Macs, az istenátka

Mielőtt rátérnék a napi beszámolóra, szeretnék közzé tenni egy hirdetést. Eladó, vagy bérbe vehető, egy megkímélt állapotban lévő, négylábú, szőrös biolemezlejátszó. Számtalan előnye mellett nagy hátránya, hogy kizárólag Puccini áriák átiratát játssza le. A dallam változik ugyan, de a szöveg mindig ugyanaz. A zene erősen hajaz a macskanyávogásra, de ez ne tévesszen meg senkit! A hangerőszabályozás sajnos, nem működik, kizárólag a leghangosabb állásban, és a legmagasabb frekvencián működik. Bár, egy lemezlejátszótól szokatlan (még ha bio is), de kifejezetten öntörvényű és bosszúszomjas. Cserébe, ha jó napja van, bújós, szeretetéhes. Viszonylag kevés energiát igényel, így fogyasztása kifejezetten gazdaságos. Még annak ellenére is, hogy kizárólag minőségi kaját hajlandó energiává átalakítani. Akinek a hirdetés felkeltette az érdeklődését, és ellenállhatatlan ingert érez, hogy beszerezzen egy ilyen remek bio „zenegépet”, az ne habozzon, írjon ránk privátban és a részleteket megbeszéljük!

No, akkor most térjünk rá a mai napra! Már tegnap este sanszos volt, hogy a gazdit maga alá gyűri a getva. Bár a lottó számokat tudná ilyen pacekul megjósolni! Reggel már nem tudott beszélni, cserébe úgy ugatott, hogy egy kaukázusi medveölőnek is becsületére vált volna. Ennek ellenére, csak elmentünk sétálni, pontosabban a gazdi összekötötte a „kellemetlent a haszontalannal”, és bementünk kenyérért az OBI-hoz. A gazdi leültetett bennünket, ahogy szokott, és bement vásárolni. Mire kijött a boltból, már kisebb csoportosulás volt körülöttünk. Az emberek agyba-főbe dicsértek bennünket, hogy milyen jófejek vagyunk, és milyen fegyelmezettek, és hű, meg há! A gazdi, kívül szerény mosollyal, belül dagadó büszkeséggel fogadta a bókokat. Különösen, amikor az egyik pasi elmondta, hogy ő bizony szeretett volna velünk kapcsolatba lépni, és beszélt hozzánk, szólongatott bennünket, de mi bizony még a fejünket se fordítottuk felé, csak az ajtót lestük, ahonnan a gazdi érkezését vártuk. Azt a gazdi nem kötötte a fickó orrára, hogy ha Mogyi is a társaságunkban lett volna, akkor azért ez a fegyelmezett viselkedés nem lett volna ilyen egyértelmű. Mogyoró ugyanis nagy eséllyel a nyakába ugrott volna a pasinak pusziosztási célzattal. Bennünket senki se faggatott, így nem mondhattuk el, hogy a fegyelmezettség valódi oka, hogy a gazdi terror alatt tart bennünket, és ha nem úgy viselkedtünk volna, ahogy az fentebb leírásra került, akkor azért csak felvonultatta volna a szüleinket, nagyszüleinket, déd- és ükszülőket, és valószínűleg a hernyótalpas, agyianorexiás, jamaicai nénikénk is szóba került volna. Természetesen, az összes családtagot úgy festette volna le a gazdi, mint akik kizárólag a nagy nyilvánosság előtt űzik a szexipart, és annak minden formájában aktívan részt is vesznek velünk együtt. Felszólításra.

Mire hazaértünk, a gazdi már a világát se tudta, csak eldőlt, mint a pisai ferdetorony. Kicsit jobban. Tekintettel arra, hogy a torony ha ferdén is, azért még a saját lában áll. A gazdi meg az ágyáén – feküdt.

Gondolom, kíváncsiak vagytok, hogy miért kezdtem a beszámolót a hirdetéssel, és hogy miért szeretnénk, ha Macsot valaki örökbe fogadná. Nos, az a helyzet, hogy Macs „bosszúsz@ró”. De tényleg. És nem válogat abban sem, hogy kin csapódik le végül is a bosszú. Na, merthogy a nyomorult ha úgy dönt, hogy őkegyelmességének hajnali 3-kor Gordon Ramsey-féle gourmé kajára fáj a foga, akkor neki fog az ordításnak, és ami a csövön kifér, tolja neki ezerrel. A gazdi ilyenkor visszaüvölt, és olyan kivégzési módokat helyez kilátásba, ami nem igazán azt vetíti elő, hogy a Macs – gazdi kapcsolat tartós és kiegyensúlyozott lesz. És bár a gazdi győz, de Macs ilyenkor fogja magát, és a spájz ajtó elé helyezi le a belében felgyülemlett salakanyagot, majd mielőtt a gazdi kitekerhetné a nyakát: lelép.

Tegnap éjszaka, ez a rohadék, újra elkezdte a magánszámát. Minden ment a megszokott menetrend szerint azzal a különbséggel, hogy most Macs a szobában ordított, mint egy üvöltő dervis, és közvetlen a gazdi fülébe, nehogy már a nyomorult egyetlen egy hangot is elszalasszon a koncertből. A gazdi már ott tartott, hogy hozzávágja az éjjeli lámpát, amikor hirtelen csend lett. Síri csend. Macs felugrott mellénk az ágyra, és elégedetten szuszogott. Aztán jött a szag. A bűz, az orrfacsaróbb fajtából. A gazdi úgy pattant ki az ágyból, mint akit egyszerre egy egész darázsfészeknyi darázs csípett valagon. És akkor meglátta! Ez a tetű az én ágyam közepére kulázott! És volt bőr a pofáján mellém telepedni, és azt remélni, hogy én majd megvédem a gazdi haragjától! Hát még mit nem! Nos, azt kell mondanom, hogy a gazdi se Erzsébet királynő szókincskészletéből merített, amikor ismertette az álláspontját az ilyen akciókkal kapcsolatban. Macs meg először csak nézett rá, hogy amúgy most mi baja, elvégre ő csak véleményezte a gazdi hozzáállását az éjszakai etetéshez. Nem szaporítom tovább a szót: Macs úgy repült ki az udvarra szárnyak nélkül, hogy bármelyik madár megirigyelhette volna.

Macs ma délután jött haza, és mintha mi sem történt volna, a gazdihoz bújt egy jó kis simizésért. Azért mégsem gondolom, hogy teljesen hiábavaló lett volna a gazdi büntetőeljárása, ugyanis vacsorakor olyan csendesen várt a sorára, mintha most hajtottak volna rajta végre egy hangszáloperációt.

Szerdán, elvileg ugye, suli. Remélem, hogy a gazdi elvisz bennünket, elvégre csak beszélni nem tud, járni igen.

Amúgy, amikor hazafelé jöttünk a boltból, tekintettel arra, hogy beszélni nem tudott velünk a gazdi, azon meditált, hogy milyen régen is volt, amikor az első bejegyzéssel elindult a Roxi kutya naplója. Annak a beszámolónak mellettem Csipike volt a főszereplője. Kérdésem, elsősorban azokhoz, akik nemrég követnek bennünket, és még esetleg nincs meg nekik az első napló. Szeretnétek-e olvasni az első és megismételhetetlen Roxi-sztorit? Válaszokat kommentben kérjük!

A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau: Roxi kutya