Halihó!
Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak: Roxi vagyok. Vagy Roxos, vagy Roxána, vagy „te piszok disznó”, te „mocsok”, esetleg „genetikai zsákutca”, vagy „tündérbogyó”… meg még ezernyi név, ami a gazdinak eszébe jut, hangulatától függően. És hogy miért kezdtem naplóírásba? Mert az én drágalátos gazdim minimum Mark Twainnek képzeli magát. Pedig nem az, csak egy szimpla logopédus. Meg grafomán. Mi sem bizonyítja ez utóbbit jobban, mint az, hogy már két könyvet is rászabadított a világra. De mancsom a szívemen: nekem ezekhez semmi közöm nem volt. De aztán három évvel ezelőtt engem is bepalizott. Így kezdtünk immár közösen a napló írásába. És bár a naplót én diktálom, és a gazdi pusztán a titkárnői feladatokat látja el, valamiért az olvasóink mégis a gazdi nyakatekert, cirádás szófordulatait dicsérik. Pedig, ha én nem csinálnám a disznóságokat, azokra a szófordulatokra szükség sem lenne.
Egyébként, a gazdinak nemcsak szőrös kölykei vannak, hanem saját jogon is van neki 3 és többszáz lízingelt, mert ő a tanítványairól is úgy beszél, hogy a „gyerekeim”. És bizony a negyven év alatt, amit a pedagógus pályán töltött, igencsak sok gyereket tanított meg írni – olvasni, beszélni, de főleg szeretni az irodalmat, a szépet, és nem utolsó sorban az embereket és az állatokat.
Amúgy a három kölyke közül Kitti kölyökgazdi volt az, aki a kutyázás terén a nyomdokába lépett. Ja, meg szakmában is, hisz ő is pedagógus.
Aki többet szeretne megtudni rólam és a falkánkról, az lapozzon bele a naplóba! Garantálom, hogy utána úgyse teszi le. Azt mondják, hogy jobb, mint a kávé. Mert nemcsak feldob, de fenn is tart.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya
és a gazdi
Ha kedvet kaptál, hogy elolvasd az egész Naplót, csak katt ide, és már garantáltad is magadnak a napi nevetésadagot!