Nagyi lesz a gazdi

Halihó! Sziasztok!

Nos, (nekünk) a jó hír az, hogy a Főni kényszerűségből, még itthon marad legalább egy, de inkább két hétig. Így aztán, a gazdinak most Hawaii, dizsi van, mert a Főni egy csomó melót levesz a válláról. Cserében viszont, a gazdinak is nyugovóra kell térnie már este nyolckor, vagy legalábbis a Főni mellé feküdni, mert a Főni elvárja, hogy a gazdi addig kapirássza a fejét, meg a hátát, mint Mari néni a kiskertet, míg el nem szunnyad. Amúgy, a Főni azt mondta rám, hogy ritka nagy köcsög vagyok, mert engem aztán pont nem érdekel, hogy előtte öt perccel duggatott meg jutifalattal, vagy játszottunk épp hatalmasat, ha a gazdi felé közelít, amikor ő fekszik, vagy olyan hangokat ad ki, ami szerintem nem megfelelő, akkor bizony úgy morgok rá, mint kardfogú tigris az utolsó mamutra. Persze, a gazdi ilyenkor nagyon büszke, hogy micsoda testőre van neki. Bezzeg, amikor előle menekülök, mert már megint ölelget, meg puszilgat, mint cári koldus a száraz kenyeret, akkor ő is simán leköcsögöz, és nem bíbelődik azzal, hogy legalább népművészeti mázas cserépedénynek titulálna. Pedig tudhatná, hogy életem és vérem az övé, de a nyálas puszilkodást, meg ölelgetést nem szenvedhetem. De ha neki ez nem tetszik, akkor nyugodtan számítson csak Szaffira, akitől akár agyon is rugdoshatná a gazdit a Főni, ha közben a kezével a Szaff hasát vakirássza. Úgy tűnik a gazdi szerint, csak az a jó kutya, amelyik hagyja magát pisztácia fagyinak nézni, és hagyja, hogy nyalogassák, mint óvodás a Kojak nyalókát. Lássuk be, Szaff most már csak kanapékutya, aki kábé max. a pockokra veszélyes, és legfeljebb az alkalmanként a beleiből előtörő bűzbombával tudna bárkit lefegyverezni.

Pénteken egyébként suliban voltunk. És miután a kocsi épp a szervízben dekkolt, előre vetítve, hogy most aztán felemészti a gazdiék teljes vagyonát, gyalog mentünk ki a pályára. Csak ketten voltunk négylábúak, mert a gazdi elfelejtett szólni Kitti kölyökgazdinak, hogy Mogyorót legyen szíves leszállítani az edzés idejére. Pontosabban, igazából nem is volt biztos, hogy egyáltalán megyünk suliba, mert előtte a gazdinak még a városban volt elintézni valója, és kétséges volt az, hogy egyáltalán hazaér időben. De végül is egyszerre futottak be a Főnivel, felnyaláboltak bennünket, és kicsit ugyan megkésve, de csak befutottunk az edzésre. Megjegyzem, életem egyik legjobb őrző-védőjét csináltam, amihez nyilván az is hozzájárult, hogy most nem volt ott Mogyi, aki a folyamatos ugatásával belezavarjon a munkába. Egyébként Szaff is jól dolgozott, talán nekem akarta bebizonyítani, hogy mégis csak kutya ő is, és igenis a sarkár tud állni, ha kell. De azért jó lenne, ha barátnőm egyszer s mindenkorra a fejébe vésné, hogy nem mindegy, hogy az ágyat védjük, vagy az ágyon fekvő gazdit. Legalább akkora a különbség, mint egy tengeri csata csúcspontja, vagy egy csengeri tata púpcsontja között.

A gazdi beszámolt az edzőnek Szaffi pocokevéséről. Timi először még meg is dicsérte kedvenc kutyalányát, mert azt hitte, Szaff csak elkapta a pockot. De miután megtudta, hogy nem, Szaffóka konkrétan élve zabálta fel a nyomorult rágcsálót, kiakadt, mint vegán állatvédő a csülkös pacal láttán, és közölte vele, hogy ritka hülye jószág, és mondott még pár kevésbé kedves jelzőt Szaffókára. A végső konklúziója az volt, hogy „Nincs a lyányomnak egy csepp agya se. Nem is volt soha. Csak ne szeretném ennyire, már agyon ütöttem volna!” Ebben úgy, nagyjából, meg is egyeztek a gazdival, mert ő is ilyeneket szokott mondani a barátnőmnek.

Hazafelé a temető melletti dzsuvás részen mentünk. A mezőnek titulált getva végén, a temető kerítése mellett felfedeztünk két őzet. Nosza, uccu neki, vesd el magad, ugrottunk is egy kis Bambi lesre. Persze, a gazdi is, meg a Főni is azonnal visszaparancsolt bennünket! Ebben egyetértenek. Ha a szegény ebeket kell korlátozni, rögtön nincs véleménykülönbség! Annyi se, mint Mackó sajtban brummogás. Én meg is álltam félúton, mert hát a parancs, az parancs, de Szaff csak adta a süketet. Gondolta, neki csak akkor van esélye az őzekkel szemben, ha beszorítja őket a kerítéshez. És ebben nem is téved Szaffóka, mert nyílt terepen úgy ott hagyja az őz bojlertestű barátnőmet, mint Usain Bolt egy háromlábú sünt. De a Főni nem volt tekintettel arra, hogy Szaffi is szeretne némi sikerélményt, és olyan hangon parancsolta vissza a csajt, ami nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben nem engedelmeskedik a morc hang tulajdonosának, úgy este már nem kell neki teríteni, mert a halott kutyák ritkán vacsoráznak.

Szombaton, gyakorlatilag egész nap egyedül voltunk, mert a gazdiék már hajnal ötkor leléptek itthonról. A Főni vizsgázott Hajdúnánáson, utána meg Ádám kölyökgazdiékhoz mentek Debrecenbe.

És itt álljunk meg egy szóra! Mert én bizony már nem bírom tovább magamba tartani. Azt is csodálom, hogy a gazdi hogy bírta eddig, szenvedett a nyomorult, mint ördög a szenteltvizes jakuzziban, amiért nem dicsekedhetett el mindenkinek a hírrel. De most már nem titok, úgyhogy veletek is megosztjuk az örömhírt: Ádám kölyökgazdiékhoz májusban beköszön a gólya. A gazdi meg végre nagymutter lesz. Készül az istenadta, mint vénlány a szexuális erőszakra. Már most azt tervezi, hogy majd merre csatangol az unokájával, meg hogy milyen meséket mond el neki, milyen mondókákra tanítja meg először… A logopédiai kezelőt is feltöltötte bébijátékokkal, nehogy már pont az ő unokájának ne legyen mivel játszani!  Tiszta izgalomban van, és nem tud elmenni úgy egy baba mellett a városban, hogy ne lábadna könnybe a szeme, hogy hamarosan már neki is lesz egy helyre kis unokája.

Azt gondolom, hogy emellett a hír mellett az már igazán eltörpül, hogy ma Mogyival együtt voltunk sétálni, főleg, hogy olyan különösebben érdekes dolog nem is történt. Hacsak az nem, hogy Szaff füle megjavulhatott, mert ha nem is az első szóra, de a másodikra már jelentkezett a gazdinál, ha hívta. Még akkor is, ha épp Kína felé félútról kellett visszafordulnia.

A legközelebbi viszontlátásra nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya