Ki a kreténebb? A kétlábúak vagy a három kretén eb?
Halihó
! Sziasztok!Mielőtt tájékoztatnálak benneteket, hogy alakult a honfoglaló analógiájára átalakított „ágyfoglaló” játékunk a gazdiékkal, még beszámolok egy-két szösszenetről, amiről más szerintem bölcsen hallgatna. Szóval, ma suliban voltunk, és azt kell mondanom, hogy célfotóval is nehéz lenne eldönteni, ki volt a kreténebb: a kétlábúak, vagy mi, négylábúak. Gyakorlatilag, mindenki hozta a formáját. Még én is. Az őrző-védővel még nem is volt gond, abba beleadtam apait, anyait, de ezzel ki is ütöttem magam, mint Mike Tyson Don Kinget. Kicsit jobban. Az engedelmesen úgy szédelegtem, mint egy fáradt őszi légy. S bár megcsináltam minden feladatot, de tény, hogy a lajhár hozzám képest száguldozó idegbeteg lehetett volna. Szaff viszonylag jól dolgozott volna, de ők meg a Főnivel alkottak remek párost, így hol az egyik, hol a másik cseszte el a feladatot. Szaffra egyébként is jellemző, hogy mindig másik filmet néz, mint mi, többiek. Az edző mondta is neki, hogy: „Te már megint másik moziba vettél jegyet, tudja Isten, hogy milyen filmet vetítenek már megint neked. De nem baj, az a lényeg, hogy jól érezd magad! Ráadásul, ebből se értesz egyetlen szót se, amit itt dumálok neked.” Mogyoró is egészen jól tolta, egészen a kifektetésig. Ott viszont (szerintem direkt kicseszésből!), mindig az utolsó másodpercben állt fel, mielőtt Timi lefújta volna a gyakorlatot. Ennek az lett az eredménye, hogy Szaff, a Főni, a gazdi meg én, gyakorlatilag megtettük az Eger – Budapest távolságot a mindössze 25 méteres pályán. A gazdi se sokat rontott, csak azt b…ta el, amit el lehetett. Kitti kölyökgazdi is egészen jól muzsikált, bár néha nála is megkérdőjelezhető volt, hogy látott-e már egyáltalán kutyát életében. Erről a gazdinak eszébe jutott a tegnapi séta, ahol okító jelleggel mutatta meg a kölyökgazdinak, hogy tartsa a kezét, ha azt akarja, hogy Mogyi ne húzza maga után, mint Károly bácsit Frakk kolléga. Tartsa leengedve, oldalt, mintegy szemellenzőt, és akkor Mogyi ahhoz fog igazodni. No, azt még nem sikerült tisztázni, hogy a gazdi magyarázott-e rosszul, vagy a kölyökgazdinak rossz a szövegértése, de tény, hogy olyan burleszket nyomott le a Kitti – Mogyoró páros, ami Stannak és Pannak is becsületére vált volna. A kölyökgazdi hosszan maga elé kinyúlva kalamászolt a Mogyi szeme előtt, aki a pórázt megfeszítve próbálta elkapni aókölyökgazdi kezét. Tulajdonképpen, az volt a csoda, hogy nem estek mind a ketten pofára, mint háromlábú sün a műjégpályán. A gazdi röhögve tanácsolta, hogy inkább engedje el a dolgot a kölyökgazdi, mert ettől már csak az lenne a durvább, ha egy horgászbotot lógatna a Mogyoró orra elé, amin jól láthatóan valamiféle zsákmányállatot helyez el. A kétlábúak felidéztek egyéb emlékeket is, többek között azt, amikor Szaff beállt gyászhuszárnak, és kisebb zavart keltett a temető gyászolói között. A gazdi meg is állapította, hogy ha Szaffnak koponya CT-t csinálnának, valószínűleg nem találnának semmit. Szó szerint. Max. egy madzagot, ami összeköti a két fülét, hogy le ne essen. Délután a gazdi lelépett itthonról, mert az egyik suliban felvételiztetett, úgyhogy egyedül maradtunk a Főnivel. Ami nem volt rossz, mert egyrészt annyi jutifalattal akart lekenyerezni, amennyit a gazditól egy hónap alatt se kapunk. Mondjuk, előre szólhattam volna neki, hogy ne starpálja magát, mert a jutifalatot ugyan lenyúlom, mint sikkasztó tsz-elnök a dolgozók túlórapénzét, de attól még akkor is a gazdit fogom védeni, és nem