Nem jó nekünk sehogyse

Halihó! Sziasztok!

Akkor sorjázom, mi történt velünk, amióta nem beszélgettünk. Jobban mondva, beszéltem, mert ugye, azért ezek a beszámolók eléggé egyoldalúak, bár az kétségtelen, hogy nagyon szeretjük, amikor kommentben ti is megosztjátok velünk a gondolataitokat. A gazdi rá is van kattanva, mint kokainos a fehér cuccra.

Na, szóval. Emlékeztek, úgy volt, hogy szerdán, mielőtt a gazdi lelép unokázni, még kivisz bennünket suliba. Sajnos, ez a program ugrott, mert az edzőnknek közbe jött valami. Így aztán, a gazdi abszolút lefárasztatlanul hagyott itthon bennünket éjszakára. Meg persze, csütörtökre is, hiszen egészen későn ért haza. Gondoltam rá, hogy beduzizok, mert azért ez mégis csak hallatlan, hogy majd’ 24 órára egyedül hagy bennünket, de aztán, mégis inkább csak örültem, mert tudtam, hogy a gazdi (már csak bűntudatból is), tutira kárpótol bennünket. És ez tényleg így is történt. Csütörtök este ugyan már nem mentünk sehová, de annyit putyulgatott bennünket, hogy nekem a végén már kicsit sok is volt a jóból. Pénteken meg, végre csak eljutottunk a suliba. Betyáros meleg volt, és tudom, azt mondják, hogy mi nem izzadunk, de én mégis úgy éreztem, hogy izzadok, mint ördög a szenteltvizes jakuzziban. Mindig velem kezdünk, addig Szaff és Mogyi pihiznek. Jobban mondva, Szaff pihizik, Mogyi meg osztja az észt a partvonalon kívülről. Szóval, ő legalább annyira elfárad, mint én. A meleg ellenére, nagyon élveztem az őrző-védőt, főleg, hogy most megint kaptam egy kis extrát is bele. Egész pontosan, most meg kellett keresnem a „csibészt”, és egy pinceszerűségből előrángatni. Engem nagyon megdicsért az edző, aztán röhögve mondta, hogy akkor most jöhet a gyogyós. Mondanom sem kell, hogy Szaffira gondolt, aki hozta is a formáját megint. Nem azt mondom, hogy hülye volt, de maradjunk annyiban, hogy normálisnak egészen másokat neveznek. Persze, ő is teljesen kifeküdt a negyedórás őrző-védő alatt, így aztán nekünk már abszolút semmi kedvünk nem volt a fegyelmezőhöz, inkább csak az árnyékot kerestük, ahová kicsit behúzódhatunk. De nincs igazság a földön, mert az árnyékot Mogyi kapta, hogy tutira sikerüljön neki a kifektetés. Mi meg, szenvedtünk a tűző napon! Mire Mogyi végzett, mi már a világunkat nem tudtuk. Amúgy, Mogyi se, ő is csak szédelgett, mint Pistike az erjedt almalétől. Persze, hogy tökéletesre sikeredett a kifektetése! Eszébe se volt a nyomorultnak megmozdulni, örült, hogy luk van a hátsóján és szelel. Meg kajánul lesett ránk a hűvösből, hogy lám csak, ő az árnyékban fekszik, és még meg is dicsérik érte, mi meg szenvedünk a gazdival a napon. Esküszöm, egyszer kicsinálom ezt a büdös kölköt! Szerencsére, a gazdi is látta, hogy kivagyunk, mint koldus valaga a szakadt gatyából, és mielőtt haza mentünk volna, még elvitt egy kicsit patakozni. Aztán azt is megígérte, hogy délután még sétálhatunk egy nagyot, de sajnos, ez a program kútba esett, mint Csipkerózsika első fonó órája. Az égiek úgy döntöttek, hogy akkora vihart és esőt küldenek ránk, hogy a gazdi már kezdett azon sajnálkozni, hogy miért nem tanulta ki a bárkaépítő szakmát. Persze, a folyamatos dörgés miatt, Szaff használhatatlan volt egész délután. Nem mintha mi olyan sok értelmes dolgot csináltunk volna. Hacsak a döglés nem számít értelmes tevékenységnek. Ebben az esőzésben az a nagyon sajnálatos, hogy szétcseszi az összes földutat is, így a fene se tudja, mikor tudunk majd megint normális, kutyának való hosszú sétára menni.