Egy szülinap, ami mindenkinek jó! Sőt! Szuper jó!

Halihó ! Sziasztok !

Hogy mi jár a fejemben? Az, hogy hál’ Istennek és Zsófinak, borult a „Háromszék”! Ment a levesbe! Azt ugye mondtam, hogy reggel volt itt minden, ami arra utalt, hogy ezt a napot megeszi a fészkes fene? Aztán tíz óra magasságában kisütött a napocska, de akkor meg már cudarul, mintha a pokolba kérték volna fel segédfűtőnek. Szóval, nem igazán sétára való idő kerekedett, hacsak nem mi is a pokolba terveztünk volna kéjutazást. Meg egyébként is, a gazdi azt mondta, hogy Szaffira való tekintettel, nekünk most a „maradsz” lesz az úti cél. Igen ám, de egy óra körül Zsófi felhívta a gazdit, hogy milyen programunk van, mert ha semmi, akkor ő most elpattanna értünk, és lemennénk a kutyás strandra. Néztem a gazdira, és azt gondoltam, hogy ha nemet mond, hát esküszöm matyó hímzést harapok a seggébe, akár illik ilyet tenni egy gazdival, akár nem. De szerencsére, a gazdi úgy döntött, hogy boldog örömmel elfogadjuk az ajánlatot, és csatlakozunk Zsófihoz és a húgához, Bogihoz, és természetesen Zozi haveromhoz. Úgy volt vele, hogy legfeljebb ő majd nem jön be a vízbe, hanem Szaffira vigyázz. Amúgy meg, a hideg víz jót fog tenni a lábának borogatásként. Egyébként mihelyst Szaffika meghallotta, hogy a gazdi valami indulást, meg strandot emleget, olyan sürgésbe- forgásba kezdett, mint akinek sohasem fájt a lába. Az igen magasan lévő kocsiba pedig úgy ugrott be, mint idegbeteg szöcske a kanász bálra koreográfusnak. Na szóval, mikor megérkeztünk Tiszafüredre, konstatáltuk, hogy a jó idő most sok kutyust és gazdit csalogatott a strandra. Mi már rutinos fürdőzőként mentünk be, és eszünk ágában sem volt kekeckedni a többiekkel. Igaz, volt ott két kutyagyűlölő kutyus, akik folyamatosan morogtak, meg csipkedtek volna, de a gazdi azt mondta, hogy no problemo, legalább Mogyi is kutyájára akadt, és megtapasztalja saját bőrén is, milyen érzés elviselni a „köcsög szindrómát”. Balhé egyébként nem volt, mert tényleg tök normálisan viselkedtünk. Ha meg a két kis vakarék túltolta a piszkálódást, hiszitek vagy sem, de Szaffi volt az, aki rendet tett. Nyilván neki kellett szolgálatba helyezni magát, mert én nem értem rá. Ugyanis nekem sürgős úszhatnékom, labdadobáltathatnékom akadt. Zsófinak alapból feltett szándéka volt, hogy ma úgy kihajtja a lelkem, hogy a pancsizás után három napig felkelni se tudjak. Hát ez azért nem jött össze neki, mert több kell ahhoz, mint 3 óra a strandon, de kétségtelen, hogy több ízben már valóban az életemért kellett küzdeni. A gazdi előrelátóan két labdát is becsomagolt, amiből az egyiket az első percben vesztettem el, a másikat a következő ötben. De akkor meg Bogi megtalálta az elsőt, mikor hazafelé indultunk, akkor meg Zsófi találta meg a másodikat. A köztes időben pedig egy hajdan volt frizbivel játszottam. Fogadjunk, hogy ezt most nem értitek! Na, az volt, hogy Zsófi talált egy amputált frizbit, azaz egy fél frizbit. De úgy volt vele, hogy „jóvanez falura cigánnak”, ha ló nincs, szamár is jó, játsszak fél frizbivel. Játszottam is! Kemény két percig! Majd a már amúgy is csonka frizbit ketté haraptam, majd a negyedének a felét újra amputáltam. Maradjunk annyiban, hogy mire kiértem a partra, a frizbinek már atomjai sem voltak fellelhetők. De ezt csak azért tettem, hogy senki ne mondhassa rám, hogy holmi vacak műanyaggal szennyezzem a természetet! A frizbi atomjai környezetszennyezésre már teljesen alkalmatlanokká váltak.