őt. Még akkor is, ha qrvára nem a gazdinak van igaza. Pedig a Főni még az ágyra is felhívott maga mellé, hátha ezentúl őt fogom jobban pártolni. De én csak nagy szomorúan néztem rá, mert hiába a puha ágy, ha a gazdi nincs benne. Mert jó, jó, hogy a Főnit is szeretem, de azért ő nem a gazdi. És egyáltalán nem mindegy, hogy ki mellett fekszek. Mint ahogy az sem mindegy, hogy alázatos egyházi atya, vagy gyalázatos fegyházi gatya. A Főni meg is fejtette a gondolatokat, emígyen: „Nyomorult egy élet, most már csak azt kéne eldöntenem, hogy ma dögöljek meg, vagy holnap.” De aztán megérkezett a gazdi, és én is visszakaptam a lelkibékémet, és Szaffal együtt megbosszultuk a reggeli lélektiprást. Tudjátok, hogy én nem szeretek nyomorogni, úgyhogy én az éjszakát mindig a helyemen töltöm. Most viszont, a gazdi mellé telepedtem, elterülve, mint a Szahara Afrikában, Szaff a szokásos pózt vette fel. Így tulajdonképpen, a Főninek és a gazdinak csak annyi helyet hagytunk, hogy egymáshoz tapadva, és erősen egyensúlyozva tudjanak fennmaradni az ágyon. Röpke fél óra múlva, a kétlábúak megelégelték, hogy úgy fekszenek, mint Gömör végén a guta, és a Főni Szaffot határozottan a helyére parancsolta. Velem úgy voltak, hogy elég lesz ölelgetni, meg puszilgatni, és akkor úgyis fejvesztve menekülök. Csakhogy, most dafke nem mozdultam! És bár minden idegsejtem tiltakozott a túlzott szeretetmegnyilvánulás ellen; csak kitartottam! A vége az lett, hogy engem is a helyemre parancsoltak. Jelzem, szerintem ez így nem fair! A hatalommal visszaélés igencsak undorító dolog. De ezek a kétlábúak semmilyen kreatív módon nem tudnak ellenünk küzdeni, így hát hatalmi szóval kerekednek fölénk. Ez így nem korrekt. De mit tehetnénk? Az igazság, úgy látszik, tényleg odaát van.
! Sziasztok!Mielőtt tájékoztatnálak benneteket, hogy alakult a honfoglaló analógiájára átalakított „ágyfoglaló” játékunk a gazdiékkal, még beszámolok egy-két szösszenetről, amiről más szerintem bölcsen hallgatna. Szóval, ma suliban voltunk, és azt kell mondanom, hogy célfotóval is nehéz lenne eldönteni, ki volt a kreténebb: a kétlábúak, vagy mi, négylábúak. Gyakorlatilag, mindenki hozta a formáját. Még én is. Az őrző-védővel még nem is volt gond, abba beleadtam apait, anyait, de ezzel ki is ütöttem magam, mint Mike Tyson Don Kinget. Kicsit jobban. Az engedelmesen úgy szédelegtem, mint egy fáradt őszi légy. S bár megcsináltam minden feladatot, de tény, hogy a lajhár hozzám képest száguldozó idegbeteg lehetett volna. Szaff viszonylag jól dolgozott volna, de ők meg a Főnivel alkottak remek párost, így hol az egyik, hol a másik cseszte el a feladatot. Szaffra egyébként is jellemző, hogy mindig másik filmet néz, mint mi, többiek. Az edző mondta is neki, hogy: „Te már megint másik moziba vettél jegyet, tudja Isten, hogy milyen filmet vetítenek már megint neked. De nem baj, az a lényeg, hogy jól érezd magad! Ráadásul, ebből se értesz egyetlen szót se, amit itt dumálok neked.” Mogyoró is egészen jól tolta, egészen a kifektetésig. Ott viszont (szerintem direkt kicseszésből!), mindig az utolsó másodpercben állt fel, mielőtt Timi lefújta volna a gyakorlatot. Ennek az lett az eredménye, hogy Szaff, a Főni, a gazdi meg én, gyakorlatilag megtettük az Eger – Budapest távolságot a mindössze 25 méteres pályán. A gazdi se sokat rontott, csak azt b…ta el, amit el lehetett. Kitti kölyökgazdi is egészen jól muzsikált, bár néha nála is megkérdőjelezhető volt, hogy látott-e már egyáltalán kutyát életében. Erről a gazdinak eszébe jutott a tegnapi