Nincs unalmas nap. Ha van, akkor sincs

Ne kövezzetek meg, amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem, de a gazdinak kicsit összeszaladtak a dolgai, mint Hamupipőkének, amikor a némber elé zuhintotta a szutykos lencsét. De most itt vagyok, és mesélek is egy pár dolgot, bár jelzem, olyan sok érdekes nem történt velünk a kirándulás óta. Ugye, szombaton volt a kirándulás, vasárnap a gazdi közölte, hogy nem megyünk sehová, max. a kertbe, mert a lába úgy néz ki, mint aki spanyolcsizmát viselt egy hétig, és hétfőn meg muszáj lesz neki megint cipőt húzni, mert hülyén néznének rá a népek, ha „mesztéláb” flangálna Eger főutcáján. Úgyhogy maradra mentünk csak, de így legalább az ő lelke megnyugodott, mert sokat haladt az irományaival. Ugyanis szimultán írja a szakácskönyvet, meg a jószomszédi történetet. Azért engem lefárasztott megint a lombseprűvel, bár most már ügyesebb voltam, és nem teniszlabdát rágcsáltam miközben ugráltam a lombseprűre, hanem egy igencsak masszív húzókát. Ennek az lett az eredménye, hogy most nem úgy néztem ki, mint aki megevett két kiló mosószappant, ellenben a vaskos húzókával rendesen be tudtam vinni a gazdinak egyet-egyet. Na, hétfőn a gazdi úgy döntött, hogy miután úgyis szabadnapja van, hát összeköti a kellemetlent a haszontalannal, és bennünket is bevisz magával a városba ügyet intézni. Ez azt jelenti, hogy uszkve hat kilométert meneteltünk, mire a célba értünk. Ez ugye, még nem lenne baj, csakhogy a hatból mindössze kettőn szaladozhattunk szabadon, a maradék négyben viszont szigorú lábhoz tartás volt a jussunk. Azért a gazdi fenemód kihúzta ám magát, mert mindenki, aki elment mellettünk, vagy csak látta, ahogy baktatunk a gazdi mellett, nem győzött bennünket dicsérni, hogy milyen szépek, okosak, helyesek vagyunk. Többen még a simizésre is engedélyt kértek. A gazdi meg, feszített, mint pók a lucernásban, mintha bizony őt ajnározták volna, nem bennünket. Hazafelé aztán úgy döntött, hogy kerülünk egy jó nagyot, hogy többet tudjunk szaladozni, és a szőlők felé vettük az irányt. Nem mondom, Mogyival egy ideig szaladoztunk is, csakhogy addigra már olyan meleg lett, hogy azt hittük menten vályogot köpünk. Úgyhogy, a végén még egy kis patakozást is beiktatott a gazdi, hogy le tudjuk hűteni magunkat. Ő meg csak nyafogott, hogy már megint tiszta vér a lába, és úgy sántikál, mintha most amputálták volna le a lábujjait. De aztán, nagy nehezen csak hazaértünk. És összesen olyan 12-13 kilométert tettünk a lábunkba. Azt kell, hogy mondjam, hogy mi is kidöglöttünk, de rendesen. Szaffi már a kapuban elterült, és tőle ettől kezdve ágyút is dörgethettek volna, ő beverte a szundit. Mi azért Mogyival, még kimentünk a gazdival a kertbe, ahol a gazdi dolgozott, mi meg elheveredtünk az árnyas bokrok alatt. Azért, olyan bő fél óra múlva, én úgy gondoltam, hogy pihentünk már eleget, és hívtam a gazdit játszani. De miután csak nem akart kötélnek állni, megmerítettem a húzókámat a dézsámban, és úgy vágtam hozzá a gazdihoz, hogy a nyomorultat beterítette a víz, mint Moszkvát a hóesés. Állítólag, azért még nem is akarta leharapni a fejem, hogy őt levizeztem, de azért már erősen emlegette a rokonságomat, hogy a laptopjának is jutott az áldásból. Közölte, hogy amennyiben sikerült tönkreb…nom a gépet, úgy jobb, ha már most szedem össze a kedvenc labdáimat, pakolok, és megyek a háztól. Végül is, szerencsém volt, mert a laptop nem ment tönkre, és így én is maradhattam. De szerintetek, most őszintén, nem gáz, hogy egy szaros laptopon múlik a sorsom?!

