Jó kis kirándulás

Halihó! Sziasztok!

Ez a hét úgy elszaladt, mintha legalábbis futóverseny aktív résztvevője lett volna. Pikkpakk, s már péntek is van! Sőt, mire ti ezt az egészet olvassátok, már szombat hajnal, reggel, dél vagy épp este. Úgyhogy szerintem, éppen ideje lenne beszámolnom a hétfői kirándulásról. Tudtuk, hogy nem kell nagykabátot felvennünk, mert nagy eséllyel olyan meleg lesz, hogy simán tarthatunk edzést, ha épp a pokolba készülnénk. Bár Nóra, a gazdi egyetlen elsőszülött unokahúga felvilágosította a gazdit, hogy rosszul érzi, amit érez, mert a rádióban megmondták, hogy hűvös lesz és eső. És ebben a rádió valószínűleg nem is tévedett, mert valahol a nagyvilágban biztosan hideg is volt, meg eső is. Miután Éva anyunak és Zsófinak más elfoglaltsága akadt, így kétszer négyen vágtunk neki az útnak. Bogi, aki a telekig való fuvarozásért volt a felelős, Nóra és a kisfia, Noah és persze a gazdi képviselték a kétlábúakat, a négylábúakat pedig a már általatok jól ismert falkánk. Induláskor mindenki kapott egy kutyát, akiért a túra alatt felelős lett. Mondjuk, ez már az első kanyarban bebukott, amikor egy autó vágtázott felénk, ugyanis a beosztástól függetlenül, minden kétlábú a hozzá legközelebb szédelgő eb grabancát kapta el. Bár a gazdi indulás előtt letette a nagyesküt, hogy semmi susnya, semmi dzsindzsa, kizárólag a jól járható turistautat vesszük igénybe, ám amint elindultunk, máris javasolta, hogy azért mégiscsak jobb lenne rövidíteni. Persze, Noah és Nóra azonnal vevők voltak a kalandra, Bogi pedig nagy sóhajjal adta meg magát a többség akaratának. Nekünk meg aztán ugyan mindegy volt, csak menjünk már valahová. A gazdi ugyan mondta, hogy lesz egy kis gaz, meg csalán, meg mindenféle szúrós vackok az ösvényen, de azt nem vetítette előre, hogy konkrétan a kétlábúak sem fognak kilátni a getvából, nem még mi. De végül csak sikerült átverekedni magunkat a gazon, hogy aztán áthaladva a bányán, bevehessük magunkat végre az árnyat és hűvöset adó erdőbe. Azért mi, négylábúak nagy örömmel üdvözöltük a patakot, a kétlábúak meg csak irigykedtek, hogy ők nem fetrenghettek bele a hűs vízbe. De nem véletlenül vagyunk mi a szuperfalka, gondoskodtunk róla, hogy nekik is jusson az élvezetből, és közvetlen mellettük ráztuk ki a bundánkból a vizet. Persze, ennek se örültek. Mert ezeknek semmi se jó. Mogyoró egészen új trükkel akarta elkápráztatni a társaságot. A kápráztatás ugyan nem volt százszázalékos, de masszív röhögést váltott ki mindenkiből. Az történt, hogy ez az agyban karcsú, leguggolt, hogy elintézze a dolgát. Ám miközben erőlködött, egy lökött pillangó pont az ő orra előtt kezdett el egy spéci koreográfiát lerepülni. No már most, Mogyit viszont nem olyan fából faragták, akinek a fantáziáját ne indítaná be egy kerge lepke. Úgyhogy kaksizás közben próbálta elkapni a nyomorultat. És most, kérlek, képzeljétek magatok elé a jelenetet: Mogyoró guggoló állásban próbál elrugaszkodni, és kétrét görnyedve ugrál a lepke után. Aztán persze, pofára esett, és le kellett vonnia a következtetést, hogy vagy tojik, vagy ugrál, de a kettő együtt eléggé nehezen kivitelezhető.