Most amúgy, Mogyi is rengeteget úszott. Ennek köszönhetően, a gazdi több tucat beépített tetkóval lett gazdagabb. Csíkos lett a karja, háta, mint egy fegyencruha. Csak pirosban. Én magam Zsófit és Bogit láttam el mélyreható absztrakt mintával. Ja, hát azt meg el is felejtettem mondani, hogy miközben gyalogoltunk a strand felé, Zokni – szerintem direkt kicseszésből – háromszor állt neki kupacot gyártani. És gyártott is! Úgyhogy igen remekül nézett ki a menet. Egyet léptünk előre, Zsófi kettőt hajolt. Mogyi szintén kettőt dobbantott a hátán, és nyalintott az arcán. Egy ízben, Zokni a saját pórázát is le akarta trottyantani, ám a gazdi résen volt, és lábbal ki akarta húzni alóla a pórázt. Ez nem jött össze, de cserébe legalább bele taposta a földbe, nehogy már Zsófinak csak a füvet kelljen takarítani Zozi után. Hadd pucolja a nyomorult pórázt is! Na de, vissza a strandra! Zokni és Szaff most viszonylag keveset tartózkodtak a vízben. Ők szépen elbóklászoltak a parton, illetve Szaffi több ízben kiült a víz szélére, és szemmel tartott bennünket fürdőzőket. Mogyi tényleg nagyon sokat úszott és kivételesen nem azzal volt elfoglalva, hogy engem csesztessen. Arra ott volt Zsófi, meg Bogi, akik nem elég hogy „cicásat” játszottak velem, illetve próbáltak vízbe fojtani, meg felváltva akarták kimentetni magukat a vízből, de direkt azért, hogy engem provokáljanak, még mű verekedést is rendeztek! Aztán csodálkoztak, hogy két csikarás között maradt rajtuk egy négyzet centinyi ép bőrfelület. Azért azt meg kell valljam, a gazdinak se kell a szomszédba menni köcsögségért, mert alanyi jogon is rendelkezik annyival, amennyi szalonnából is elég lenne tíz kiéhezett kubikusnak egy egész hétre! Miután a két labdám már teljesen leamortizálódott (azt hiszem épp akkor kettőből 2 a víz fenekén várta hogy megtaláljuk), Zsófi egy üres Pet palackot hozott be játszani. Nem hiszitek el mit talált ki ez a két mindentől elrugaszkodott! Zsófi a farkamat fogta, a gazdi a számban lévő Pet palackot, és így forogtak velem körbe körbe a vízben. Hát most komolyan! Ezt érdemlem, hogy ringlispílt játsszanak velem?! Mogyi, amikor épp nem volt a vízben, akkor azért felmérte a terepet, hogy kibe lehetne belekötni… De szerencsére, azért most visszább vett a pofájából, és egy-két fogvillantáson kívül mást nem is csinált. Apropó! Azt meg el ne felejtsem mondani, amit Zsófi a gazdi lelkére kötött, hogy „de benne legyen ám a naplóban!”, hogy amikor a két csaj bent birkózott, illetve utána is, én Bogit folyamatosan vízbe akartam fojtani. Ez mondjuk így nem teljesen igaz! A valósághoz kb. annyi köze van, mint a „fosztogatásnak” az „osztogatáshoz”. Mert igazából én csak Zsófit akartam védeni, mint pótgazdit. De amúgy meg, Bogira se támadtam, egyszerűen csak arrébb lökdöstem a barátnőmtől. Szóval, egyáltalán nem mindegy, hogy tanya a Bakonyban, vagy banya a takony ban! Vagy hogy alázatos egyházi atya, vagy gyalázatos fegyházi gatya! De mondhatnám azt is, hogy annyi volt a különbség, mint aközött, hogy erek közt szelektál, vagy szelek közt erektál. Már indulni akartunk hazafelé, amikor Zsófi és Bogi megálltak a gazdi előtt, és közölték vele, hogy ezt a kirándulást tulajdonképpen most neki szánták ajándékként szülinapjára! Gondoltuk, hogy ez így tök jó, mert ha a gazdi a kirándulást kapta, akkor a plusz ajándékba kapott csokit igazán nekünk adhatja. De nem adta! Eltette a hátizsákba, jó mélyre, hogy még a szagát se érezhessük! Irigy! Mondanom sem kell, hogy hazafelé egy pissz sem volt a kocsiban, mind a négyen húztuk a lóbőrt. Zsófi közölte, hogy ő csak azért nem alszik el, mert hülyén venné ki magát, ha vezetés közben szunyálna. Itthon még Éva anyu is felköszöntötte a gazdit, aki így most már végképp szembesült vele, hogy még egy évvel öregebb lett, és bizony a régészek már tapsikolnának örömükben, ha megtalálnák a születési anyakönyvi kivonatát. Én nem értem, mit van úgy oda? Elvégre azért nem róla készült az első barlangrajz! Bár az azért kétségtelen, hogy kiscsibémnek is igen régen szólították már. Itthon még kicsit kimentünk a kertbe, és bevallom őszintén, én még tudtam volna szaladozni, meg játszani, de senki nem volt hajlandó kiállni velem. Úgyhogy ráfanyalodtam a gereblyenyélre. De ezt el ne mondjátok senkinek, főleg a Főni előtt hétpecsétes titok!!! Mert a múltkor már azt mondta, hogy ha még egy gereblyenyelet szétrágok, akkor mehetek a fajtamentőkhöz! És azt se érdekli, ha két mankóval járulok elébe, és térden állva könyörgök, akkor is kipaterol a házból, de előtte hanyat vág, mint legyet a Chemotox. Az, hogy foglenyomatokat talál a nyélen, az nem gáz, mert majd rá fogom Szaffira, vagy Mogyira. Elvégre őket nem fenyítette be a menhelyek keserű kenyerével. Szóval, tök jó volt ez a mai nap! Kár, hogy annak ellenére, hogy Szaffi lába kicsit mintha javult volna, a gazdi nem tervez hosszú sétát. De így, a mai nap emlékével, 

még „háromszéken” is jobban kibírjuk, amíg újra mehetünk csatangolni az erdőbe-berdőbe.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya