Nyár, meleg, strand

Halihó ! Sziasztok !

Azt gondolom, hogy most nem kéne itt az időt húzni, hanem azonnal csapjunk bele abba a bizonyos lecsóba! A Főni vasárnap hajnalban visszament gályázni, ami a gazdinak most különösen rosszul esett. De pityeregni nem igazán volt ideje, merthogy már előzőleg megbeszélte Éva anyuval (jobban mondva, ők kínálták fel a lehetőséget), hogy ebéd után elmegyünk kicsit pancsolni a tiszafüredi kutyás strandra. Pontban egykor becsengettünk Éva anyuékhoz, és miután már ők is készülőben voltak, és a kocsijuk csomagtartója már nyitva volt, így mi Szaffival, gyakorlatilag már a kapuból ugrottunk be az autóba, nehogy véletlenül itthon felejtsenek bennünket. Mogyi csak azért nem csatlakozott, mert ő pórázon volt, hogy kapunyitáskor ne rontson be, mint a törökök anno kishazánkba. Arra nem számított a gazdi, hogy mi is akkora tajt parasztok leszünk, hogy köszönés nélkül, mint valami megvadult elefántcsorda támadjuk meg a jobb sorsra méltó autót. A vidám hangulat megalapozva!

A strandtól kicsit messzebbre parkoltunk le, így a hűsítő vízhez vezető utat gyalogosan tettük meg, amit Zokni arra használt fel, hogy öt méterenként állt meg kaksizni. Szerintem, nem volt ebben rossz szándék egy csepp se, csak bemelegítésnek szánta a dolgot Éva anyunak: egyi kis törzshajlítás ugye kakiszedés címen sosem árt. Ám a gazdi igencsak jót vigyorgott, hogy bezzeg mi, milyen ügyesek vagyunk, nem rondítunk az utcára, fölösleges munkát adva neki. Aztán persze, az ajkára fagyott a mosoly rendesen, mert mihelyt megérkeztünk, Szaffi máris egy hatalmasat nyomizott, mondjuk jó messzire tőlünk, hogy még keresgélni is kelljen. Zsófi, Bogi és Éva anyu szóval irányították a gazdit: hideg, langyosodik, melegszik. Majd a gazdi jelezte: forró! Megtalálta. Mezítláb, pont a közepébe lépett! Így azon túl, hogy a szétlapított cuccost nyilvánvalóan nehezebb volt összekapirászni, a gazdi első lábból szerezhetett tudomást az állagáról is. A strand közönsége pedig megtapasztalhatta, milyen az, amikor a gazdiból előtör a nyelvújító. Én magam azt gondoltam, hogy ha a gazdinak ennyire tetszik a dolog, akkor hozzásegítem én is egy kicsit az önfejlesztéshez, és szókincsének bővítéséhez. Egy gyors kör a strandon, kb. öt kijelölt állomás, ahol én is letelepítettem a gyalogsági aknákat. Éva anyu, Zsófi és Bogi most már nem irányították, cserébe visítva röhögtek, hogy nesze neked figyelmes, diplomás kutya! Ám a strandon lévők nem hagyták cserben a gazdit, szépen jelezték neki, merre kell mennie, hogy „kincsre” leljen. Bár, a gazdi az ő arcukon is némi derűt vélt felfedezni. A Zokni-falka, jómagam és Szaffi is már bőven a vízben pancsikoltunk, amikor a gazdi végzett a kaksiszedéssel. Ekkor Mogyoró érezte úgy, hogy neki is tenni kellene valamit a gazdi kedélyállápotának javítása érdekében, és most ő kezdett el kupacokat gyártani. Nem sokat. Három-néggyel letudta a dolgot, mert már maga is igencsak vágyott a vízbe. Így esett, hogy mi már leúsztunk egy hosszabb olimpiai távot, mire a gazdi egyáltalán víz közelbe kerülhetett. Mondjuk, a továbbiakban velem nem volt gondja, mert attól kezdve, engem gyakorlatilag kiimádkozni nem lehetett a vízből. A gazdi szerint, többet úsztam, mint anno Egerszegi Krisztina egy nehezebb edzési napon. Mogyorónak gyakorlatilag azonnal akadt egy rajongója egy kis spicc személyében. Eleinte Mogyit eléggé zavarta, hogy a fenekéből kiáll egy másik kutya, de aztán hozzászokott, mint múmia a sebkötözéshez, és a végén már szinte hiányolta, ha kis udvarlója akár csak egy méterre is leszakadt tőle. Zokni feltűnően sokat úszkált, Szaffi meg most csak szédelgett, meg keringett, mint az a bizonyos gólyavégtermék a levegőben. Be-bejött a vízbe, de inkább csak álldogált benne, hűsítette magát. Magyarul elvolt, mint kezdő buzi a gőzfürdőben. Mogyi is élvezte az úszkálást, és kivételesen nem is igazán kekeckedett a többi kutyussal sem, csak néha kellett rászólni, hogy húzzon bőrt a fogára. Én egyébként hoztam a formám és a labdám. Zsófival azt játszottuk, hogy megbírja-e szerezni tőlem a lasztit anélkül, hogy belefojtana a vízbe. Úgy nem tudta. Én viszont nyeltem annyit, hogy szerintem, a Tisza-tavat mesterségesen kell most újra tölteni. Szaffi, miután megunta a vizet, úgy gondolta, hogy hasznossá teszi magát, és parkrendezési munkálatokba kezd. Magyarul, szépen, akkurátusan kezdte felásni a placcot. Mogyoró, amikor elfáradt a nagy viháncolásban, felfeküdt az egyik asztalra, és onnan tartotta szemmel a társaságot. A kétlábúak ugyan mondták neki, hogy nem ildomos az asztalon dögleni, és hogy akkora paraszt, hogy nem a kapa esik ki a szájából, de egy komplett boronáló gép egy egész tsz-tagsággal együtt, de Mogyit nem különösebben hatotta meg a hasonlat. Feküdt tovább az asztalon. Ám a show-t kétségkívül Zokni vitte el! Mégpedig nem mással, mint egy új úszástechnika kifejlesztésével. Ilyet a gazdi még sosem látott, és el kellett ismernie, hogy ehhez azért tudás kell, nem is kicsi! Zokni gyakorlatilag kétlábon úszott! Látom, nem értitek. Szóval, a két mellső lábával úszott, ám a hátsó kettővel (kihasználva a víz felhajtó erejét): sétált! Nem viccelek! Halál komoly! Kétlábon járt a vízben! Ha sokat gyakorlok, lehet, hogy még a vízen járás is összejön neki. Ellenem viszont mindenki összeesküdött! A végén már ott tartottunk, hogy mindenki az én labdámat akarta megszerezni, vagy éppen megtartani magának. Komolyan mondom, hogy az életem kockáztatásával tudtam csak néha-néha hozzájutni a játékokhoz. Bánatomban még egy dalt is költöttem, hogy aszondja: