A gazdi és az ő tervei
Halihó 
! Sziasztok !
! Sziasztok !Ma igazából nem is akartam jelentkezni, de a gazdi felülírta a terveimet, az ő be nem tervezett hülyeségével.
Az volt, hogy a gazdi tegnap jól felturbózott bennünket, hogy ma elmegyünk a Les-rétre. Az eredeti ötlet szerint, már kora hajnalban indultunk volna, még a nagy meleg előtt, és akkor kb. 10- fél 11 körül akár haza is érhetünk volna, a gazdi dolgozhatott volna a folyamatban lévő irományain, nekünk meg kuss lett volna, merthogy csavarogtunk eleget. Na, ebből annyi valósult meg, hogy nekünk délutánra valóban csak a csendespihi jutott, magyarul, a kuss. Ugyanis hajnal 4 körül már megint leszakadt az ég, ami előre vetítette, hogy a földút nagy eséllyel járhatatlan lesz, az erdei ösvényekről már nem is beszélve. A gazdi ráadásul megnézte az előrejelzést is, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy délelőtt 11-ig szakad, dörög, villámlik. Na, ehhez képest, nem dörgött, nem villámlott, nem esett, cserébe qrva meleg lett, úgyhogy ideje volt útra kelnünk. A gazdi gyanította, hogy a rengeteg eső miatt járhatatlan lesz az út, de úgy volt vele, hogy egye fene, legfeljebb átigazolunk a varacskos disznók felekezetébe. Végül is, egész kellemes meglepetés volt, hogy az utat lassan befedő fűtakaró miatt, viszonylag retekmentesen tudtuk megközelíteni a telket. Ja, merthogy azt elfelejtettem mondani, hogy a gazdi úgy döntött, hogy ha már a Les-rét nem jöhet szóba, akkor legalább menjünk ki a telekre, és nézzük meg a cseresznyét. Na, akkor most vissza az útra. Szóval, egész járható volt, egyetlen alig 20 méteres szakasz kivételével. Tulajdonképpen, ez a 20 méteres szakasz az a rész, ahol árnyék borítja az utat az akácfáknak, bokroknak köszönhetően. Na, itt viszont csúszott, mint egy frissen simított műjégpálya. A gazdi meg, úgy volt vele, hogy ha eddig nem kente össze magát, el se esett, akkor most feltétlenül kihasználja a kínálkozó lehetőséget, és némi hanghatás kíséretében csúszott olyat, mintha a távcsúszás világcsúcsát akarná megdönteni. Ezzel egyidőben kapaszkodót is keresett. Talált is! Konkrétan egy komplett akácfa ágat sikerült megmarkolnia, aminek következtében el ugyan nem esett, de a tenyere a továbbiakban úgy nézett ki, mintha főállásban dárdás sünöket simogatott volna, akik a „dárdáik” mellett némi rózsatövissel is kedveskedtek neki. Ezek után igen gyors tempóban hagyták el a gazdi száját a „húbasszameg”-ek és az „arohadttetveséletbe”-k. Mi érdeklődve figyeltük az eseményeket, majd kihirdettük az eredményt: Gazdi – csúszós, sáros út 1:0, Gazdi – akácos: 0:1. Végül is, annyira nem rossz ez a győzelmi arány, főleg úgy, hogy azért a gazdi igazán csodálatos szavakkal bővítette amúgy sem kicsi aktív szókincsét, ezáltal a mi passzív szókincsünket is. Ennek maximum az akácosban élő dalnokok nem örültek, akik a gazdi hangja hallatán az evakuálásra készülődtek, biztos, ami biztos alapon.
A cseresznyeszüretről most nem értekeznék hosszan, mert ez vegytisztán csak a gazdit érintette. Mondjuk, annyiban azért bennünket is, hogy a gazdi nyakába ömlő, a cseresznyefákról érkező vízből azért mi is kaptunk egy keveset, de nekünk ez nem is esett rosszul, mert mint már említettem piszok meleg volt, így a hűsítő zuhany kifejezetten felfrissített bennünket.
Hazafelé menet, a gazdi rabláncra fűzte Szaffit. Erre két jó indoka is volt. Az első, hogy barátnőm már ekkor egészen gyanús szagokat árasztott magából. Nem volt nagyon büdös, de azért azt kijelenthetjük, hogy egy kevésbé kiművelt szaglószerv azért simán összekeverte volna Szaffit egy ukrán vegyi katasztrófából előtörő bűzcunamival. (Zárójelben jegyzem meg, hogy maga Szaff is undorodhatott a saját szagától, mert amikor hazaértünk, teljesen önként vonult be a zuhanyzóba, hogy a gazdi eltávolítsa róla a gyilkos bűzt.) A másik oka, hogy Szaff láncravert kutyastátuszt töltött be a továbbiakban az volt, hogy barátnőm felvételt nyert a lusta tetvek frakciójába, méghozzá lajhárszakértői státuszban, és úgy vonszolta magát, mintha az előző napokban 24 órás műszakokat tolt volna egy külszíni kőbányában. És ekkor jött a gazdi második igen remek alakítása. Mogyi és én, vígan, farokfelvágva rohangásztunk, hol előre, hol hátra, szimatolgattuk a friss szagokat. A gazdi viszonylag egyenletes tempót diktált, de azért, ha Szaff meg akart állni egy nagyobb szippantásra, akkor azt azért engedélyezte neki. Szaff hirtelen felfedezett Valamit, úgyhogy nyomott egy satuféket, visszarántva ezzel a gazdit. Ő meg, akkor még vígan kérdezte barátnőmet, hogy ugyan mi keltette fel így a figyelmét. Szaff ugyan nem válaszolt, de a gazdi meg észrevette, hogy kibomlott a cipőfűzője. Úgyhogy kétrét görnyedve próbálta bekötni. Igen ám, csakhogy Szaff meg, meglátta, hogy a Valami épp eliszkolni készül a bokor alján, és egy hatalmas ugrással rávetette magát, nem törődve a következményekkel. A rántás hatására a gazdi kissé szorosabb kontaktba került a sáros – vizes fűvel, mint szerette volna, konkrétan orra bukott, mint Pista bá’ a két liter barackpálinkától. Azt, hogy teljesen felszántsa a földet csak az akadályozta meg, hogy egy szúrós bokor az orrának megálljt parancsolt. Miközben a gazdi feltápászkodott, kedvesen üzent a Valami és Szaffi kedves édesanyjának és a komplett rokonságnak, miközben szép, ékes, édes anyanyelvünk eddig a tömegek elől rejtve maradt tárházát nyitotta meg, és ontotta rá csóri barátnőmre. Nem igazán vádolható a gazdi se rasszizmusssal, se semmiféle kirekesztő magatartással, mert kivétel nélkül, társadalmi, vallási, és politikai nézetre tekintet nélkül sorolta fel a szenteket, és más egyházi vezetőket, prófétákat, történelmi személyiségeket. Kiválóan megfért egymással a szitokcunamiban Noé Hitlerrel, Teréz anya Mengelével, Buddha Sztálinnal, Mária Terézia és a testőrsége Assisi Szent Ferenccel. Ez utóbbira különösen ki volt hegyezve a gazdi, és kifejezetten számonkérte, hogy mi a büdös nyavalyának kell neki védelmeznie ilyen elvetemült egyedeket, mint Szaff és a Valami, akiknek a kooperálása eredményeként a gazdinak sikerült bemutatnia egy tízpontos pofáraesést. Na, ezek után borítékolhattuk, hogy a délután további részében nekünk pofánk kizárólag lapos lehet.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya 
