hogy ezt a találkozót meglepetésekkel akarta tarkítani, ami azt hiszem, sikerült is neki.

A vidám hangulatú beszélgetés végén, Papust köszöntötte egy dallal. Jobban mondva, ő csak szöveggel, mert azért nem annyira köcsög, hogy ő riogassa a hallgatóságot a „csudddááálllatosan” szép hangjával. Halász Judit „Mit tehetnék érted?” c- dalát Tatár Gabi színművésznő adta elő, méghozzá olyan szépen, hogy szerintem, nem sok szem maradt szárazon. A Papusé, a gazdi nővéréé, meg a gazdié meg ontotta magából a könnyet.

Utána meg, a Főni lepődött meg nem kispályás módon, ugyanis szülinapja alkalmából őt is meglepte a gazdi egy tortával, amit a hallgatósággal együtt, közösen fogyasztottak el. Amúgy ennek a megszervezése volt a legnehezebb, a gazdi a nővérével konspirált, hogy a Főninek még csak gyanúja se támadjon, hogy valami készül. Aztán, ami a gazdit is meglepte, hogy a pesti „keménymag” is köszöntötte a Főnit, pedig a gazdi már attól is elolvadt, hogy képesek voltak Pestről leutazni késő délutánra. Tulajdonképpen, az ő kedvükért mehettünk el vele mi is a találkozóra, mert ha ők nincsnek, akkor úgy otthon hagy bennünket, mint kezdő ovis a jókedvét, oviba induláskor. Így viszont mi is részt vehettünk a programon, ami most azért volt szuper, mert nem rólunk szólt a dolog, úgyhogy nagyjából annyi dolgunk volt, hogy szépek legyünk, kussoljunk, hang nélkül hallgassuk a gazdi meg a Főni beszámolóját. Ja, meg persze, hogy begyűjtsük a rengeteg simit, és a még több ajándékba kapott jutifalatot.

Amúgy, a Főni és a gazdi nem tagadta meg önmagát, dőlt belőlük a hülyeség, bizonyítandó, hogy elég kretének ők saját jogon is, nem szükségeltetik ahhoz négylábú. Az is kiderült, hogy miért K. Kormos néven publikál a gazdi. Szóval, az van, hogy a Főni mindig azzal hecceli, hogy a gazdi tulajdonképpen a nevén van, mint az autó, úgyhogy emiatt aztán a Főni „ura és parancsolója” a gazdinak. Erre persze, az én szememfénye azonnal replikázik, hogy a többségi tulajdonjog még mindig nála van, a Főninek maximum egy negyed rész marad belőle, azt pedig, hogy ez melyik rész, azt a gazdi dönti el, a Főni érdemei szerint. Ha úgy viselkedik, ahogy nem kéne, akkor a gazdi azon részét kapja meg, amire nem feltétlenül tartana igényt. De, hogy még ezen is csonkítson, és a tulajdonjogot végképp minimáslisra csökkentse, a Kertészt „végképp eltörölte”, és maradt a K. gyenge utalásként arra, hogy valami közük csak van egymáshoz a Főnivel. Na, ilyenekkel, és hasonló ökörségekkel fárasztották a hallgatóságot, akiknek ezúton is köszönjük, hogy nem menekültek el a két tökéletlen szövege hallatán.

A program érdemi része után, amikor már csak a sütizés, meg a kötetlen beszélgetés maradt hátra, a Főni bennünket haza fuvarozott. Majd nagy büszkén beszámolt róla a gazdinak, hogy egy teljes zacsi jutifalatot megetetett velünk fájdalomdíjként, amiért mi nem partizhattunk tovább. A gazdi közölte is vele, hogy esze annyi, mint állólámpában térdkalács, és hogy a jutifalat azért „juti”, mert jutalomként adandó, és nem vacsorapótléknak.

Mire ők is hazaértek, szegény Papus már úgy elfáradt, hogy szinte ruhástól esett be az ágyba, és reggelig mozdulatlanul aludt.

Szombaton tartották a kétlábúak a családi ünneplést, három ünnepelttel.