séta, ahol okító jelleggel mutatta meg a kölyökgazdinak, hogy tartsa a kezét, ha azt akarja, hogy Mogyi ne húzza maga után, mint Károly bácsit Frakk kolléga. Tartsa leengedve, oldalt, mintegy szemellenzőt, és akkor Mogyi ahhoz fog igazodni. No, azt még nem sikerült tisztázni, hogy a gazdi magyarázott-e rosszul, vagy a kölyökgazdinak rossz a szövegértése, de tény, hogy olyan burleszket nyomott le a Kitti – Mogyoró páros, ami Stannak és Pannak is becsületére vált volna. A kölyökgazdi hosszan maga elé kinyúlva kalamászolt a Mogyi szeme előtt, aki a pórázt megfeszítve próbálta elkapni aókölyökgazdi kezét. Tulajdonképpen, az volt a csoda, hogy nem estek mind a ketten pofára, mint háromlábú sün a műjégpályán. A gazdi röhögve tanácsolta, hogy inkább engedje el a dolgot a kölyökgazdi, mert ettől már csak az lenne a durvább, ha egy horgászbotot lógatna a Mogyoró orra elé, amin jól láthatóan valamiféle zsákmányállatot helyez el. A kétlábúak felidéztek egyéb emlékeket is, többek között azt, amikor Szaff beállt gyászhuszárnak, és kisebb zavart keltett a temető gyászolói között. A gazdi meg is állapította, hogy ha Szaffnak koponya CT-t csinálnának, valószínűleg nem találnának semmit. Szó szerint. Max. egy madzagot, ami összeköti a két fülét, hogy le ne essen. Délután a gazdi lelépett itthonról, mert az egyik suliban felvételiztetett, úgyhogy egyedül maradtunk a Főnivel. Ami nem volt rossz, mert egyrészt annyi jutifalattal akart lekenyerezni, amennyit a gazditól egy hónap alatt se kapunk. Mondjuk, előre szólhattam volna neki, hogy ne starpálja magát, mert a jutifalatot ugyan lenyúlom, mint sikkasztó tsz-elnök a dolgozók túlórapénzét, de attól még akkor is a gazdit fogom védeni, és nem őt. Még akkor is, ha qrvára nem a gazdinak van igaza. Pedig a Főni még az ágyra is felhívott maga mellé, hátha ezentúl őt fogom jobban pártolni. De én csak nagy szomorúan néztem rá, mert hiába a puha ágy, ha a gazdi nincs benne. Mert jó, jó, hogy a Főnit is szeretem, de azért ő nem a gazdi. És egyáltalán nem mindegy, hogy ki mellett fekszek. Mint ahogy az sem mindegy, hogy alázatos egyházi atya, vagy gyalázatos fegyházi gatya. A Főni meg is fejtette a gondolatokat, emígyen: „Nyomorult egy élet, most már csak azt kéne eldöntenem, hogy ma dögöljek meg, vagy holnap.” De aztán megérkezett a gazdi, és én is visszakaptam a lelkibékémet, és Szaffal együtt megbosszultuk a reggeli lélektiprást. Tudjátok, hogy én nem szeretek nyomorogni, úgyhogy én az éjszakát mindig a helyemen töltöm. Most viszont, a gazdi mellé telepedtem, elterülve, mint a Szahara Afrikában, Szaff a szokásos pózt vette fel. Így tulajdonképpen, a Főninek és a gazdinak csak annyi helyet hagytunk, hogy egymáshoz tapadva, és erősen egyensúlyozva tudjanak fennmaradni az ágyon. Röpke fél óra múlva, a kétlábúak megelégelték, hogy úgy fekszenek, mint Gömör végén a guta, és a Főni Szaffot határozottan a helyére parancsolta. Velem úgy voltak, hogy elég lesz ölelgetni, meg puszilgatni, és akkor úgyis fejvesztve menekülök. Csakhogy, most dafke nem mozdultam! És bár minden idegsejtem tiltakozott a túlzott szeretetmegnyilvánulás ellen; csak kitartottam! A vége az lett, hogy engem is a helyemre parancsoltak. Jelzem, szerintem ez így nem fair! A hatalommal visszaélés igencsak undorító dolog. De ezek a kétlábúak semmilyen kreatív módon nem tudnak ellenünk küzdeni, így hát hatalmi szóval kerekednek fölénk. Ez így nem korrekt. De mit tehetnénk? Az igazság, úgy látszik, tényleg odaát van.A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya 
