A kétlábúim közül egyik se tiszta fialás!

Az van, hogy tegnap a Főni és a gazdi elmentek „beváltani” a Főni szülinapi ajándékát, ami nem más volt, mint élménylövészet, plusz egy ebéd a Magic 2-ben. Szerencsére, bennünket nem vittek magukkal, mert esküszöm minden kutyák urára, hogy letagadtam volna ezt a két vén értetlent, és eskü alatt vallottam volna, hogy semmi közöm hozzájuk, nem is ismerem őket, de még az utcát se, ahol laknak. Na mer’, ugye az elején még olyanok voltak, mint aki normális, az étteremben még úgy viselkedtek, mint akinek kivan mind a négy kereke. Ám a gazdinak felütött, hogy miután még sok idejük van a lövöldözésig, menjenek el egy szabadulószobába. A Főni ellenkezett, és egész logikus érveket hozott fel arra vonatkozóan, hogy nem kéne nekik nyílt színen, idegenek előtt felvállalni, hogy idióták. De a gazdi kötötte az ebet a karóhoz, hogy már pedig az ő penge esze, lángoló elméje segítségével, úgy megszabadulnak bármilyen lelakatolt szobából, hogy ihaj, úgyhogy ne óckodjon a Főni, kapja össze magát, és engedje, hogy a gazdi majd utolérhetetlen zsenialitásával lealázza a Főnit is, meg mindenki mást is, aki valaha ilyesfajta szabadulással próbálkozott. No, ha akkor én ott lettem volna, azért csak megkérdeztem volna a gazdit, amúgy hogy tervezi ő a szabadulást, amikor a nyomorult még két, lába köré tekergőzött pórázból se képes kikászálódni? A túlélési ösztöne kb. annyi, mint egy naposcsibének, aki benevez egy kakasviadalra. Logikája? Praktikus intelligenciája? Maradjunk annyiban, ha neki kellene megszervezni egy túlélő tábort, hát a népek ott hullanának halomra. Szóval verheti a gazdi a „mejjit”, hogy majd ő megmutatja, de azért ha nekem kellett volna szavaznom, én a Főnire voksoltam volna, hogy ő jut ki előbb a szobákból. Jelzem, őrá is csak akkor, ha közel s távol nincs más vetélytársa. De persze, engem senki nem kérdezett, és nem is bántam, hogy nem vagyok mellettük, amikor ezek porig alázzák magukat. Ha kicsit vulgáris módon akarok fogalmazni, ezek olyan szinten mentek helybe a lóf@szért, hogy azt már tanítani kellene. Szerencséjükre, kaptak egy walkie talkie-t, amin segítséget kérhettek, különben az enyészet ette volna meg a csoffadt, összeaszott testüket az évszázad végéig, amikor is rájuk találnak a szoba egy eldugott sarkában. Igazából nem kértek túl sokszor segítséget a megoldáshoz, ha azt vesszük, hogy még arra se igazán jöttek rá, mi a feladat. Ráadásul, ugye nem állt rendelkezésre végeláthatatlan idő a szabadulásra, mert az élménylövészetre se a jövő hétre várták őket. Ami meg még kevésbé segítette a munkájukat, hogy a szobákban igencsak gyér volt a világítás, oszt’ ugye, a gazdi lángoló elméje se világított, nemhogy élesen, de még tompán se. A Főni meg csak totojkodott , meg azon meditált, milyen jókat röhöghetnek rajtuk kinn a népek, aki esetleg látják a szerencsétlenkedésüket. A szoba amúgy kifejezetten izgalmas volt, és a varázsvilágba kalauzolta el őket. De a gazdi hiába hajtogatott mindenféle varázsigét, mint pl. a „lumos maximus”, meg „vingardium leviosa”, és „invito”, ebből csak az derült ki, hogy a gazdiban nincs boszorkányvér, megátalkodott mugli, és ha most visszarepülne a középkorba, tuti nem ő lenne, akit máglyán égetnének el boszorkányságért. A lényeg, hogy a gazdi penge elméje és az utolérhetetlen logikája a Főniével együtt csődöt mondott, mint 90 éves pasi célszerszáma a nászéjszakán. Végül, behívták véglegesre a segítőt, és így jutottak ki a szabadulószobából. A gazdi megköszönte a lehetőséget, és biztosította a hölgyet, hogy a továbbiakban nem kísérletezik hasonló feladattal, és könyörögve kérte, hogy csak magában röhögje ki őket, és véletlenül se mesélje el másnak, hogy találkozott két félkegyelművel, akik indokolatlan önbizalommal, és akkora tudással, amivel egy budiból se tudnának kiszabadulni, próbálták megmutatni a világnak, hogy azért, mert valaki öreg, még nem feltétlenül hülye.

Miután az önbecsülésük elérte a bányászbéka valaga alatti szintet, elindultak a lőpályára, ahol csak a Főni lövöldözött, a gazdi meg fotózta, meg videózta a nagy magyar Rambot. Amikor a lövészet végén a gazdi meglátta a céltáblát, elkezdett röhögni, hogy a majd 50 lövésből, valóban csak ennyit talált el a Főni, esetleg ennyit se, csak a mellette lövő fazon megszánta, és belelőtt a Főni céltáblájába, hogy már mégse csak sírva hagyja el a pályát a nyomorult. Aztán azon kezdett élcelődni, hogy az is lehet, a csávó meg azt nem érti, hogy ha neki csak 40 lövése volt, hogy lehet a saját céltábláján 80 találat. Persze, a Főni se maradt adós, mert ő meg megkérte a segítőket, hogy esetleg a gazdi hadd fényképezhesse szemből, esetleg a gazdi oda is állhatna a céltábla mellé, és kis kacsójával mutogathatná, hova célozzon a Főni.

Szóval, ha a tegnapi napjukat kellene összegeznem, akkor ismételten csak azt állapíthatom meg, hogy se a Főni, se a gazdi nem tiszta fialás.

Ma csodás napra ébredtünk, így semmi akadálya nem volt, hogy suliba menjünk. Remek edzésen vettünk részt. Én végre kitombolhattam magam, Szaffi meg szokás szerint, elszédelgett a pályán, amíg velem dolgozott a gazdi. Most már természetesnek vették, hogy barátnőm, támadáskor, szintén megindul az edző felé, mert éles kanyarral inkább a bokrok felé veszi az irányt. Azon se lepődtek meg, hogy Szaffikát sokkal jobban lekötötte, vajon mi bújhat meg a föld alatt, mint az, hogy aktív szerepet vállaljon a képzésben tanulóként.

A gazdi és az edző kellemesen elröhögcsélt azon, amikor fürkészéskor, Szaffi utánam loholt, majd 10 lépés múlva úgy döntött, hogy sok lesz az az 50 lépés, mégis inkább hagyja a fenébe az egészet. Sokkal hívogatóbb volt a bokrok alatt megbúvó illatanyag.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya