Jól van! A gazdi se tiszta fialás

Halihó! Sziasztok!

Tegnapelőtt irtó klassz napunk volt ám, csak nem tudtam tegnap beszámolni róla, mert a gazdi már korán reggel elhúzta a belét Ádám kölyökgazdiékhoz, és csak este ette haza a fene. Mi meg aggódhattunk érte egész nap. Na, de nem is erről akartam beszélni, hanem a tegnapelőttről.

Szóval, pénteken kétszer is voltunk kapun kívül, egyszer suliban, egyszer meg sétálni. A suliról most nem regėlnėk túl sokat, mert teljesen rendben ment a dolog, egyikünk se csinált semmi kirívó disznóságot. Mondjuk, a gazdi azt azért megjegyezte, hogy annyit pofáztam eszem nélkül, mint részeg politikus a kampány időszakban. De, mert egyébként jól dolgoztam, így nem szedte le rólam a keresztvizet, csak egy kicsit. Szaffi is önmagát meghazudtoló módon, egészen jól nyomta. Hja kérem, a kolbászos jutifalat csodákra képes. Mikor a gazdi végzett a tanítással, akkor meg sétálni indultunk. A gazdi úgy gondolta, hogy át tudtunk mi még menni a kis csalitoson, nem lesz még ott akkora fű, meg csalán. Végül is, ötven százalékban bejött a terve, mert mi tényleg át tudtunk, ellenben az átkelés alatt, igencsak gyakran hallottuk, hogy a gazdi ismét a szentekkel folytat eszmecserét, meg a ragyai rossebbel, aminek kedves kötelesség lett volna szexuálisan inzultálni a csalánokat, és egyéb szúrós gazokat. Érdekes módon, arról nem esett szó, hogy annak idején azért jobb lett volna,ha ő is az óvszerben marad, mert esze csak annyi, mint fejtetűben jóindulat. A hülyéje, kis tavaszi topánkában, zokni nélkül indult el a dzsindzsatúrára. Aztán még tetézte, mint cigány a skinhead táborban a Tóra olvasásával. Merthogy, már a kis erdő előtti réten nyilvánvaló volt, hogy itt bizony gaz lesz, mégpedig nem gyenge, de a gazdi azért csak szembe állt a csalánmezővel, hogy majdcsak átlépi a csípős, szúrós leveleket. Hát… hétmérföldes csizmában lehet,hogy lett volna rá esélye, de a kis cipellőjében aligha. Na, mindegy is. Valahogy csak átverekedte magát a dzsindzsán, addig mi boldogan rohangátunk, mert mi koránt sem vagyunk olyan kis kényesek, mint a gazdi. Mikor kiértünk a dühöngőbe, Mogyi azonnal talált magának egy spéci, még viszonylag friss dögfejet, amin azonnal meg is hempergőzött. Jó hosszan és alaposan, hogy minden porcikájára jusson a fej által kínált illatanyagból, és némi takonyszerű váladékból. Majd a cucctól megrészegülve, boldogan kezdte el kergetni a lepkéket, legyeket, vagy jobb híján az oxigénmolekulákat. Kivételesen, Szaffi is egész szófogadó volt, így ő is szabadon jöhetett velünk. Igen ám, csakhogy hazafelé a gazdi engedélyezett nekünk még egy kis erdei szimatolgatást, amíg ő már a tiszta placcon keresztül sétált. Majd rikkantott egyet, Mogyi meg én rongyoltunk is hozzá ezerrel, ám Szaffika eltűnt. Jobban mondva, nem tűnt el, mert ő pontosat tudta,hogy hol tartózkodik, csak nekünk nem volt halvány sejtelmünk se róla. A gazdi, miután kiordibálta magát, kacérkodott a gondolattal, hogy otthagyja Szaffókát, mint alkesz csávó a málnaszörpöt a kocsmapulton. De aztán mégis inkább engem küldött, hogy keressem meg. Kiderült, hogy Szaffika kivételesen, nagy eséllyel, elindult a hivásra, de a kreténjében már megint fejre állt a GPS, és ellenkező irányban keresett bennünket, igen nagy pánikkal. Végül, megmutattam a hülyéjének a helyes irányt. Boldogat kocogott a gazdihoz, de ettől kezdve, neki már esélye sem volt a szabad mozgásra. Rabláncon jött hazáig.