Vasárnap végre valahára újra sétáltunk, és ráadásul, Éva anyu is csatlakozott hozzánk Zozival. A felállás a szokásos volt, a két régész, a létező összes pockot kilakoltatta, illetve átköltöztette a bolygó másik oldalára. Végül, Zozi egyet az étlapjára is feltűzött.

Nekem a gazdi lasztit dobált a katapulttal, illetve, úgy döntött, hogy ha már kint vagyunk, idő is van, kutya is van, laszti is van, igazán megszopathatja szegény, jobb sorsra érdemes hűséges társát, azaz engem. Lefektetett Éva anyu lábához, neki kiadta az ukázt, hogy amennyiben megmozdulok, csapjon úgy nyakon, hogy a takony menetet vágjon a tarkómon, ő pedig elment a világ végére, és ott rejtette el a lasztit. De nem ám csak úgy, himmihummi módon! Hol egy fára tette fel, hol egy szúrós bokor alá dugta el, de úgy ám, hogy még jól be is takargatta őz- és vaddisznóhúgyos avarral. Csak azért, hogy legyen elterelő szag! No, hogy a varjúk mondanák csecsebogyónak a szemét a szemétnek! Persze, hiába mesterkedett, mindig pikkpakk megtaláltam a lasztit.

Otthon a Főni úgy találta, hogy mi sokkal jobban ragaszkodunk a gazdihoz, mint hozzá, ezért úgy döntött, hogy lekenyerez bennünket. Szaffit nem volt nehéz, de én bizony – tekintettel arra, hogy nem rég alkottam meg a Roxi-szerű bemélyedést az őzmaradvány megcsócsálása miatt – , még a fejemet is elfordítottam a finom falattól. A gazdi meg is dicsért, hogy milyen ügyes vagyok, és nekem van tartásom, nem úgy, mint a takonygerincű Szaffinak. De lebuktam, mert mikor a gazdi kiment a konyhából, tövig kaptam be a Főni husit tartó kezét. Az a piszok meg, röhögve beárult a gazdinak. A gazdi visszavonta a dicséretet, és közölte, hogy nagyobb zsivány vagyok, mint Al Capone, és az én gerincemhez képest a csigáé masszív betonoszlop.

Ma vitték vissza Papust Keresztesre, az otthonba. Mikor hazajöttek, a gazdi gyorsan kiszaladt velünk egy kicsit a laposra, ahol folytattuk a tegnapi foglalatosságot. Azzal a különbséggel, hogy most a gazdi még lehetetlenebb helyekre, és még messzebb dugta el a labdámat. Szaffi meg még mélyebbre ásott, és még retkesebb szájjal került elő a gödörből. Mikor visszaértünk a sétából, a Főni valamkit mutatott a gazdinak, a leghátsó fészerben. Majd mindenki szépen visszavonult a lakásba, a gazdi ágyat húzott, a Főni meg peszterkedett még valamit. Csak épp Szaffit nem találtuk sehol. Alapból az volt a feltűnő, hogy a szügyig sáros tappancsával nem ugrott fel a tiszta ágyba. S miután a gazdi úgy gondolta, hogy nem jellemző egy kutya egyik napról a másikra történő megjavulása, csak felmerült benne, hogy meg kellene keresni a havernőmet. A Főni meg is találta. Na, nem azért mert a hívószóra Szaffi ugatással jelzett volna… Pusztán a véletlen műve volt, hogy a Főni meglátta… Bezárva a fészerbe. A nyomorult ott ült, és nagy bánatosan lesett ki a fejéből, várta, hogy egyszer csak rátalál valaki. És még mondja valaki, hogy nem Taigetosz pozitív a szentem!

Na, lassan befejezem az igencsak hosszúra nyúlt beszámolómat. Ha időtök engedi, látogassatok fel a honlapunkra (www.roxikutyanaploja.hu), ugyanis a gazdi már felrakta az Eger Tv videóját, amit a múltkori, Bródy könyvtárban tartott bemutatóról készítettek. A teljes „előadás” megtalálható a felvételen.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya