Szaffi és az iskola

Tudjátok, hiszen többször is említettem már, hogy Szaffi az edzőnknek a szemefénye, és neki mindent IS megenged, de tegnap már ő is odanyilatkozott, hogy Szaffikát fel kellene tölteni a legalja.hu-ra. És hogy ez a kutya tiszta szégyen, és qrvára röstelli, hogy neki is köze van a neveléséhez. A gazdi vigasztalta, hogy ne búsuljon, elvégre mindenkinek eljön egyszer az a pillanat az ember életében, amikor a szakmájában csődöt mond. Vagy legalábbis találkozik a megoldhatatlan problémával. Egyébként, ha ez segít, neki, a gazdinak is Szaffika a pedagógiája csődje, még akkor is, ha a kétlábú tanítványait is beszámítjuk. No, regélem, mit művelt már megint ez az agyi anorexiás.

Olyan aprósággal már nem is foglalkoznak a gazdiék, hogy barátnőmet kipányvázzák, amíg én őrző-védőzök, merthogy úgyis magasról tojik rá. Ő addig elvan, mint nagyi dunsztosa a stelázsiban. Az ugyan néha okoz némi fejtörést, hogy amikor én végzek, akkor a szélrózsa melyik irányában keressék meg Szaffit, de azért eddig még mindig megtalálták. Tegnap meg, alapból el se kóborolt, ugyanis a szemetes mellett, valami egészen finom illatot érezhetett, ami azonnali ásatásra késztette. Mikor letelt az időm, a gazdi és az edző már csak a két hátsó lábát látták kalimpálni kifelé a gödörből. Szerintem, épp az utolsó pillanatban kapták el, mielőtt végleg eltűnt volna a a saját maga által ásott lyukban. Így, a gazdi megúszta, hogy Kínába kelljen utaznia. Az edző viszont megdöbbent, mint imádkozó sáska legény a házassági szerződés láttán, mert amikor sikerült kiráncigálni Szaffit az alagútból, olyat látott, amit eddig kutyánál még sose: konkrétan nem tudta eldönteni, hol kezdődik a Szaffi szája, és hol végződik a sárral kevert gyökér, amit emlékként magával hozott a gödörből. A gazdi felvilágosította Timit, hogy nyugi, volt már ettől rosszabb is, például, amikor az avatatlan szemlélő simán azt hihette, hogy Szaffikának gyerekfejnyi daganat van a szájában. Pedig rohadtul csak sár volt. Barátnőm vigyorgó fejjel nyugtázta az edző döbbenetét, és várta a buksisimit, elvégre ilyen melegben mégiscsak dicséretes, ha valaki negyed óra alatt kiássa a kínai – magyar barátság alagutat. De nem kapott buksisimit, mindössze gúnyos kacajt a kétlábúaktól. Na, ekkor következett Szaffi őrző-védője. Azaz következett volna, de már megint kabaré lett belőle. Azzal nyitott, hogy a „fürkéssz!” parancsszóra csak lesett, mint faltörő kos a fotecellás ajtóra, mintha életében még nem látott volna edzést, nemhogy részt vett volna rajta. Csak akkor kezdte kapisgálni, hogy talán, ha ugatna, és becserkészné a csibészt, akkor cselekedne tanult kutyához méltóan, amikor Timi már az ostorral noszogatta. Na, akkor belelendült, mint anno Magyar Zoltán a lólengésbe, úgyhogy ekkor meg már a „feküdj!” vezényszót ignorálta. Végül, a gazdinak bele kellett nyomnia a földbe. Majd jött a „Fogd!” parancs, amit meg azért hagyott figyelmen kívül, mert már köszönte szépen, és tök jól feküdt. Meg ugye, minek annyit ugrálni, ha nem szöcske az ember kutyája? Na, ettől kezdve, a kétlábúaknak is eléggé nehezükre esett rendesen befejezni az órát, ugyanis röhögve őrző-védőztetni nem éppen egyszerű dolog. Na, végül azért csak megemberelte – ez hülyeség! Elvégre Szaffi kutya és nem ember! – megkutyagolta magát a barátnőm, és tisztességesen fejezte be a munkát.

Ekkor következett Mogyoró. Ő meg alapból úgy döntött, hogy dolgozzon akinek 8 anyja van, oszt’ mind édes! Gyakorlatilag, hiába volt minden jutifali, ez a nyomorult iszkolt vissza az árnyékba, és lefeküdt, jelezve, hogy nincs az a földi hatalom, ami őt most munkára bírná. Ekkor viszont megdördült az ég, így Szaffi volt az, aki azonnal jelentkezett a lábhoz tartás példás elvégzésére. Hol a gazdi, hol az edző lábához tapasztotta magát, attól függően, hogy kinél hallotta a jutifalatos zacskó csörgését. Mert, hogy csak tudjátok: a mennydörgést egyedül a jutifalat édes illata és a zacskó csörgése írja felül. A dörgés viszont kifejezetten ragasztóként funkcionál.

Summa summárom, ki volt megint az egyetlen, aki maximális pontot hozott? Akit csak dicsértek, mert okos, szép, fegyelmezett, tettre kész? Hát, persze, hogy én! Akkor most zseni vagyok, vagy zseni vagyok?

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya