Nyaralás, amilyen még nem volt

Halihó! Sziasztok!

Szóval, a múlt hét vasárnapján elindult a falka a Nagy Nyaralásra.

Első állomásunk Fonyód volt, ahol bemutattuk az érdeklődőknek, hogy kell felszántani a Főni valagával a Balatont. Na, ja kérem! Ha valaki azt hiszi, hogy képes három kutyát megtartani egyetlen bottal, az ne csodálkozzon, ha ő lesz a XXI. sz. élő eketaligája.

Estére Gyenesdiásdon foglalt szállást a gazdi, ami igen jónak bizonyult. Hatalmas udvar, medence… Minden játszott, csak éppen a hálóhelyiség egyetlen hálókocsiból, amibe egy 20 éves csitri simán beugrott volna. Na, de a gazdi ugye, alapból se az a zergefajta, így az éjszakai nyugalomra való bevackolás járt némi hanghatással, amit Gyenesdiás jámbor népe nem igazán tudott hová tenni.

A gazdi alvás helyett az éjszakát buzgó imádkozással töltötte. Arra gondolt, hogyha most akad ki a dereka, akkor csak a tűzoltók tudják kiszabadítani lángvágóval. Úgy kell lefejteni majd róla a kocsit, mint almáról a héját. Így hát húzta az időt a lefekvéssel, ameddig csak lehetett, és jobb híján előtte még belehuppant a csepphintába. És a történelem megismételte önmagát! A gazdi egyik pillanatban még talpon, a következőben pedig már közvetlen közelről ismerkedett Gyenesdiás talajával és fűszerkezetével.

Úgy borult fel a hintával, mint részeg flamingó a görkorcsolyával.

Kivételesen azonban nem a gazdi volt a hibás. A Főni szerint a hinta súlypontjával volt a baj… Aha… Biztos úgy volt… A lényegen azonban mit sem változtat: a gazdi valagát immár a Balaton környékén is bemutatta. Kicsit kitakarta a teliholdat, de oda se neki!

A hétfő délelőtt laza kis utazással telt, alig 600 km-t toltunk le néhány megállóval, hogy kinyújtóztathassuk elgémberedett tagjainkat, és elvégezhessük folyóügyeinket.

Persze, a gazdinak igencsak derogált a közös klotyókra bemenni, ezért felszólította a Főnit, hogy a legelső helyen, ahol le tud húzódni, tegye meg, mielőtt bent megy ki.

Így találtunk rá arra a csodálatos helyre, amit az egyik posztunkban már bemutattunk nektek. Természetesen a pózoltatásokat most sem úsztuk meg, pedig a rengeteg ülés után csak annyira hiányzott a további üldögélés, mint kígyónak az ecetes vizes lábborogatás.

Bár már kora délután megérkeztünk a szállásra, olyan pusztító meleg volt, hogy a kipakolás után csak elnyúltunk, mint egy parlamenti közvetítés.

Csak estefelé indultunk el felfedezni a környéket. És nem fogjátok elhinni, de a gazdi ott, messzi idegenben is képes volt megtalálni a város legdzsindzsásabb útját, és azon át levezetni a falkát. A Főni elismeréssel adózott neki, mert szerinte a gazdi az egyetlen ember széles e világon, aki a civilizáció kellős közepén, a betondzsungelben is gyökerekkel teli földúton töretteti ki a bandája lábát.

Másnap korán reggel a gazdival elindultunk felfedezni a szállásunk melletti parkot, ami elég vadregényesnek bizonyult. Naná, hogy előkerült a fényképező! A gazdi addig-addig pózoltatott bennünket, míg sikerült belelépnie egy gödörbe (úgy látszik, itt is élnek Szaffi-félék). A gazdi egyetlen pillanat alatt meglátta az égbolt összes csillagát, ráadásul mindegyik oly csodálatos táncot lejtett, hogy a gazdi perceken át gyönyörködött bennük.

Ám miután a bokaficamot az első öt percben sikerült abszolválnia a gazdinak, szégyenszemre meg mégse fordulhatunk vissza, végig bicegte az egész sétát.

Ennek ellenére, amint hazaértünk, máris nógatta a Főnit, hogy irány a strand, csak a cipőt adja rá, mert az jelen pillanatban önállóan nem fog menni.

A strand egyébként nagyon szuper volt, még annak ellenére is, hogy a víz sós volt, mint szerelmes háziasszony tyúkhúslevese. Mogyi könnyedén túltette magát a dolgon, egészen egyszerűen zárt szájjal úszott. Nekem viszont meglett az éves sóbevitelem, mert ugye, labdával, bottal a szájban sokkal több vizet nyeltem, mint azt szerettem volna.

Arról már nem is beszélve, hogy a kétlábúak elhatározták, hogy minimum Hosszú Katinkát és Rasovszky Kristófot faragnak belőlem és Mogyiból. Annyit úsztattak bennünket, hogy már azon sem csodálkoztunk volna, ha uszonyunk nő.

Szaffinak persze több esze volt, neki hiába visítozott a gazdi, hogy „Segííítsééég! Ments meg, Szaffi!”, barátnőm úgy volt vele, hogy nem vízimentő ő, és anno az örökbefogadási szerződés apróbetűs része se tartalmazott arra vonatkozó utalást, hogy pusztán azért, mert a gazdi fuldoklik, neki be kellene vizezni a lábát.

Ő inkább csak elhelyezkedett a parton, és magasra tarott fejjel pásztázta a tengert, és figyelte, hogy mikor válik árva kutyává.

És hát, nem is lenne Roxy falka a Roxy falka, ha minden tagja, de legfőképp a kétlábúak, nem csinálnának magukból hülyét a nagy nyilvánosság előtt, ha lehetőségük adódik rá.