Kedden délután Éva anyuékkal mentünk ki a dühöngőbe. A terv az volt, hogy csak egy fél órát leszünk kinn, de aztán, a két nőszemély elkezdett csacsogni, és a félórából kettő óra lett. Ezen idő alatt, Mogyoró megmutatta, hogy lehet egyenesen unokát szülni, szóval a házmester Kövér László nem is beszélt akkora baromságot, mint ahogy az első hallásra annak tűnhetett. Az történt ugyanis, hogy Éva anyu meg a gazdi andalogtak a réten, Mogyi meg kicsit jobban meg volt kergülve, mint szokott, pedig az se kispályás. Éva anyu meg kedvesen odaszólt neki, hogy „Mi van, Mogyikám?” Mogyoró a kedves hangra azonnal kétszázra kapcsolt, és azzal a sebeséggel rongyolt bele Éva anyu hasába. Csóri kétrét görnyedt, a gazdi pedig megállapította, hogy na, így lehet kitaposni az emberből az unokát. Merthogy koruknál fogva, ugye sima gyerek nem játszik…

Ma megint a dühöngőbe mentünk, mert a gazdinak négyig órája volt, és már nem volt kedve nagyobb sétára. Éva anyuék a pataknál vártak bennünket. A kétlábúak azt találták ki, hogy ők felültek a magaslesre, ott tartottak traccspartit, nekünk meg szabadfoglalkozást engedélyeztek. Zokni, Szaffi azonnal le is kötötték magukat a kapirászással, Mogyoró lelkesen kergette az oxigén molekulákat. Én meg, ültem nagy bánatosan a les alatt, hogy akkor hajlandó lesz-e valamelyikük játszani velem… De egyik se volt hajlandó, sőt úgy csináltak, mintha mi, négylábúak nem is hozzájuk tartoznánk. Így aztán én is fogtam magam, és fácánkeresésre indultam az erdőbe. Akkor bezzeg megijedt a gazdi, hogy hová tűntem. Először arra gondoltam, hogy megszívatom, és nem megyek vissza hozzá, amikor hív, de aztán nem volt szívem kínozni a nyomorultat. Meg az is benne lett volna a pakliban, hogy ha nem fogadok szót, akkor jön a aranyér – fogkorona helycsere, azt meg ugye, nem nagyon szerettem volna.

Mikor hazaértünk, a gazdi szokásos módon, leültetett bennünket a kapu elé, levette rólunk a pórázt, és a kapuszabályt betartva, ő lépett be először az udvarra. Majd megadta az engedélyt, hogy mi is mehetünk. Erre, ez a ketyós Mogyoró, megugrott, a lába beleakadt a gazdi kezében lévő pórázba. Mogyit ez nem zavarta, szaladt tovább, de a gazdit megpördítette a tengelye körül, és kis híján megröptette, mint Károly bácsit szokta Frakk kolléga. Természetesen, Mogyi azonnali értékelést kapott úgy magáról, mintha családjáról. Azt hiszem, az a szó, hogy „helyes”, „kedves”, „aranyos” nem hangzott el, ellenben az „idióta”, „pállott szájú” és „genetikai hulladék” mintha elhagyta volna a gazdi száját. De nem biztos

Holnap, ha minden igaz suli is lesz. Már épp ideje, mert két hete nem voltunk, és belőlem már kitörni készül az elfojtott agresszió.

A kirándulásról: Akkor most már biztos, hogy április 27-én, szombaton lesz. Fél 10-10 körül indulunk tőlünk. A gazdi egyeztetett Marcsikával és Éva anyuval, és az a döntés született, hogy a Les-rét lesz a cél. Az egy könnyen járható útvonal, erdő is lesz, árnyék is, víz is… De a lényeg, hogy nagy eséllyel, szabadon szaladozhatunk, mert azon a szakaszon nem sok turista jár. Bízzunk benne, hogy ez valóban így is lesz! Szóval, szeretettel várunk mindenkit, bárki csatlakozhat. A táv olyan 16 kilométer körül lesz. Privátban is érdeklődhettek a gazditól, ha valami nem világos, de ne a Roxi kutya messengeren keressétek, hanem a Kné Kormos Noémire írjatok, mert az én oldalamon a messengert ellepték a csalók, és könnyen lehet, hogy a gazdi esetleg nem veszi észre a ti üzeneteteket.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya