Készülőben: Gyerekszáj és egyéb huncutságok
Kedves Olvasók!
Készítsétek a rekeszizmotokat. Készülőben az új könyvem, ami a gyerekek és felnőttek által elkövetett huncutságokat, beszólásokat gyűjtötte egy csokorba. Egy kis ízelítő a készülő könyvből!
Az Olvasóhoz
Szerintem az az ember még nem született meg, aki soha ne mondott, tett volna olyan dolgot, ami – hogy finoman fogalmazzak – a környezetében hangos röhögést váltott ki. Különösen igaz ez a gyerekszájra. Akiknek van gyereke, azok még hosszú évtizedek után is emlegetik, hogyan égette le őket csemetéjük, vagy éppen fakasztotta hangos nevetésre a felnőtteket. Vagy a kettő együtt.
A több mint negyvenéves pedagógusi pályám során, számtalanszor futottam bele olyan diák „eszmefuttatásokba”, amikre ha gondolok, a mai napig megnevettetnek. És a kollégák se fukarkodtak soha, nekik is bőven kijutott a „diákbölcsességből”, amit aztán közkinccsé is tettek. Aztán persze, én is csináltam hülyeséget, nem is egyet, meg mondtam is, hiszen a tanár is lehet „kretén”. Ezt szerintem, a kollégáim sem vitatják.
Ebben a kötetben olyan rövid anekdotákat találsz, amelyek garantáltan próbára teszik a nevetőizmaidat. A javarészt saját családommal megesett történetek közé bőséggel kerültek ismerősöktől, barátoktól, rokonoktól, kollégáktól begyűjtött esetek is. Egyetlen egy közös van bennük: kivétel nélkül mind megtörtént. Azaz, ahogy anno nagymamám szokta mondogatni: „Nem mese ez, gyermek!”
Az anekdoták elmesélői nem kértek anonimitást, de mivel a bennük szereplők közül a legtöbben még élnek, az akkori gyerekek meg pláne, így a történetekben a neveket megmásítottam. Igen, még a saját családom eseteit is zömében „álcáztam”, bár, aki egy kicsit is ismer engem, vagy olvasott már tőlem, nagy eséllyel kitalálhatja, miket „követtek el” az én véreim. A saját kreténségeimet viszont névvel vállalom fel, részint, mert nekem már úgyis mindegy, merthogy engem még soha senki nem vádolt meg azzal, hogy normális vagyok. Szóval, nekem nincs veszíteni valóm. Másrészt: ki mit főzött, egye meg!
De tulajdonképpen mindegy is, kivel esett meg e sok vicces eset, a lényeg, hogy te, kedves Olvasó jól szórakozz rajtuk.
Kedves Olvasó!
Gyere, tarts velem egy nosztalgikus utazásra! S ha közben Te magad is az emlékezés tavára evezel, idézd fel Te is a saját családi történeteidet, amelyek szájhagyomány útján szállnak apáról fiúra, anyáról lányára. Ezek a történetek elevenednek meg a karácsonyi asztaloknál, a baráti beszélgetések közben, a kerti partikon.
Ez a kötet sem más: családi anekdoták gyűjteménye, amelyben főszerep jut a gyerekszájnak, de nem feledkezik el a felnőttek által elkövetett huncutságokról sem.
Egyet azonban ne feledj! Olvasás közben jobb, ha nem eszel, vagy iszol. Nevetés miatt bekövetkezett fulladásért felelősséget nem vállalok!
Jó kezdet fél siker!
Alex fiam, akinek rendesen felvágták a nyelvét, és huncutságért se kellett a szomszédba mennie, elsős lett. Az tanévnyitó ünnepségen kicsit elbambulva ült a többi elsős között, nem igazán kötötte le se a műsor, de még csak a fogadalom sem, amit az elsősökkel mondatott el az igazgató néni, és amiben a kisiskolások megígérték, hogy jók lesznek, és méltók az iskolához, megőrzik és tovább viszik annak hírnevét. Ám másnap reggel, amikor a tömött buszon mentünk az iskolába, egyszer csak nagy elgondolkodva így szólt:
- Te anya, tulajdonképpen nekem nem kell betartani azt a sok hülyeséget, amit tegnap mondtak, mert csak a többi esküdözött égre-földre, én ugyan nem fogadkoztam!
És ez még csak az első nap volt a suliban!
A fagyi visszanyal
Zita egészséges fejlődésű gyerek volt: futott, rohangált, ugrált, fára mászott. Édesanyja sokszor mondta neki, hogy: Ne mássz oda, mert leesz a fene! Igen ám, de az anyuka apró termetű nő volt, hokedlire állva tudta csak megpucolni az ablakokat. Egy ilyen alkalommal, a cserfes alig kétéves leányzó megállt mellette, felnézett rá, majd csípőre tett kézzel az alábbi kérdést intézte anyukájához:
- Anya, akkor most téged is leesz a fene?