Most a Főni ideje jött el, hogy nevetésre késztesse a strandolókat. Konkrétan még a kutyák is vízbe pisiltek a röhögéstől, amikor a Főni egy csodás oldalra vetődéssel akarta elkapni a gazdi által (tőlem ellopott) eldobott labdát. Ám mire vízbe csobbant volna, a tenger hulláma szépen visszahúzódott, így a Főni egy 10 pontos ugrást hajtott végre az apró kavicsokba. A nyomorult ugyan még tett néhány úszó mozdulatot, de azzal csak a kavicsokat söpörte a szájába.

Másnap először én akartam gyereket menteni a vízből. Mit csináljak? A gyerekek sikongatott, gondoltam, az a minimum, hogy kihúzom a csórit a partra. A gazdinak és a kisfiú anyukájának nem kevés erőfeszítésébe tellett mire megértették velem, hogy a gyerek csak játszik, és nem kell Pamela Andersont alakítanom.

Azért biztos, ami biztos alapon, a továbbiakban én is a parton helyezkedtem el, és onnan ügyeltem a fürdőzőkre egészen addig, amíg a kissrác el nem vonult a terepről az anyukájával.

Az utolsó strandolós napunkon a gazdi vetette be magát, hogy a strand közönsége jól szórakozzon. Konkrétan előadott egy laza soft pornót.

Az történt, hogy még otthon, a gazdi megkérte a Főnit, hogy kicsit lazítson a fürdőruhájának a megkötőjén, mert így úgy tartja a nyakát, mint egy gerincsérves tyúk. A Főni lazított is a „madzagon”, aminek következtében amikor a gazdi magasra ugrott a vízben, a szalag elengedte magát, a fürdőruha úgy lecsusszant a gazdiról, mint sikló a forró kőről, és a gazdi „dús keblei” úgy beterítették a horvát tengerpart azon szakaszát, mint Moszkvát a hóesés.

B+, gazdi! Ezt azért nagyon nem kellett volna! Voltak azon a parton éretlen gyerekek is, akik a látvány hatására rögvest megálltak a fejlődésben. A delfinek elköltöztek a Jeges-tengerbe, a bohóchalak pedig a saját uszonyukba dőltek, mert ők már úgy bohóckodtak, ahogy akartak, a gazdi elvitte a showt.

Persze, a gazdi égéséhez képest a Reichstag lángolása csak satnya cserkész tábortűz volt.

Ettől kezdve a gazdi elmerült a habokban, mint a nyeletlen fejsze, és csak akkor avászkodott ki a partra, amikor a strand közönsége már teljesen kicserélődött.

Ekkor, nagy óvatosan ki akarta magát löketni egy nagyobb hullámmal. Az elgondolás nem volt rossz. A kivitelezés, a „rendezés” azonban hagyott némi kívánnivalót maga után.

A gazdi ugrásra készen várta a lökést, ami meg is érkezett. Csak kicsit nagyobb volt, mint amire a gazdi számított. Így aztán úgy kivetette a gazdit a partra, mint valami döglött bálnát. A gazdi kiterült, és várta a Greenpeaceseket, hogy talán őt is megmentik, ha már olyan nagy gyakorlatuk van a bálnamentésben.

Miközben a gazdi vergődött, a Főni szóba elegyedett egy helyes fiatal párral, akikről kiderült, hogy ők is Egerből származnak.

Amikor a gazdinak is sikerült csatlakoznia a beszélgetéshez arra is fény derült, hogy a lány, azaz fiatalasszony Kittit is ismeri, sőt, hozzá járt edzésre. Ezek után már nem volt nehéz összerakni azt sem, hogy mi vagyunk a Roxi kutya naplója, amit ő is követ és olvas. És még mondjátok, hogy nem kicsi a világ!

Sajnos, a horvátországi nyaralás véget ért. Ám a kétlábúak úgy döntöttek, hogy ráhúzunk még egy napot a fonyódi kutyás strandon.

Nagyon jó kis csapat jött össze, így semmi akadálya nem volt, hogy hullafáradtan essünk össze a strandolás után.

A szállásunk Balatonöszödön volt, így késő délután még felderítettük ott is terepet.

Másnap korán reggel a gazdival kivonultunk a partra, és ha már ott voltunk, nyilván belevetettük magunkat a vízbe is, ami igencsak kevésnek bizonyult a part közelében.

Ám Mogyika úgy döntött, hogy valahogy csak izgalmassá teszi a sétát. Életében kergetett már, őzet, nyulat, rókát, pockot, legyet. Egy valamit nem kergetett eddig: sirályt.

Most viszont tucatjával álltak rendelkezésre sirályok. Így hát rávetettük magunkat a madarakra, mint kiéhezett vadkan a lepotyogott makkra. Én hamarabb feladtam, de Mogyi vagy 100 métert rohant a szárnyasok után. Egész addig, amíg a lába alól el nem fogyott a talaj. Ekkor vad kalimpálásba kezdett, majd olyan tempóban vágtázott vissza a gazdihoz, mint akinek rakétát gyújtottak be a valagában.

Amikor hazaértünk, Macs, akire eddig Éva anyuék vigyáztak, már a lépcsőn fogadott bennünket. Most ő tapadt úgy a gazdira, ahogy mi szoktunk. Még a vécére is elkísérte.

Ám miután a gazdi megetette, úgy döntött, hogy ideje kifejeznie a véleményét az ilyen eljárásról, hogy mindenki elmegy, csak ő marad.

Kapta, fogta magát és telibe huggyozta a gazdi sportcipőjét, és minden mást is, ami a közelében volt.

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya